via kultura.hu => eredeti post link
A „végtelen” felfoghatatlan, inkább metaforának tűnik, mint egzakt természettudományos fogalomnak.
A matematikai terminusra épülő költői metafora igencsak hálás holmi. Egyrészt, mert világosnak, relevánsnak érezzük tiszta fogalmi jelentése miatt. Másrészt a kontraszt, ami a lelki folyamatok kimondhatatlansága és a matematika egyértelműsége között van, mégis eredetivé, nagyobb poétikai erejűvé teszi a költői képet: „Megyünk és hallgatunk. Huszonhárom év van köztünk. A huszonhármat nem lehet osztani. A huszonhárom csak magával osztható. Meg eggyel. Ilyen magány van köztünk.” (Borbély Szilárd)
A matematikai terminusokból származtatott metaforának persze nem kell olyan egyértelműnek lennie, mint az egyszeregynek – (lásd még: kockás füzet, hasábburgonya, baráti kör), az ember nyelvészként mégis szívesen ered e kifejezések nyomába. Vegyük például az Illyés Gyula – József Attila – Vágó Márta viszonyrendszert (Vágó Márta természetesen behelyettesíthető Kozmutza Flórával is, tetszés szerint). Íme a klasszikus szerelmi háromszög: