Best WordPress Hosting
 

Földi Laciék főznek, gyűjtenek és egy családot fogadnak örökbe

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, Földi László és Sárközi Ákos újabb jótékonysági vacsorát szervez az év elején. Noha a rendezvény a tervezettnél kicsit később valósul meg, és a helyszín is új, de a cél ugyanaz. Mesterszakács és tanítványa már gőzerővel készül a február 2-i alkalomra, amelynek végül a TABLE ad otthont, most pedig lerántjuk a leplet a részletekről.

Bóza Roland

Az előző esten Bóza Roland, a Konyhafőnök egyik nyertese is erősítette a jótékonykodó csapatatot, akivel, most már nem titok, Laci hosszú távon gondolkodik a közös munkában. „Egyrészt hasonló a gondolkodásmódunk, és miután megbeszéltük, hogy mindkettőnknek jól jönne egy társ, úgy döntöttünk, hogy közösen folytatjuk az utunkat. Ez azért is érdekes mert Rolinak is Sárközi Ákos volt a mentora” – árulta el Laci, aki decemberben találkozott a TABLE Tulajdonosával, Fodor Eszter Dalmával. „Beszélgetni kezdtünk, majd szóba került, hogy hallott a jótékonysági estről, és mivel ő is szociálisan érzékeny ember, a beszélgetés közben annyit mondott, hogy szívesen felajánlaná a TABLE-t a következő eseményre, én pedig örömmel elfogadtam a lehetőséget.”

„Kimagasló dolgokat szeretnék véghez vinni” – interjú Földi László séffel

Óriási siker volt az a jótékonysági vacsora a Pavillon de Paris francia étteremben, amelyet Földi László szervezett november 28-án Sárközi Ákos és a Konyhafőnök korábbi versenyzőinek segítségével. A teltházas esemény teljes bevételét egy autistákat támogató alapítványnak, az AUTISTIC ART Alapítványnak ajánlották fel, és a sikeren felbuzdulva biztosan lesz még folytatás. Az estről, a jövőről és a tervekről kérdeztük Földi László séfet.

Földi László

GG: Kinek a fejéből pattant ki az ötlet?

A nemzedék, amelyik nem akart felnőni – Coming-of-age történetek a Friss Hús Rövidfilmfesztiválon

A 2023-as Friss Hús magyar versenyprogramjában nagy hangsúlyt kapnak a kortárs fiatalok problémáival foglalkozó darabok. Nemzedéki közérzet(rövid)filmek teljes kollekciójával találkozhatnak a nézők ígéretes, feltörekvő alkotók rendezésében. És erősen ajánlott is élni a lehetőséggel: a cikkben öt bizonyítékot hozunk fel rá, hogy miért. Ki mint veti ágyát Konkol Máté filmjében Hegyi Barbara és Szőke Abigél alakít […]

The post A nemzedék, amelyik nem akart felnőni – Coming-of-age történetek a Friss Hús Rövidfilmfesztiválon appeared first on Filmtekercs.hu.