Best WordPress Hosting
 

Szürke Patás, Ajándék vagy Száncsengő?

December 24-e közeledtével mindig sokakat foglalkoztat a kérdés: melyik hazai dalt tekinthetjük az utóbbi évek első számú karácsonyi slágerének? Most végre a válasz is megszületett. Jól ismert szerzők népszerű dalai uralják a listát, ám akadnak váratlan befutók is. A lista első három helyén a Piramis Ajándék című slágere (szerzők: Gallai Péter, Köves Miklós, Som Lajos, Horváth Attila, Závodi János, S. Nagy István, Révész Sándor), Katona Klári Legyen ünnep (szerző: Demjén Ferenc) és Zséda A szürke patás (szerzők: Rakonczai Viktor, Orbán Tamás) című dala áll.

A toplista további szereplői között több évtizede született dalok és újabb szerzemények egyaránt találhatóak. Olyan művek is akadnak közöttük, amelyeknek a legjellemzőbb előadóval együtt több mint 100 előadóját tartja nyilván az Artisjus (Legyen ünnep, Add tovább), vagyis sok előadó által játszott, széles körben népszerű alkotásokról van szó. Érdekesség, hogy a Rakonczai–Orbán szerzőpáros szinte karácsonyspecialistának is tekinthető, hiszen az első 10 legnépszerűbb dal között kettő szerzeményük is szerepel (A szürke patás és a Bereczki–Szinetár páros által előadott Ajándék). A lista sokszínűségét jelzi, hogy az első helyen álló rocksláger mellett számos popdal és egy gyerekdalként számontartott szerzemény, Weöres Sándor egy versének feldolgozása is helyet kapott (Száncsengő). Olyan művet is találunk a tízes listán, amelyet a szerzők eredetileg nem karácsonyi dalnak szántak, az alkotói folyamat során mégis azzá alakult (Csillagszórás).

A karácsonyi dalok különleges helyet foglalnak el a könnyűzenei alkotások világában. Bár hivatalos meghatározás nem igazán létezik, általában a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó, karácsonyi témákat feldolgozó zeneszámokat nevezik karácsonyi dalnak. Az adatok szintjén pedig az a fontos jellemző, hogy a karácsonyi időszakban arányaiban lényegesen többször játsszák ezeket, mint az év többi részében. Számos kultúrában igen jelentős szerepük van, néhány országban minden évben speciális karácsonyi toplisták is készülnek az ünnepi slágerekből. Magyarországon eddig nem volt ilyen összeállítás, az Artisjus adatbázisának segítségével azonban ez is megszületett.

Csak két hétvégén látható a Bagossy Brothers Companyról készült film

A Bagossy Brothers Company – 10 éve úton című egész estés alkotás az erdélyi kezdetektől egészen a budapesti jubileumi nagykoncertjéig követi nyomon a pop, rock és folk stílust egyedi módon ötvöző banda útját. Sok-sok zenével, látványos koncertfelvételekkel, valamint a zenekar tagjait és hátterét is részletesen bemutató interjúkkal nyújtva páratlanul gazdag moziélményt nemcsak a zenekar széles rajongótáborának, hanem azoknak is, akik még csak most ismerkednek a gyergyói ötösfogat zenei világával. A film igazi csemege minden zenerajongónak, hiszen sosem látott felvételeket mutat és izgalmas kulisszatitkokba avatja be a nézőket.

A film dramaturgiai keretét a Bagossy Brothers Company tízéves jubileumi koncertje adja, ahol a zenekar 16 ezer rajongó előtt zenélt Közép-Európa legnagyobb fedett arénájában. A csapatban felmerült, hogy egy szokványos koncertvideóval emlékezzen meg az estéről, az évek során összegyűlt hihetetlenül gazdag videóanyag azonban szinte kiáltott a felhasználás után. Végül a több zenei produkciót is megfilmesítő Köves Diána vezetésével állt össze az a kétórányi anyag, mely az archív felvételek felhasználásán túl a teljesség igényével járja sorba a zenekar történetének legfontosabb állomásait, és szólaltatja meg legfontosabb szereplőit – köztük a zenekar tagjait, a zenekar menedzserét, Szalai Attilát, vagy az egyik legnagyobb Bagossy-sláger, az Olyan ő énekesnőjét, Bagossy-Bíró Barbarát –, akik valamennyien őszintén mesélnek az elmúlt tíz év sikereiről és kihívásairól egyaránt.

„Ami az elmúlt tíz évben történt velünk, az egy tündérmese. Amikor elkezdtük, nem gondoltuk volna, hogy ezen az évfordulón többek között 800 koncert és sikeres lemezek lesznek már a hátunk mögött. Azt éreztük, hogy érdemes lenyomatot állítanunk ennek az időszaknak, így készült el ez a film” – mondta Bagossy Norbert, a zenekar frontembere.

170 millió lejátszásnál tart Spotifyon egy rejtélyes magyar előadó

Magyar vagy külföldi zenét hallgatnak többet a magyarok? Kik a legnépszerűbb nemzetközi és magyar előadók a digitális streamingplatformokon itthon és külföldön, melyek a leghallgatottabb dalok globálisan és Magyarországon? Mások mellett ezekre keresett választ a kutatás.

A tanulmányban a kutatók a Spotifyról és a YouTube-ról 2019. február 7. és 2023. március 2. között letöltött, heti top100 dalt tartalmazó listák – a globális és magyar listák, illetve a kelet-közép-európai és nagyobb magyar diaszpórával rendelkező országok listái – elemzéseire alapozva tettek megállapításokat.

Eszerint a Spotifyon 2022 második negyedévétől kezdve több magyar zenét streameltek a hallgatók, mint külföldit. A YouTube-on pedig az egész vizsgált időszakban a magyar lejátszási mennyiségekből volt több a magyar listákon. A vizsgált időszakban az összes lejátszási mennyiség alapján összeállított top20 leghallgatottabb előadó listája a YouTube-on kizárólag magyar előadókból állt össze. Bár a magyar számok kiugróak, maga a tendencia nem magyar sajátosság, illeszkedik az úgynevezett glokalizáció, azaz helyi digitális tartalmak felé fordulás trendjéhez.