Best WordPress Hosting
 

Nyitott szellemi műhely, befogadó közösséggel

Mit tanulhatnak a fotográfia szakra jelentkező hallgatók?

Megismerhetik a fotográfia vizuális formanyelvét, annak analóg- és digitális technikai eszköztárát, valamint azt, hogy ezekkel az eszközökkel hogyan tudják a véleményüket, gondolataikat képpé formálni. Szakjainkon a hallgatókat olyan technikai tudással és kritikus szemlélettel ruházzuk fel, ami lehetővé teszi, hogy bekapcsolódjanak akár a hazai, akár a nemzetközi művészeti életbe. A BA szakon főként a kreatívipari feladatok megoldása kerül a fókuszba. Ezt támogatja a divat, a riport és az alkotói fotográfiai specializáció. Az MA szakon a képzés fókuszában már az önálló művészeti projektek állnak. Komplex, autonóm, művészeti gondolkodás kialakításában támogatjuk a hallgatókat. 

Milyen szakmai kritériumok alapján alakították ki a tanterveket?

Az etnocídium ellen – Claudia Andujar életművéről és budapesti kiállításáról

“Barbár ugyanis elsősorban az, aki hisz a barbárságban”

                                                           (Claude Lévi-Strauss)[1]

Magyarországra, és ezen belül a magyar értelmiségre is alapvetően jellemző a befelé fordulás illetve, ha valamerre fordul ezen kívül esetleg a tekintet, az a Nyugat, azaz Nyugat-Európa és Észak-Amerika. Ennek megvannak persze a történelmi okai, de a mainstream médiában is egyértelmű túlsúlyban van ez a beállítódás, minden más égtáj felé minimum gyanakodva tekintenek többnyire a sajtómunkások és véleményformálók is. Ezek után a korszellemmel való szembeszegülés valamilyen mértéke kell ahhoz, hogy valaki csak azértis más égtájak felé forduljon komoly elszántsággal. Kitűnő alkalom nyílt most erre a Néprajzi Múzeumban, amelynek tárlatán Claudia Andujar, a részben magyar származású fotográfus és emberi jogi aktivista életművével találkozhatunk.

Mutasd meg a láthatatlant – Lynne Cohen és Marina Gadonneix párhuzamos kiállítása a Pompidou Központban

Lynne Cohen (1944–2014) az amerikai Michiganben kezdett képzőművészetet tanulni, majd később a híres londoni Slade Schoolban folytatta tanulmányait, szobrász-grafikus szakon. A helyszínből és az életkorából adódóan is természetes volt, hogy a minimal art és a popkultúra foglalkoztatta. Csupán 1970-től kezdett el fotózni, és érdekes módon a régebbi amerikai fotóművészet hagyományain indult el. Dorothée Lange-hoz vagy Walker Evans-hez hasonlóan Cohen is több ezer mérföldet vándorolva fotózta az amerikai valóságot, képeit minden beállítástól, javítástól mentesen, kizárólag dokumentatív koncepcióval készítette. (Akárcsak Walker Evans, Cohen is nagyméretű, 18×24-es kamerát használt, mivel ez lehetőséget adott számára a nagy terek perspektivikus torzulástól mentes megörökítésére.) A nagy amerikai szociofotós, dokumentarista hagyományokkal szemben azonban Lynne Cohen nem az embereket és nem is az amerikai „társadalmi tájat” választotta képei tárgyául, hanem az épületeket (mint kortársa, a fiatalon elhunyt Lewis Baltz is), ráadásul azoknak is inkább a belső, zárt tereit. Cohen látásmódjában a minimal art elemeit a konceptuális művészettel ötvözte, így fotóin a letisztult formák mindig gazdag és elgondolkodtató mondanivalóval társulnak.

