Jelentős vizuális támogatást kapott a zenekar Khaos címmel februárban megjelent kislemezének Standoff című dala.
Jelentős vizuális támogatást kapott a zenekar Khaos címmel februárban megjelent kislemezének Standoff című dala.
Egy hónapja jelent meg az Angertea legújabb albuma „Darkmind” címmel a H-Music kiadónál. Mindenki, aki – értő füllel – meghallgatta az anyagot, egyetért abban, hogy ez a hazai underground idei évének egyik (ha nem a) legfontosabb, legsúlyosabb anyaga.
Hosszabb kihagyás után új dallal és videoklippel jelentkezik a Fatal Error. A zenekar 2021-ben jelentette meg legutóbbi duplalemezét, amit a tavalyi évben meg is túráztatott országszerte.
Hazánk legrégebben megrendezésre kerülő bluesfesztiválján a tavalyi jubileumi esztendő után 31. alkalommal találkozhatnak a blues, a jazz, a rock és gasztronómia kedvelői Pakson. Az idei eseménysorozat a szokásos módon már hétfőn, azaz június 26-án szűkebb körű klubkoncertekkel kezdődik.
Brad Gillis karrierje több mint 45 éve kezdődött, és bár elsősorban a Night Ranger tagjaként ismert, emellett szerzett zenét videójátékokhoz és tévéműsorokhoz, valamint nyolc hónapig Ozzy Osbourne zenekarában is játszott Randy Rhoads halála után.
Nemrég hatalmas botrány robbant ki Roger Waters berlini koncertjével kapcsolatban, amely után nyomozás indult a zenész ellen, arra hivatkozva, hogy az In The Flesh közben viselt bőrkabátja és karszalagja erősen hajaz a náci egyenruhára (
Gégerákot diagnosztizáltak a Social Distortion énekesénél, Mike Ness-nél, aki azóta már egy műtéten is átesett, de a banda kénytelen volt elhalasztani a közelgő amerikai turnéját és egyelőre a készülő új albumukon sem tudnak tovább dolgozni.
Június 7-én a Nova Rock fesztiválon elindult a Slipknot nyári Európa-turnéja, amellyel kapcsolatban több bejelentés is érkezett: először Shawn “Clown” Crahan tájékoztatta a rajongókat, hogy felesége egészségi állapota miatt egyelőre nem tud részt venni a koncerteken, majd a banda egy szűkszavú közleményt
Október 6-án a würzburgi Keep It True Rising III fesztiválon lép fel a legendás amerikai progresszív metal csapat, a Watchtower, amelybe nemrég visszatért az eredeti frontember, Jason McMaster, aki közel 20 év után koncertezik újra a bandával.
Dan Patlansky – Analog Music Hall, 2023.06.02.
KOPÁTSY SÁNDOR (1922–2020) MAGYARORSZÁG EGYIK LEGISMERTEBB KÖZGAZDÁSZA, PÁLYÁJA TÖBB MINT ÖTVEN ÉVET ÖLELT FEL. Olvass bele!
Ádám Gábor a Sabar Borház tulajdonosa 2018-ban tartotta meg az első Sabar Blues mini-fesztivált. A rendezvénynek a Balaton-felvidéken elhelyezkedő Káptalantóti ad otthont, mely Tapolcától kb. 8 kilométerre helyezkedik el.
21 alapító tagja van a Fővárosi Bíróság által hivatalosan is bejegyzett Magyar Muzsikusok Szövetségének, köztük olyan jeles művészek, mint Eötvös Péter, Vásáry Tamás, Takács-Nagy Gábor vagy Várdai István.
Az alapító okirat szerint az alapítók egyetértenek abban, hogy a magyar zenei élet kivételes értéket képvisel, amely Kodály Zoltán által megalkotott zenepedagógián, a Weiner Leó tanítása által kialakult kamarazenei hagyományon, a gazdag magyar kóruskultúrán, a világszínvonalon alkotó magyar zeneszerzők, előadók és zenekarok tevékenységén alapul.
Ezen értékek megőrzése és továbbfejlesztése közös nemzeti érdek, mert kivételes hatékonysággal járulnak hozzá Magyarország kultúrájának, kulturáltságának fejlesztéséhez, az ország nemzetközi ismertségéhez, jó híréhez, vonzerejéhez és ezáltal hatalmas hasznot hoznak az egész társadalomnak. Ebből az alapvetésből kiindulva a Szövetség célja elsősorban a klasszikus zene társadalmi elfogadottságának emelése, a magyar zene értékeinek megőrzése és fejlesztése, egy átfogó stratégia megalkotása e célok elérése érdekében.
Alig egy hónap múlva kezdődik a mesés horvát hegyekben a Bear Stone Fesztivál.
2013. május 2-án hunyt el a Slayer gitárosa, Jeff Hanneman, aki az utolsó években komoly egészségügyi problémákkal küzdött, amiket részben az alkohol, részben pedig egy pókcsípés okozott, melynek következtében húsevő baktérium került a szervezetébe.
Bár a hagyományos turnézással valószínűleg végleg fel kellett hagynia Ozzy Osbourne-nak, az énekes október 7-én a Power Trip fesztiválon koncertezik majd, egy másik nagy visszatérő, az AC/DC társaságában.
Tavaly szeptemberben jelent meg a Behemoth legutóbbi albuma, az Opvs Contra Natvram, amelyről most a Once Upon A Pale Horse című dalhoz készült klip.
A Black Stone Cherry tagjai még tavaly nyáron döntötték el, hogy feldolgozzák Tina Turner ‘What’s Love Got To Do With It’ című slágerét, ami eredetileg a banda ősszel megjelenő albumán szerepelt volna bónuszdalként, az énekesnő halála miatt azonban már most közzétették, a bevételeket pedig családon belüli
Június 6. a nemzetközi Slayer napnak számít, amit idén a zenekar az Igloo nevű céggel való együttműködéssel ünnepelt, akik a banda logójával ellátott hűtőládákat dobtak piacra, később pedig további termékek is várhatók.
A Töréspont zenekar Összhang néven futó bemutatkozó lemeze 2022.08.21-én jelent meg és lett elérhető a legtöbb platformon. Az első videoklip 2023.05.19-én lett elérhető a youtube-on.