Best WordPress Hosting
 

25 véleményformáló, akik Erdélyt választották a 20. században

A Magyarnak maradni Erdélyben című, 25 huszadik századi életpályát bemutató 630 oldalas kiadvány az Iskola Alapítvány Kiadó, a Magyar Nemzeti Levéltár és a L’Harmattan Kiadó gondozásában jelent meg. Szerkesztői a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai, Mikó Zsuzsanna főlevéltáros és Szabó Csaba főigazgató, a szerzők között pedig több erdélyi történész is szerepel. A kötetet szombat délelőtt mutatták be a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten a szerkesztők, akiket Fodor János történész kérdezett. Zsizsmann Erika beszámolója a Maszol.ro portálon jelent meg.

A Magyar Nemzeti Levéltár, Magyarország legrégebbi és legnagyobb közgyűjteménye, amely jövőre lesz 300 éves, azért tartja fontosnak a könyvkiadást is, hogy a gyűjteményében őrzött egyedi források hozzáférhetővé és feldolgozhatóvá váljanak, hangsúlyozták a szerkesztők. Nem ez az első kötet, amely az Iskola Alapítvánnyal közös gondozásban jelenik meg, korábban közreadták a 3500 eladott példánnyal sikertörténetnek számító Erdély – 1000 év öröksége című kötetet, valamint az Erdélyből jelentik. A Károlyi-kormány nemzetiségi minisztériumának válogatott iratai (1918. november 3. – 1919. január 29.) című könyvet L. Balogh Béni szerkesztésében.

A Magyarnak maradni Erdélyben többé-kevésbé ismert személyiségek életútját mutatja be 1918 és 1989 között, akikben az a közös, hogy mindannyian úgy döntöttek, hogy Erdélyben keresnek egzisztenciát, és mindannyian fontosnak tartották magyarságukat. A válogatás szubjektív, szerepelnek benne politikusok, irodalmárok, publicisták, tudósok, egyetemi tanárok, papok, többek között Bánffy Miklós, Benedek Elek, Márton Áron. A kötetben rövid életrajzaik mellé a szerkesztők forrásértékű dokumentumokat válogattak, továbbá a régióban zajló folyamatokat a középkortól vázoló bevezető tanulmány és jelentős, személyeket és intézményeket magyarázó minilexikon is része a kiadványnak.

„Mindenik vers az előzőt folytatja” – Beszélgetés Fekete Vince és Fehér Renátó versesköteteiről

Szegő a könyvbemutató elején elmondta, hogy a két könyvet párhuzamosan szerkesztette. A munka során olyan érzése támadt, mintha azok elkezdtek volna egymással párbeszédbe lépni, szóba elegyedni, és számára a különbségek éppoly izgalmasak voltak, mint a hasonlóságok.

Fekete Vince Kézdivásárhelyen, Fehér Renátó Szombathelyen él. Az előbbi az egyik legkeletebben lévő magyar többségű város, az utóbbi pedig az ország nyugati részén van. Szegő ennek kapcsán azt kérdezte a szerzőktől: van-e a lokalitásból, „periférialátásból” fakadó identitásuk. „Olyannyira, hogy mint a Torkolatcsöndben, úgy a korábbi köteteim mindegyikében leginkább a lokális tapasztalataimon van a hangsúly, amelyeket Szombathelyen és környékén érzékelek. Ha nem is helyszerűségben, de identitásban és lokális tapasztalatok terén azokat a költői eszközöket keresem, amelyekkel kihangosíthatom azt, amit számomra az országon belüli nyugati »határság« jelent” – felelte Fehér Renátó.

Kézdivásárhely nyelvezetébe született bele, a magyar nyelvet akcentussal beszéli – mondta el magáról Fekete Vince. „Amikor románokkal beszélek, tudják, hogy nem székelyföldi, hanem erdélyi vagyok, amikor pedig Magyarországon vagyok, akkor tisztában vannak azzal, hogy a határ túlsó oldaláról, Erdélyből vagy a Kárpátaljáról jöttem. Vargaváros című kötetemben például Kézdivásárhelyet és környékét vettem górcső alá. A Halálgyakorlatokban viszont nagyjából elhagytam azt a vidéket, és eltávolodtam ide, Budapestre, a centrumba.”