Best WordPress Hosting
 

„Vigyázó szemetek Párizsra vessétek” – Ki volt Batsányi János?

Iparoscsaládból származott, apja varga volt. Középiskoláit Keszthelyen, Veszprémben és Sopronban, a filozófiát a pesti piaristáknál végezte, egyik itteni tanára ébresztette fel a történelem iránti érdeklődését. Tanulmányi költségeinek fedezésére a költő Orczy Lőrinc fiának tanulótársa lett, s Orczyn keresztül bekapcsolódott az irodalmi és színházi életbe. 1787-től Kassán kamarai gyakornok, majd írnok volt.

Valószínűleg itt lett szabadkőműves is.

Batsányi 1787-ben Kazinczy Ferenccel és Baróti Szabó Dáviddal megalapította a Magyar Museumot, első irodalmi folyóiratunkat. A radikális Batsányi és az óvatosabb Kazinczy szinte azonnal összeveszett, így a lapot a második számtól Batsányi szerkesztette. Itt jelent meg A franciaországi változásokra című híres epigrammája is, amelynek záró sora – „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek” – szólássá vált. Hasonló hangvételű műveiért 1793-ban állását elvesztette, a lapot is betiltották. A következő évben azzal vádolták meg, hogy részt vett a Martinovics-féle jakobinus mozgalomban, ezért letartóztatták, s bár nem találták vétkesnek, versei és a per során hirdetett elvei miatt egy év várbörtönre ítélték. 1796-ban szabadult Kufsteinből, és a bécsi „bankóhivatalhoz”, majd 1805-ben a kamarához került. Ebben az évben vette feleségül Baumberg Gabriella osztrák költőnőt.

Várbörtön panorámával – Kufstein cellái

Vártam a nagyobb, ismertebb városokat, vártam Kufsteint. Mert odafelé – éppen Kufsteinben! –, egy órára, félórára le is kellett szállnunk, várni a kapcsolatot, érdekes, visszafelé nem kellett leszállnunk, akkor csak a vonatból pillanthattam a zordon, akkor már ködbevesző várra. Batsányi elégiáit, Kazinczyt olvastam, Czuczor Gergely cellájáról képzelődtem, amelyet a magyarul is tudó várparancsnok (érdekes, legtöbbször magyar katonák, szegedi, debreceni egységek adták a várőrséget) bocsátott a rendelkezésére. Mindennek ellenére a látvány mégis váratlanul ért, mellbe vágott, letaglózott, mindenekelőtt talán azért, mert gyönyörű tavaszi nap volt. Fantasztikus! Fantasztikus!, ismételgettem. Sosem szebb, zordonabb várat! És, noha ez felfoghatatlan, valójában a magyar irodalom egyik alkotóházáról volt szó. Pontosan ismertem belsejét, a százötven grádicsot, a hatvanhét méter mély kutat, celláit, melyek ablakait nem csak vasrúd, drótból font rostély is védte, a térdig érő ablakpárkányt, a vas pléhvel bevont ajtót, a kis kemencét. Ahol a magyar nagyszótár, a magyar Littré készült. Egy súlyos bilincsekbe vert ember által. Az volt az érzésem, magára a nagyszótár Tömlöcz szócikkére tekintek fel. Mert a Tömlöz szócikk, sosem furcsább, különösebb optikai játékot, a világ egyik legzordonabb vártömlöczében készült. A régi timnic alakból kiindulva szláv eredetű, mondja Czuczor, mert a temni (tyemni) tótul sötét, homályos, és a temnicza (tyemnicza) sötét, homályos hely, milyen a tömlöcz szokott lenni. (Szerbül, teszem hozzá: a tamna szintén sötét, a tamnica szintén börtön.) Ily eredeti alakban fordul elő a régi Halotti beszédben: „Kit Úr ez napon ez hamos világ timniczebelől mente.” Különben a ,tömlöcz, népiesebb divatú, mint „börtön”. Mondják középkori latinos szóval árestom, v. áristom-nak is… Sehol egy szubjektívnak mondható árnyalat, százszor elolvastam a zsebemben lévő, lassan már összegyűrődött, elpiszkolódott, pirossal aláhuzigált (olykor vérből, rozsdából csinálták tentájukat) szócikk fénymásolatát, legfeljebb, ha a Halotti beszédben nem saját szabadulására utal, még akkor is, ha az a halál felé való szabadulás, de szabadulás, mentelem, nem tudom, máshol rést nem találtam… (Tolnai Ottó: Napóleon)

A várhoz képest a vasútállomás a várost átszelő Inn túlpartján áll. Néhány lépés a híd, annak közepén Nepomuki Szent János szobra vigyáz. Meghökkentő a masszív erőd látványa a sziklán, ahogy vakít a kék ég alatt, nem festői, nem méltóságteljes, inkább zord és komor. Alatta kontrasztként száz méterrel nyüzsgő, színes kisváros, 17 ezren lakják. Az óváros szélén jobbra is, balra is mutat nyíl a vár felé. Jobbra szűk, de magas lépcsők – mellőle lakások elülső és éttermek hátsó bejárata nyílik, balra szélesebb macskaköves kaptató. Kazinczy után nem kérdés az útválasztás.

Fotó: Shutterstock/Karl Allen Lugmayer