Best WordPress Hosting
 

Csirkének öltözve gyűjtött színi tanulmányaira Brad Pitt

William Bradley Pitt az Oklahoma állambeli Shawnee-ban született. Középiskolásként többféle sportot űzött, tagja volt az iskolai önképző körnek és a színjátszó csoportnak. A Missouri Egyetemen újságírást tanult, de igazi vágya a filmezés maradt, és mivel erre Missouriban nem volt lehetősége, úgy döntött: oda utazik, ahol a filmek készülnek. Két héttel a diploma megszerzése előtt otthagyta az egyetemet és Los Angelesbe költözött. Színi tanulmányainak költségeit a legkülönfélébb munkákkal teremtette elő: fuvarozott sztriptíztáncosnőket, pincérkedett, óriás csirkének öltözve reklámozott étteremláncot.

Az 1980-as évek végétől tévésorozatokban szerepelt, 1987-ben a Dallasban is felbukkant. Első főszerepét A Nap sötét oldala című amerikai–jugoszláv koprodukcióban kapta, de nem sokkal a forgatás befejezése előtt kitört a délszláv háború. A leforgatott anyag nagy része eltűnt, és csak tíz évvel később került elő, a filmet is ekkor mutatták be.

Az áttörést 1991-ben a Thelma és Louise sármos stoppos fiúja hozta meg számára (a szerepért versenyben volt az akkor még szintén ismeretlen William Baldwin és George Clooney is). Egyetlen jelenete sztárrá tette, de a szépfiú kategória ellen lázadt, s két olyan filmet is elvállalt, amely a kritikusoknál és a mozipénztáraknál is megbukott. A csorbát 1992-ben a Robert Redford rendezte Folyó szeli ketté című drámában köszörülte ki, majd következett 1994-ben a vegyes fogadtatásban részesült Interjú a vámpírral és a Szenvedélyek viharában című dráma, amelyért először jelölték Golden Globe-díjra. A Hetedik című bűnügyi thrillerben egy fiatal detektívet játszott, Terry Gilliam 12 majomjában pedig egy látomásoktól gyötört elmebeteget – ezért az alakításért megkapta a Golden Globe-díjat és Oscarra is jelölték.

Nemcsak a kávét, a színházat is szereti John Malkovich

Egy Illinois állambeli kisvárosban született – apai ágon horvát, anyai ágon francia, német, skót és angol vér csörgedezik az ereiben. Tizenévesen folkzenét játszott, tagja volt az iskolai focicsapatnak, végül a színház mellett kötelezte el magát. Egyetemistaként Chicagóban színházat alapított Steppenwolf Theatre néven; a társulatnak színésze, rendezője és díszlettervezője is volt, és itt ismerte meg későbbi feleségét. Hamarosan az off-Broadway színházaiban léphetett fel, harmincéves korában megkapta az Obie-díjat, 1985-ben pedig a tévés szakma legnagyobb kitüntetését, az Emmy-díjat vehette át Az ügynök halála című Arthur Miller-dráma televíziós változatáért.

Első jelentős filmszerepét 1984-ben a Hely a szívemben című drámában kapta, amiért rögtön Oscar-díjra jelölték. Ugyanebben az évben szerepelt a Gyilkos mezők című, a vörös khmerek Kambodzsájában játszódó filmben. Első főszerepét 1987-ben Steven Spielberg A nap birodalma című háborús filmdrámájában kapta. A nagy áttörést a következő évben a Stephen Frears rendezte Veszedelmes viszonyok hozta meg számára, ebben az intrikus és cinikus nőcsábász Valmont grófot alakította. Malkovich és a női főszereplő, Michelle Pfeiffer között a valóságban is viszony szövődött, amelyre a színésznek ráment a házassága. Magánéleti válságából a Bernardo Bertolucci rendezte Oltalmazó ég húzta ki: a forgatáson ismerkedett meg második feleségével, akivel immár több mint három évtizede élnek együtt.

A kaméleonnak tartott, sokarcú Malkovich a legkülönfélébb karaktereket öltötte már magára. Leghitelesebb alakításai sokak szerint az „ördögi”, különlegesen neurotikus és megszállott figurák. Volt már szellemileg visszamaradt vándormunkás (Egerek és emberek), az amerikai elnök életére törő pszichotikus bérgyilkos (Célkeresztben – ezért kapta második Oscar-jelölését), egyszerre Dr. Jekyll és Mr. Hyde (A gonosz csábítása). Megszemélyesítette a filmrendező Michelangelo Antonionit (Túl a felhőkön), a festőművész Gustav Klimtet (Klimt), a diplomata Talleyrand-t (a Napóleon című tévésorozatban) és VII. Károly francia királyt (Szent Johanna) is. Szerepelt kosztümös kalandfilmben (A vasálarcos), akciófilmben (Con Air – A fegyencjárat), társadalmi drámában (Elcserélt életek), volt CIA-ügynök (Égető bizonyíték), és játszott vígjátékban (Kubrick menet). Igazi különlegességnek számít a A John Malkovich-menet című szürreális alkotás, amelynek szereplői Malkovich agyában találják magukat (a saját magát alakító színész a filmért elnyerte a New York-i Filmkritikusok díját). A Transformers-akciósorozat harmadik része, illetve a Red és a Red 2 kedvéért a könnyedebb filmes műfajok területére is elkalandozott.

