Best WordPress Hosting
 

Otthon a hazában – Weiner Sennyey Tibor József Attila-díjas

Valamelyik visszaemlékező írásodban megemlíted, hogy tízéves korodban odaálltál az anyukád elé, és kijelentetted, hogy költő leszel. Milyen élmények előzték meg azt a pillanatot?

Sejtettem, hogy a József Attila-díj kapcsán most sok olyasmire irányul majd kérdés és figyelem, amire nem lehet előre elég jól felkészülni, mint például a kora gyermekkorom és a származásom, a családom. Hogy honnan jövök, és ki vagyok valójában. Mivel erre nem lehet néhány mondatban jól válaszolni, írtam egy beszédet, aminek az a címe: Egy meg nem tartott beszéd a József Attila-díj átvétele kapcsán.

Most inkább olyanokat mesélek el, amiket abban nem. Például, hogy az első tíz év az életemben minden viszontagság ellenére – már ami anyám és apám válását, az új családot, a szegénységet jelenti – nagyon is boldog volt. A költészet megjelenéséig belső kozmoszban éltem, és ez a belső kozmosz most is megvan. Minden írásom ebből a kisgyermek által megőrzött és megvédett világból származik. Hordozok magamban tehát egy teljes kozmoszt, mint minden ember, és ez az első tíz évben alakul ki. Mielőtt költő lettem, ez a kozmosz jött létre, amiben a játéknak, a képzeletnek, a varázslatnak, a nyelvnek, a mesének, a versnek központi szerepe volt. Ez nagyrészt édesanyámnak köszönhető, aki óvónő volt, és engedte, hogy gyerekek legyünk, és ezt a belső kozmoszunkat megismerjük, alakítsuk, megéljük.

„A vers nem elég neki?” – Weiner Sennyey Tibor esszékötetei Hamvasról és Weöresről

Szitál az eső, amikor Székesfehérvár főterére érek. Ennek ellenére többen sétálnak az utcán; igaz, a kávézók esővédte teraszán még többen üldögélnek, beszélgetnek, szürcsölik az innivalójukat. Az egyik asztalnál azonban olyan ember ül, aki kétszeresen is kizárja a környezetét: egyrészt hedszet van a fülében, és zenét hallgat, másrészt elmélyedve könyvet olvas. Weiner Sennyey Tibor az, aki 15 perc múlva a Szent István Múzeum színpadán fog előadást tartani Hamvas Béla és Weöres Sándor barátságáról.

Odalépek hozzá, váltunk

pár szót, majd átmegyünk a múzeumba. Alighogy leteszi a táskáját, máris

„A művészet a tudat játéka” – Weiner Sennyey Tiborral beszélgettünk

Asperján György nyerte a Méhes György drámaíró pályázatot. Weiner Sennyey Tibor második, Lázár Balázs harmadik helyezett lett, derült ki péntek este a Benczúr Házban megrendezett eredményhirdetésen és ünnepi díjátadó gálán. Az első helyezett 2 millió forint, második 1 millió forint, a harmadik 500 ezer forint jutalomban részesült.

Nem először írtál színpadi művet. Mit szeretsz ebben a műfajban?

1998-ban a csermajori sajtkészítő középiskola első és utolsó színjátszókörének voltam az egyik – messze nem a legtehetségesebb – tagja. Federico García Lorca Vérnász című drámáját adtuk elő tehenészlegényekkel és sajtkészítőkkel. Óriási sikerünk volt, megnyertük a megyei és az országos diákszínjátszó fesztivált is. Ez főleg a középiskolai magyartanárunknak, Katona Nándornak az érdeme volt, a darab rendezőjéé, aki „beoltott” minket a színház szenvedélyes szeretetével. Ő volt a „Majsztro”, aki elmagyarázta, hogy mit jelent a valódi művészi katarzis.