Best WordPress Hosting
 

„A költészet számomra csúcstámadás, a bukás megkísértése” – Beszélgetés Fehér Renátó költővel

A nemrég megjelent Torkolatcsönd című köteted elolvasása után azon gondolkoztam, hogy milyen viszonyban vagy a képzőművészettel. Szoktál kiállításokat nézni? Ha igen, az mennyire hat a költészetedre?

Érdekes, hogy ezt mondod, mert a képzőművészeti hatások a Holtidény című második kötetemre talán direkten is jellemzőbbek voltak. Ott feltűnt Eugene Carrière, Otto Dix, Francis Alÿs, David Černý, Edward Hopper, és a példák szélessége is mutatja, hogy esetleges volt az inspirációs szüret. De az alkotói figyelmemnek persze szorosan részei a képzőművészeti benyomások továbbra is. Például korábban is érdekeltek Gerhard Richter munkái, de a 2021-es Valós látszat című kiállítása a Nemzeti Galériában, az az élmény nagyon szoros kísérője lett a Torkolatcsönd befejezésének, miközben a blur vagy elhomályosító technika eleve módszere volt a könyvnek.

De a társművészeti hatások tekintetében a kortárs (komoly)zene, ennek a kísérletezése, a zene költészetté fordíthatósága még erősebben érdekelt: Kurtág Györgynek a Beckett-művei, Balogh Máténak a kommunikáció lehetőségeit körüljáró darabjai, irodalmi „adaptációi”, Eötvös Péter szirén- és Esterházy-operája szóltak folyton a fejemben, hozzájuk olvastam John Cage csend-írásait. De itt említhető a The Caretaker monstrum lemeze, az Everywhere at the End of Time is.

„Mindenik vers az előzőt folytatja” – Beszélgetés Fekete Vince és Fehér Renátó versesköteteiről

Szegő a könyvbemutató elején elmondta, hogy a két könyvet párhuzamosan szerkesztette. A munka során olyan érzése támadt, mintha azok elkezdtek volna egymással párbeszédbe lépni, szóba elegyedni, és számára a különbségek éppoly izgalmasak voltak, mint a hasonlóságok.

Fekete Vince Kézdivásárhelyen, Fehér Renátó Szombathelyen él. Az előbbi az egyik legkeletebben lévő magyar többségű város, az utóbbi pedig az ország nyugati részén van. Szegő ennek kapcsán azt kérdezte a szerzőktől: van-e a lokalitásból, „periférialátásból” fakadó identitásuk. „Olyannyira, hogy mint a Torkolatcsöndben, úgy a korábbi köteteim mindegyikében leginkább a lokális tapasztalataimon van a hangsúly, amelyeket Szombathelyen és környékén érzékelek. Ha nem is helyszerűségben, de identitásban és lokális tapasztalatok terén azokat a költői eszközöket keresem, amelyekkel kihangosíthatom azt, amit számomra az országon belüli nyugati »határság« jelent” – felelte Fehér Renátó.

Kézdivásárhely nyelvezetébe született bele, a magyar nyelvet akcentussal beszéli – mondta el magáról Fekete Vince. „Amikor románokkal beszélek, tudják, hogy nem székelyföldi, hanem erdélyi vagyok, amikor pedig Magyarországon vagyok, akkor tisztában vannak azzal, hogy a határ túlsó oldaláról, Erdélyből vagy a Kárpátaljáról jöttem. Vargaváros című kötetemben például Kézdivásárhelyet és környékét vettem górcső alá. A Halálgyakorlatokban viszont nagyjából elhagytam azt a vidéket, és eltávolodtam ide, Budapestre, a centrumba.”