Best WordPress Hosting
 

Mit köszönhetünk Ráday Gedeonnak?

Apja, Ráday Pál II. Rákóczi Ferenc fejedelem diplomatája, a református egyház első egyetemes főgondnoka, a híres péceli Ráday-könyvtár alapítója volt. Ráday Gedeon Pozsonyban, majd Berlinben tanult teológiát, régiségtant, logikát, történelmet, stílus- és szónoklattant, filozófiát, 1732-től Odera-Frankfurtban pedig jogot. 1733-ban apja halála miatt tanulmányait megszakítva hazatért, és bekapcsolódott a megyei politikai életbe. 1741-ben részt vett Mária Terézia koronázásán, és még abban az évben Pest megye országgyűlési követe lett. 1774-től a dunántúli református egyházkerület főgondnoka volt, 1782-ben fia, ifjabb Ráday Gedeon révén bárói, 1790-ben grófi címet kapott.

Magas műveltsége, könyvgyűjtő szenvedélye apja könyvtárának bővítésére sarkallta. Megbízásából a külföldön tanuló és élő magyar diákok, tudósok valamennyi nagyobb európai városban szereztek be neki könyveket, kapcsolatban állt a könyvkereskedőkkel is. Ráday a régi anyag teljessé tételére törekedett, a klasszikusokat, a felvilágosodás irodalmát, kora tudományos munkáit is gyűjtötte. Péceli kastélyában könyvtártermet építtetett, halálakor 12 ezer kötete volt, emellett jelentős kézirat- és éremgyűjtemény is maradt utána.

Már diákévei alatt verselt, ő a rímes-időmértékes, nyugat-európainak is nevezett verselés magyarországi meghonosítója. E versforma – amelyet nálunk hosszú ideig Ráday-versnek neveztek – jelentős mértékben hatott a magyar költői kifejezésmód fejlődésére. Első ilyen költeménye a Tavaszi estve volt. