Best WordPress Hosting
 

Michael Jenkins: Humánszakértők – Altruizmus, együttérzés és empátia a munkahelyen

Michael Jenkist a brit HR Magazine két alkalommal is az év egyik legbefolyásosabb gondolkodójának választotta. A humánerőforrás területén több mint három évtizednyi nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakértő legújabb kötete, a Humánszakértők – Altruizmus, együttérzés és empátia a munkahelyen a vállalatok működéséhez kapcsolódó legfontosabb pszichológiai kérdéseket helyezi a középpontba, és gyakorlati módszereket is kínál ahhoz, hogyan fordítsuk a munka világát a fenntarthatóság és a humánum irányába – mindezt pedig a legfontosabb szemponttal, a vezetés minőségének javításával kezdi.

Tény, hogy az emberiségnek mindig is változások közepette kellett boldogulnia, de a jelenkor úgynevezett formabontó változásainak gyorsasága mégsem hasonlítható semmilyen múltbeli átalakuláshoz. Michael Jenkinst is foglalkoztatja a kérdés, hogy korunk mitől más, mint a történelem korábbi időszakai, ezért kötetében elsőként azokat a diszruptív tényezőket vizsgálja meg, amelyek e változások mögött állnak, majd pedig azt, hogy melyik az emberiség (mai és jövőbeli) érdekeit leginkább szolgáló fejlődési irány. A kötet fő kérdése az, vajon melyek azok a létfontosságú vezetői készségek, amelyeknek segítségével mindez meghatározható. Jenkins tehát szokatlan perspektívából, korunk legnagyobb kihívásainak szemszögéből világít rá arra, hogy a megoldást jelentő változások eléréséhez pontosan milyen elmozdulások szükségesek a munka világában és a vezetési kultúrában.

A szerző állítása szerint több kulcsfontosságú szociális és emocionális készség – a mélyebb altruizmus, az együttérzés és az empátia – ösztönzésével, valamint a munka jövőjének gyökeres újragondolásával leszünk képesek eljutni a szükséges változásokhoz. Jenkins a társadalomtudományok adataira, saját megfigyeléseire, a munkavállalók történeteire, valamint a világ minden tájáról származó esettanulmányokra támaszkodva hangsúlyozza: az altruizmusnak, az együttérzésnek és az empátiának a gyakorlati életben való vagy magasabb szintű alkalmazása ma már távolról sem csupán „puha tulajdonság”. Ellenkezőleg: gyakorlásuk döntően befolyásolja azt, hogy az elkövetkező öt-tíz évben mennyire leszünk képesek megfelelni az előttünk álló kihívásoknak. Mivel a technológiai fejlődés fokozza az ember helyettesíthetőségét, így még inkább szükség van mind a személyes, mind pedig a szervezeti szintű fejlődésre.

Csizmadia Norbert fontos üzeneteket közvetít a jövőnkre nézve

Csizmadia Norbert: Geovízió – VÁLOGATOTT TANULMÁNYOK I-II. – Fenntarthatóság és Eurázsia

„Ahhoz, hogy megértsük a körülöttünk zajló eseményeket, a földrajzhoz kell fordulnunk– állítja Csizmadia Norbert geográfus, akinek legfontosabb küldetése, hogy a térképeink segítségével láthatóvá tegye világunk rejtett összefüggéseit. A szerző könyvében a korunkat jellemző legfontosabb fogalmak és megatrendek – az összekapcsoltság, a fenntarthatóság, a komplexitás, valamint a születőfélben lévő eurázsiai világrend – megértéséhez kínál egy több mint száz térképből álló kétkötetes útikalauzt, rendhagyó enciklopédiát, Geovízió címmel.

A könyv a szerző az elmúlt három évben – hazai és nemzetközi újságokban, illetve internetes platformokon – megjelent cikkeiből és tanulmányaiból épül fel. A gyűjteményben, Fenntarthatóság, illetve Eurázsia címmel a fenntarthatóság és természeti környezet; a technológia és társadalmi kihívások; gazdaság és geopolitika; városok és fenntarthatóság, valamint Eurázsia és az új gazdasági fejlődési tengelyek témakörei mentén kaptak helyet a gondolatok.

