via kultura.hu => eredeti post link
Szegő a könyvbemutató elején elmondta, hogy a két könyvet párhuzamosan szerkesztette. A munka során olyan érzése támadt, mintha azok elkezdtek volna egymással párbeszédbe lépni, szóba elegyedni, és számára a különbségek éppoly izgalmasak voltak, mint a hasonlóságok.
Fekete Vince Kézdivásárhelyen, Fehér Renátó Szombathelyen él. Az előbbi az egyik legkeletebben lévő magyar többségű város, az utóbbi pedig az ország nyugati részén van. Szegő ennek kapcsán azt kérdezte a szerzőktől: van-e a lokalitásból, „periférialátásból” fakadó identitásuk. „Olyannyira, hogy mint a Torkolatcsöndben, úgy a korábbi köteteim mindegyikében leginkább a lokális tapasztalataimon van a hangsúly, amelyeket Szombathelyen és környékén érzékelek. Ha nem is helyszerűségben, de identitásban és lokális tapasztalatok terén azokat a költői eszközöket keresem, amelyekkel kihangosíthatom azt, amit számomra az országon belüli nyugati »határság« jelent” – felelte Fehér Renátó.
Kézdivásárhely nyelvezetébe született bele, a magyar nyelvet akcentussal beszéli – mondta el magáról Fekete Vince. „Amikor románokkal beszélek, tudják, hogy nem székelyföldi, hanem erdélyi vagyok, amikor pedig Magyarországon vagyok, akkor tisztában vannak azzal, hogy a határ túlsó oldaláról, Erdélyből vagy a Kárpátaljáról jöttem. Vargaváros című kötetemben például Kézdivásárhelyet és környékét vettem górcső alá. A Halálgyakorlatokban viszont nagyjából elhagytam azt a vidéket, és eltávolodtam ide, Budapestre, a centrumba.”