Best WordPress Hosting
 

Elhunyt Miska János

Elhunyt Miska János író, szerkesztő, irodalomtörténész, könyvtáros, a magyar irodalmi élet kiemelkedő személyisége.

Az 1956 utáni kanadai magyar irodalmi élet kiemelkedő személyisége szerdán hajnalban, hosszan tartó súlyos betegség után, 90 éves korában Budapesten halt meg – közölte a család nevében Koltay Gábor filmrendező, az elhunyt Magyarországon megjelent könyveinek szerkesztője szerdán.

Miska János 1932-ben született Nyírbélteken. Hajdúböszörményben érettségizett 1953-ban, majd az ELTE-n tanult összehasonlító irodalmat és újságírást. Az 1956-os forradalom miatt tanulmányait megszakította, 1957-ben elhagyta Magyarországot, a kanadai Hamiltonban tanult tovább a McMaster Egyetemen. 1961-ben szerzett diplomát történelem-filozófia szakon, majd később könyvtár szakon is.

Könyv készül Bertók Lajos színművészről

„Bertók Lajos nemzedékének egyik legtehetségesebb színésze volt. Mivel távol tartotta magát a bulvártól, a nagyközönség számára szinte ismeretlen maradt, ám akik látták őt Debrecenben, Szegeden, a Budapesti Kamaraszínházban vagy Zsámbékon, azok felfigyeltek különleges játékára. Alakításai egyre nagyobb szakmai figyelmet kaptak. 2002-ben a Pécsi Országos Színházi Találkozón a legjobb férfialakítás díját kapta, a következő évben a színházi kritikusok is őt választották a legjobb férfiszínésznek” – áll a könyvről szóló ajánlóban.

Bertók Lajost 2006-ban, alkotóereje teljében – és legnagyobb filmes sikere kapujában – ragadta el negyvenévesen a Duna. Sorsa és végzete azóta is foglalkoztatja a színházi szakmát, pályatársait és egykori rajongóit.

Halálának tizenötödik évfordulójára három barátja, tisztelője egy olyan kötetet állított össze, amely közelebb hozhatja Bertók Lajos színészetét azokhoz, akik ismerték és szerették őt.

Félresiklott szupervonat – A gyilkos járat

Kelet és nyugat találkozásáról már számtalan film született, a felkelő Nap országának alvilága pedig mindig jó táptalaj egy izgalmas akciófilmhez. Michael Douglas, Dolph Lundgren, Jean Reno és Tom Cruise után most a korosodó Brad Pitt teszi próbára magát a japán kulturális tengerben. Elég éles mindehhez A gyilkos járat (Bullet Train) alkotóinak katanája? A japán fővárosból, […]

The post Félresiklott szupervonat – A gyilkos járat appeared first on Filmtekercs.hu.

A Joker 2 véletlenül sincs lefújva

Gondolom megerősítésnek a Batgirl kasza után nem sokkal kitűzték a Joker folytatás, a jelenleg Joker: Folie A Deux munkacímen futó film 2024 október 4-én érkezik a mozikba. Érdekességnek: ez napra pontosan az előző rész után 5 évet jelent. Mondjuk mindeközben az a pletyka is szárnyra kélt, hogy változtatnak a Shazam 2 és Aquaman 2 bemutató […]

Breaking-előzetes

John Boyega egy leszerelt tengerészgyalogost alakít, aki képtelen visszailleszkedni a civil életbe, és nem is segíti őt ebben senki. Ezért egy bombával kirabol egy bankot, modern időkbeli Kánikulai délután. Michael Kenneth Williams is feltűnik a filmben, ami a 892 címmel is fut. Lehet komolynak szánták, de valahogy nem üt az előzetes. Bónusznak poszter.