A pejoratív értelme pedig a következő (sajnos): műveletlen, udvariatlan, faragatlan, otromba, hülye ember; nyíregyházi ember. (Ebben az értelemben még a futballstadionban is gúnyolják az ellenfél csapatának a drukkerei a nyíregyházi labdarúgókat.) Nos, ezt az értelmét, hangulatát kellene megváltoztatni e szónak. De hogyan? Egyrészt úgy, hogy a gúnyolódókat igazándiból megismertetjük a tirpákokkal.
A Nyíregyházán alapított és korábban nyomtatott formában megjelentetett A Vörös Postakocsi című folyóirat 2009 tavaszi számát a tirpákoknak szentelte. Az indító írás a Tirpákok című hősi éneket mutatja be. Az eposz szerzője dr. Vietórisz István városi főügyész, amatőr költő és köztiszteletben álló polgár. Műve 1939-ben jelent meg, és Nyíregyháza hősi korszakának, a városalapítás legfontosabb közösségteremtő mozzanatának, a lutheránus templom megépítésének a történetét mutatja be. Ha a mű nem is egyenletes mindenütt poétikai léptékkel mérve, mégis a nyíregyháziaké. Célja az volt, hogy az elragadtatás hangján bemutassa a város derék tirpák lakosságának a szorgalmát. Ezúttal csupán az előhangot idézzük ízelítőül a műből: „Tallózzunk mezején régen volt dolgos időknek / Ősök jönnek elém, homokon várost alapítók / Kiknek erénye, miként kis ablakon át az olajmécs / Esti sötétségben szelíden hívogatja a vándort: Úgy vonz tiszteletet keltvén késő unokákban.”
Született jóval később, 2011-ben is egy színmű a tirpákokról, a címe: Tirpákia Tündérkert.