Lynne Cohen: Nappali szoba, 1974

Az 1980-as évek Amerikájában Lynne Cohen tudatosan arra törekedett, hogy a dolgokat, tárgyakat, épületbelsőket amolyan ready-made művészeti alkotásoknak fogja fel. A leghétköznapibb tárgyakban is az adott forma szépségét, a pillanatnyi állapot kényszerű mozdulatlanságában is a tökéletességet kereste. Irodák recepcióit, tárgyaló helységeit, iskolák tantermeit, a rendőrség vagy a tűzoltók kiképzőközpontjának oktatási létesítményeit, kórházak műtőit fényképezte teljesen üresen, rendszerint egy kissé alulnézetből. Ezáltal – és a nagy méretű kamera révén – a terek kiszélesedtek, a képek megemelkedtek, ezzel is hangsúlyozva az eredeti funkciótól való elszakadást, a topológia tiszta esztétikumát. „Cohen még ezekben az intimitás vakító hiányával fenyegető belső terekben is biztos szemmel, egy szentély vagy ellen-terület felfedezésével orvosolja a nyugtalanság érzését”– írta róla David Mellor a Lynne Cohen fotóiból készült album kísérőszövegében. 

Amikor először és utoljára fürdőruhában láttam Pataki Ágit

Katonanóta (részletek) – Az én városom – 10. befejező rész

Salgótarján 100  / 10 x 10 fekete-fehér fotó

1976. június 30-án reggel kilencre szólt a katonai behívóm a tarjáni Kohász Művelődési Központba. (Leánykori nevén Acélgyári Olvasó.) Túl sok szép emlékem nem fűződött a helyhez, a kivétel Antonioni Nagyítása volt, amit itt láttam először, hét évvel korábban. Apám kísért el, busszal jöttünk Zagyváról, egy darabig szótlanul várakozott, aztán mikor kiderült, hogy Nagykanizsára visznek légvédelmi tüzérnek, elbúcsúztunk egymástól. Nem emlékszem már, hogyan jutottunk el leendő katonatársaimmal a vasútállomásra, a vonat 11’ 44”-kor indult Pest felé, ez valahogy megmaradt. Álltunk a peron összeráncosodott aszfaltján, sütött a nap, nehéz volt belegondolni, hogy most kezdődik a nyár.

Két találkozás: Cseh Tamás és Bereményi Géza Salgótarjánban – Az én városom 7. rész

Salgótarján 100 – 10 x 10 fekete-fehér fotó

Cseh Tamás (Budapest, 1943. január 22. – Budapest, 2009. augusztus 7.) Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, énekes, színész, előadóművész, rajztanár.

Bereményi Géza (Budapest, 1946. január 25. –) Kossuth- és Balázs Béla-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező. Az Eldorádó című filmjéért 1989-ben Európai Filmdíjat kapott a Legjobb rendező kategóriájában. Cseh Tamással mintegy 1300 dalt írtak közösen.

A Karancs Szálló vendéglátó helyei – Az én városom 5. rész

(Cseppekben a tenger) – 10 x 10 fotó a 100 éves Salgótarjánról

A minap egy Pesten élő, Tarjánból elszármazott fiatal barátommal sétáltunk a város főterén, amikor a Karancs Szálló tömbjére rámutatva azt kérdezte, ezt meg lebontják?  Rosszul esett ez a hangütés, mintha rólam kérdezett volna valamit, egy, a jövőben bekövetkező kedvezőtlen változásról. Bizonyára akadna más visszaemlékező, aki részletesebb, izgalmasabb, nagyobb időszakot átölelő dolgozatot írna e témában, de most rajtam a sor, megpróbálom ifjú korom emlékeit felidézni, amelyek ehhez a „betontömbhöz” kötnek.

Ha valahol elhangzik a Karancs neve, mindenki előtt a kilenc szintes épület szállodai tömbje jelenik meg. Pedig értelemszerűen a vendéglátóhelynek ebben a részében jóval kevesebb tarjáni fordult meg, mint a földszinti, úgynevezett lepényben, illetve a félemeleten elhelyezett vendéglátóipari egységekben. Menjünk sorjában.

Fotók és videók Denzel Washington tartalmas életéből

Éljen sokáig a ma 68 éves a kétszeres Oscar-díjas (54. hadtest, Kiképzés) Denzel Washington! A legszimpatikusabb hollywoodi sztárok egyike, szinte mindent elért, a rendezést is kipróbálta, egyre többet producerkedik, az életművéért is elismerték. Közel négy évtizede házas, 4 gyereket nevelgetnek feleségével. Számos jótékonysági szervezetet támogatója, egy New York-i iskola a nevét is viseli. Lapozzunk bele a fotóalbumába, nézegessük vele érdekes videókat! Jó egészséget!