Miről beszélget az utolsó ember a mesterséges intelligenciával?

Június 22-én mutatták be Kis Norbert Az Ember utolsó története című kötet második kiadását, ami a Pallas Athéné Könyvkiadónál jelent meg. Az evolúciófilozófiai kisregényként aposztrofált könyv szerzője egyetemi tanár, társadalomtudós, akinek ez az első szépirodalmi műve. A könyvbemutatón Kis Norbert beszélgetőpartnere volt Bíró Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara Területi Vízgazdálkodási Tanszékének egyetemi docense, Kovács Gábor, a Széchenyi Egyetem Deák Ferenc Állam és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, igazságügyi orvosszakértő, valamint Pálvölgyi Tamás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara Környezetgazdaságtan és Fenntartható Fejlődés Tanszékének egyetemi docense.

„Kis Norbert evolúciófilozófiai kisregénye utazás az emberi tudás, a képzelet és a valóság határvidékén. A könyvben a mesterséges intelligencia mögötti Tudat és az utolsó Tudós nyolc napon át beszélget, amiből kirajzolódik a Mindenség evolúciója. Hogyan kezdődött a létezés és az élet? Mi ad életet az anyagnak? Mi az értelme és a célja az élet fejlődésének? Mi lesz az emberi élettel, ha száz éven belül Földünk lakhatatlanná válik? Eszmecseréjük meglepően kézenfekvő választ ad a természettudományok kétségeire, az élet múltjának és jövőjének talányaira. A regény végén elénk tárul az a nap, amikor eldől az emberi élet földi sorsa”

– olvasható a kötet fülszövegében.

Sikeres kulturális programsorozat zajlott az MNB-ben

A Magyar Nemzeti Bank Krisztina körúti székháza adott otthont az első Nagy Könyvünnep és Kortárs Művészeti Kiállításnak május két egymást követő hétvégéjén. Az ingyenesen látogatható rendezvényen könyvbemutatók és szakmai kerekasztalbeszélgetések mellett a jegybank kortárs képzőművészeti gyűjteményét is megtekinthették az érdeklődők.

A Magyar Nemezti Bank (MNB), a Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) és az MNB Arts & Culture által szervezett kulturális fesztivál keretében két májusi hétvégén nyitotta meg kapuit a jegybank Krisztina körúti székháza. A gazdasági, fenntarthatósági, geopolitikai és kulturális témájú programok számos korosztályból vonzottak érdeklődőket. Az esemény a jegybank fenntarthatósági, oktatási és művészettámogatási területeken folytatott értékteremtő tevékenységének jegyében valósult meg, amelyet az árstabilitás fenntartásához kapcsolódó feladatai mellett végez.

A Könyvünnephez a köteteket és a könyvbemutatókat biztosító Pallas Athéné Könyvkiadó gondozásában számos gazdasági élettel, közgazdasági, banki ismeretekkel és menedzsmenttel kapcsolatos kiadvány jelent már meg. A májusi eseménysorozatot az “Új fenntartható közgazdaságtan – globális vitairat” című kötet bemutatója tette az érdeklődők számára feledhetetlenné. A vitairatban – melynek létrejöttét Matolcsy György esszéje ihlette – jegybanki szakértők osztják meg gondolataikat arról, hogy az élet minden területén fenntarthatósági fordulatra van szükség, és rávilágítanak arra, hogy nem kivétel ez alól a közgazdaságtan sem. A fenntartható közgazdaságtan elméleti és módszertani kérdéseiről értekező szerzők közérthető nyelven magyarázzák el a legkomolyabb témákat is, egyben diskurzusra, vitára, nézőpontok megosztására is invitálják olvasókat a kötet online felületén.