Taps és megvetés – Elia Kazan Oscar-díjas filmrendező 20 éve hunyt el

Elia Kazanjoglous néven 1903. szeptember 9-én született Isztambulban egy szőnyegkereskedő fiaként, görög szülei nem sokkal később New Yorkba vándoroltak ki. Kazan a Yale Egyetemen tanult drámaművészetet, majd az 1930-as évek közepén színész lett a Broadwayn, 1940-ben Molnár Ferenc Liliomjának Ficsúrját is játszotta. Hamarosan rendezni is kezdett, Thornton Wilder Hosszú út című darabjával országos hírnevet szerzett. Zajos színházi sikereket aratott Arthur Miller Édes fiaim és Az ügynök halála, valamint Tennessee Williams A vágy villamosa, Az ifjúság édes madara és a Macska a forró bádogtetőn című darabjainak színpadra állításával. Pályafutása során háromszor nyerte el a színházi Oscarnak nevezett Tony-díjat. 1948-ban Lee Strasberggel és Cheryl Crawforddal megalapította a híres Actor’s Studiót, az intézményt 1962-ig személyesen vezette. Tanítványai között volt Marlon Brando és James Dean is, akik később több filmjében főszerepet kaptak.

Kazan 1937-ben állt először a kamera mögé, első rövidfilmjét Cumberland népe, első játékfilmjét Egy fa nő Brooklynban címmel forgatta.

1947-ben kapta első rendezői Oscar-díját Úri becsületszó című filmjéért, főszerepben Gregory Peckkel. A mozi az antiszemitizmusról szedte le a keresztvizet, és a legjobb filmért járó szobrocskát is elnyerte. 1951-ben készítette a Marlon Brando karrierjét elindító A vágy villamosát, amely a 12 Oscar-jelölésből négyet kapott meg. Szintén Brando volt a főszereplője a mexikói forradalmat bemutató, 1952-es Viva Zapatának. Kazan második rendezői Oscarját az 1954-ben készült, a 12 jelölésből összesen nyolc aranyszobrocskával díjazott A rakparton című filmjéért vehette át. Az irányzatot teremtő, dokumentarista hűségű alkotás a New York-i kikötő dokkjait kézben tartó maffia üzelmeit leplezte le, a főszerepet játszó Brando erkölcsi vívódásait sokan a rendező önmentegetéseként fogták fel.

Ő robbantotta ki az 1970-es évek legnagyobb hollywoodi botrányát – Cliff Robertson 100 éve született

A kaliforniai La Jollában módos farmercsaládba született III. Clifford Parker Robertson néven. Miután szülei elváltak, majd anyja fiatalon meghalt, nagyanyja vette magához és nevelte fel. A második világháború alatt az amerikai kereskedelmi flottánál szolgált, hazatérve a Yellow Springs-i Antioch College-ban kezdte meg felsőfokú tanulmányait. Egy ideig újságíróként dolgozott egy helyi lapnál, közben egyre erősebb lett benne a vágy, hogy a színészettel foglalkozzon. Az ötvenes évek elején otthagyta a főiskolát, majd New Yorkba költözött, ahol beiratkozott az Actors Studióba.

A Broadway-n 1953-ban debütált a Late Love, majd Joshua Logan The Wisteria Trees című darabjában. Televíziós karrierje is ekkor indult be, olyan televíziós antológiasorozatokban kapott szerepet, mint az Armstrong Circle Theatre, a Hallmark Hall of Fame vagy a CBS-en futó Rod Brown of the Rocket Rangers. A televíziózás aranykorában feltűnt még a The United States Steel Hour, a Playhouse 90, valamint a The Chrysler Theater egyes epizódjaiban, utóbbiért 1966-ban Emmy-díjat nyert.

Első filmszerepét az 1955-ös Piknik című romantikus vígjátékban kapta William Holden és Kim Novak oldalán. A film népszerűségének köszönhetően Robertson szerződést kötött a Columbia filmstúdióval, a következő évben már az Őszi falevélben szerepelt Joan Crawford mellett. A későbbiekben többek közt kisstílű bűnözőt alakított az Underworld U.S.A. (1961) című moziban, majd egy orvost a The Interns (1962) kórházi melodrámában.