A Shakespeare-ről készült egyetlen hiteles kép eladó

Állítólag az egyetlen, még életében Shakespeare-ről készült, aláírt és dátumozott portrét kínálják eladásra több mint tíz millió fontért (4,7 milliárd forintért). Robert Peake alkotását, amelyet Londonban kiállítottak, a tulajdonostól lehet megvásárolni.

A The Guardian cikke szerint a képet a londoni Grosvenor Hotelben lehet megtekinteni. A tulajdonos, aki nem kívánja magát felfedni, nem árverésen akarja értékesíteni, hanem a vásárlók ajánlatait várja.

Robert Peake, aki I. Jakab angol király udvari festője volt, 1608-ban festette a portrét. A kép 1975 előtt egy észak-angliai kastély könyvtárában lógott, a Danby család egykori otthonában. Az utóbbi csaknem 50 évben pedig magántulajdonban volt.

Örök Vác – 21 fotó – 21 bekezdés

EGY. A Csepel teherautó fényszórója alagutat fúr az éjszakai országút sötétjében. Középen ülök a vezetőfülkében, jobboldalt anyám, ölében az öcsém tátott szájjal alszik. Az út fölé hajló ágak, mint hatalmas madarak karmai, kapkodnak felénk. Még nem vagyok hat éves, még nem tudom, hogy most örökre elköltözünk Vácról.

KETTŐ. Anyámnak volt egy világoszöld-sárga mintás ruhája. Korai emlék, egy erdei ösvényen megyünk, anyámnak mindkét kezében tejeskanna. A ruhája szélét fogom, a bokrok levelei elérik arcomat, valamiért nagyon sietünk, az ujjaim közül újra és újra kicsúszik a selymes anyag.

HÁROM. A nyári szünetekben visszamehetek Vácra a nagyszüleimhez. A nagyanyám takarítónő, gyakran magával visz a munkahelyére, onnan könnyen lejutok a Duna-partra, rendületlenül dobálom a kavicsokat. Odasétál egy lány, egy darabig incselkedik velem, aztán ott hagy.

Magyar filmrendezők portréi a 2B Galériában

Lucinda Douglas-Menzies brit fotóművész négy éven át fényképezett magyar filmrendezőket, egy világjárvánnyal is dacolva. A most kiállított tablót megelőzte 2009-ben brit csillagászokról, 2015-ben pedig dél-ázsiai írókról készített sorozata. A három témának semmilyen kapcsolódása nincs egymáshoz, hacsak az nem, hogy az ember identitásának legfontosabb kérdéseire keresi a választ: ki vagyok, és miért lettem az, aki? Közös bennük, hogy szereplői megtalálták önmagukat, tudják, miért teszik azt, amit, ráadásul jelentős tudósként, alkotóművészként maguk is hozzájárulnak a világ megértéséhez. Ez a tabló Lucindáé. A képeken azok a filmrendezők szerepelnek, akik bizalmukba fogadták, és nemcsak portrét ültek neki, de megosztották vele gondolataikat arról, miért választották ezt a pályát. Meglehetősen szubjektív összeállítás született, amely ennek ellenére mégis reprezentálja a kétezerhúszas évek magyar filmrendezőit egy portrégaléria időmetszetében.

A kiállított rendezők: Almási Tamás, Cakó Ferenc, Elek Judit, Enyedi Ildikó, Fekete Ibolya, Fliegauf Bence, Forgács Péter, Gothár Péter, Gyarmathy Lívia, Hajdu Szabolcs, Herendi Gábor, Horvát Lili, Janisch Attila, Jankovics Marcell, Kis Hajni, Kocsis Ágnes, Mátyássy Áron, Medák Péter, Mészáros Márta, Mundruczó Kornél, Nemes László, Pálfi György, Reisz Gábor, Sopsits Árpád, Szabó István, Szomjas György, Török Ferenc, Vranik Roland.

[…] Bővebben!