Best WordPress Hosting
 

Taps és megvetés – Elia Kazan Oscar-díjas filmrendező 20 éve hunyt el

Elia Kazanjoglous néven 1903. szeptember 9-én született Isztambulban egy szőnyegkereskedő fiaként, görög szülei nem sokkal később New Yorkba vándoroltak ki. Kazan a Yale Egyetemen tanult drámaművészetet, majd az 1930-as évek közepén színész lett a Broadwayn, 1940-ben Molnár Ferenc Liliomjának Ficsúrját is játszotta. Hamarosan rendezni is kezdett, Thornton Wilder Hosszú út című darabjával országos hírnevet szerzett. Zajos színházi sikereket aratott Arthur Miller Édes fiaim és Az ügynök halála, valamint Tennessee Williams A vágy villamosa, Az ifjúság édes madara és a Macska a forró bádogtetőn című darabjainak színpadra állításával. Pályafutása során háromszor nyerte el a színházi Oscarnak nevezett Tony-díjat. 1948-ban Lee Strasberggel és Cheryl Crawforddal megalapította a híres Actor’s Studiót, az intézményt 1962-ig személyesen vezette. Tanítványai között volt Marlon Brando és James Dean is, akik később több filmjében főszerepet kaptak.

Kazan 1937-ben állt először a kamera mögé, első rövidfilmjét Cumberland népe, első játékfilmjét Egy fa nő Brooklynban címmel forgatta.

1947-ben kapta első rendezői Oscar-díját Úri becsületszó című filmjéért, főszerepben Gregory Peckkel. A mozi az antiszemitizmusról szedte le a keresztvizet, és a legjobb filmért járó szobrocskát is elnyerte. 1951-ben készítette a Marlon Brando karrierjét elindító A vágy villamosát, amely a 12 Oscar-jelölésből négyet kapott meg. Szintén Brando volt a főszereplője a mexikói forradalmat bemutató, 1952-es Viva Zapatának. Kazan második rendezői Oscarját az 1954-ben készült, a 12 jelölésből összesen nyolc aranyszobrocskával díjazott A rakparton című filmjéért vehette át. Az irányzatot teremtő, dokumentarista hűségű alkotás a New York-i kikötő dokkjait kézben tartó maffia üzelmeit leplezte le, a főszerepet játszó Brando erkölcsi vívódásait sokan a rendező önmentegetéseként fogták fel.

A hét röhögései (466.)

Pedro Pascal bohóckodott egyet a Saturday Night Live-ban Paul Rudd felolvasott egy hangyányit a memoárjából, önmagában vicc, hogy jön a Bad Boys 4. része… és még sok csacskaság a hétről.

Ősszel kezdhet forogni Frances Ford Coppola epikus visszatérése, a Megalopolis

Frances Ford Coppola olyan filmtörténeti jelentőségű klasszikusok megalkotója, mint A keresztapa filmek vagy az Apokalipszis most. A neves rendező az elmúlt évtizedekben mégsem tudott komoly sikereket felmutatni. A Megalopolis sokak szerint Coppola régóta várt visszatérését jelentheti. A nagyszabású sci-fi eposznak ígérkező film hosszas előkészületek után tervezett forgatása már idén ősszel kezdetét veheti – írja a […]

The post Ősszel kezdhet forogni Frances Ford Coppola epikus visszatérése, a Megalopolis appeared first on Filmtekercs.hu.

The Offer – kritika

A Keresztapa 50. évfordulójára nem kisebb dologra vállalkozott a Paramount, minthogy elmeséli a film történetét egy eddig nem látott szemszögből: Albert S. Ruddy producer életrajzi könyve alapján közelítették meg Coppola filmjének forgatását. A végeredmény nem mindig tudott az lenni, amire kíváncsiak lettünk volna, de ügyesen és szórakoztatóan építi tovább a film legendáját.

Ezeket a klasszikusokat vetítik idén a cannes-i tengerparton

A Cannes-i Filmfesztivál bejelentette a tavaly indított Cinema de la Plage nevű szekciójának programját, mely főként restaurált filmklasszikusokból és kultuszfilmekből áll, de néhány film premierjét is itt tartják – írja a Variety. A rendezvény ezen része mindenki előtt nyitva áll, a belépés pedig ingyenes, a vetítések a tengerparton fognak zajlani esténként. A hivatalos versenylista mellett […]

The post Ezeket a klasszikusokat vetítik idén a cannes-i tengerparton appeared first on Filmtekercs.hu.

Visszautasíthatod, csak nem érdemes – The Offer

A keresztapa legnagyobb rajongói számára készült a The Offer, akik a klasszikus 50. évfordulója alkalmából nemcsak a film újranézésével merülnének el Francis Ford Coppola mesterművének világában. Sorozatkritika az első három rész alapján. Március 14-én volt az 50. évfordulója annak, hogy bemutatták A keresztapa című alkotást, ami ezzel örökre megváltoztatta a gengszterfilm műfaját és alapjaiban gyakorolt […]

The post Visszautasíthatod, csak nem érdemes – The Offer appeared first on Filmtekercs.hu.

83 éves Francis Ford Coppola a filmművészet keresztapja

A filmtörténet egyik legnagyobb rendezője (és forgatókönyvírója), Francis Ford Coppola ma ünnepli 83. születésnapját. Ha csupán A Keresztapát rendezte volna már akkor nagybetűvel írnánk a nevét, szerencsére nem állt meg. 5 Oscarjával vígan szivarozgathatna és borászkodhatna, ehelyett belevágott élete egyik legnagyobb projektjébe.