Best WordPress Hosting
 

„Amikor szent terekről beszélünk, közösségekre gondolunk” – Dejcsics Konrád fesztiváligazgató az Arcus Temporumról

A fesztivál programjában zavarba ejtően és néhol viccesen keverednek szoros értelemben egyházi és tágabban kulturális tartalmú programok. Nagyon tetszik például az a bizonyára véletlen poén, hogy külön jelzik: a bencés közösség imájára és a misére ingyenes a belépés, míg a kissé enigmatikus, Ásványok és irodalom című programra támogatói jegyet kell venni és regisztrációhoz kötött. Ez a kettősség és ellentmondás talán Pannonhalma karakteréből is fakad, amely egyszerre a szerzetesi élet színtere, és „átjáróház”, ahol egymást érik a turistabuszok. A külvilággal való párbeszéd, a hozzá való kapcsolódás törekvése, a korszerűség iránti igény pedig a közösség közismert és elismert erénye. Mi önöknél az uralkodó álláspont szentre és profánra, hitre és kultúrára vonatkozóan, ez a viszony belülről hogyan fest? Már persze ha ez a „bent” valóban létezik, és Pannonhalma nem mindenestül a világ része.

A kolostorban este tíz és reggel

fél hét között nincs internet; azért fél hétig, mert hatkor van a reggeli ima.

Megkezdődött a Hunyadi című televíziós sorozat forgatása

A július végén indult európai televíziós produkcióban több mint 600 színész és kaszkadőr vesz részt. A 15. században játszódó TV-sorozat bemutatja Hunyadi János küzdelmekkel, kalandokkal teli életét – ismerteti a sorozatot a közlemény, amely kitér arra is, hogy „miközben Hunyadi életét botrányok, politikai hatalmi játszmák és a varsói, római, belgrádi, bécsi és prágai nemesi családok közötti összeesküvések tarkítják, legerősebb szövetségesei a nők: Szilágyi Erzsébet, a felesége, aki mellette állt harcaiban, és első szerelme, Mara Brankovics, aki Murád szultán udvarának vezető ágyasa lett”.

Az osztrák ORF közszolgálati televízió első külföldi TV-társaságként csatlakozik a projekthez, amelynek executive producere az elismert, magyar származású, kanadai producer, Robert Lantos. A sorozatban a magyar művészek mellett többek között az osztrák Laurence Rupp, Cornelius Obonya, Murathan Muslu, az olasz Francesco Acquaroli, Karel Roden cseh, Rade Serbedzija szerb, Thomas Trabacchi és Elena Rusconi olasz színész is játszik.

A showrunner Lengyel Balázs (Aranyélet), aki a magyar származású George Mihalkával, Lovas Balázzsal, Ruttkay Zsófiával és Veres Attilával együtt forgatókönyvíróként csatlakozott Bán Mórhoz, a sorozat alapjául szolgáló könyv szerzőjéhez.

Indiánlány. Nem. Szaggat. Nokedli – Préda

Antal Nimród után Dan Trachtenbergnek is sikerült egy kreatív világképpel rendelkező, következetesen végigvitt koncepciójú Predator-filmet alkotnia. Indiánlány főhősével és ökokritikus szemléletével a Préda (Prey) úgy lett végtelenül trendi, hogy közben szórakoztató akcióhorrorként is megállja a helyét. „Csak a legforróbb években fordult elő. Idén is egyre nagyobb a hőség” – így emlékezett vissza Anna a faluközösséget […]

The post Indiánlány. Nem. Szaggat. Nokedli – Préda appeared first on Filmtekercs.hu.

Bújj elő! – They/Them

Egy meleg fiatalokat átnevelőtáborban folyó horrorisztikus történéseket dolgoz fel a They/Them. Kicsit slasher, kicsit pszichológiai thriller, kicsit társadalmi reflexió: John Logan rendezői debütálása alulmúlja a várakozásokat. Get out, csak melegeknek – ez volt az első benyomásom a Peacock saját gyártású slasher filmjéről. A They/Them premisszája szerint egy csapat LMBTQ+ fiatal, élükön a nonbináris Jordannel (Theo […]

The post Bújj elő! – They/Them appeared first on Filmtekercs.hu.

25 éve tűnt el Damon Hill, Palik László pedig azóta is filmeket kommentál

Egy tavaly őszi paródia kapcsán fogant meg bennem az ötlet, hogy összeszedjem a legjobb (általában) üldözős jeleneteket Palik László kommentálásában. Az idei F1-es autóbemutatók közepette pedig még az időzítés is jó: az osztrák tölgy a német fiatalember, Rourke mechanikai csapásmérője, a 007-es és az anarchia, Magdi anyus eltört felnije és TRULLI, TRULLI, TRULLI!!!

Ma lenne 80 éves Hajnóczy Péter

Rövidre szabott életét legendák sora övezi, amelyeket részben maga gyártott. Az egyik születési helyéhez fűződik: a legtöbb forrás Porcsalmát jelöli meg, bár valószínűleg Budapesten született egy Hasznos Anna nevű lányanyától, aki az Ödön nevet adta neki. Egy ideig lelencházban éltek, s itt kereste fel őket Hajnóczy Béla és felesége, akiknek nem lehetett gyermekük. Hasznos Anna abba beleegyezett, hogy magukhoz vegyék fiát, de a hivatalos adoptáláshoz nem járult hozzá. Hajnóczy ekkor egy ismerős pap segítségével hamis keresztlevelet állíttatott ki Hajnóczy Béla Ödön porcsalmai születésű gyermek részére.

A másik legenda a nevével kapcsolatos, s ezt Hajnóczy terjesztette, noha tudta, hogy nem igaz. Többször is utalt rá, hogy ő a Martinovics-féle jakobinus összeesküvésben részt vett és kivégzett Hajnóczy József leszármazottja. Egyébként a Béla keresztnevet utálta, s első írásai megjelenésekor már inkább a Pétert használta.

Gyermekkorában versenyszerűen úszott, 1955-57-ben mellúszásban többször is dobogós helyezést ért el. 1956 után azonban az uszodai közösség felbomlott, megromlott a szüleivel való kapcsolata, ki-kimaradozott otthonról, s tanulmányi eredményei is gyengültek. A Vörösmarty, majd a Bolyai Gimnáziumból is kibukott, végül estin érettségizett az Eötvös Gimnáziumban 1962-ben. Ekkor már elköltözött szüleitől, nyomorúságos albérletekben húzta meg magát. 1959-től fizikai munkásként kereste kenyerét.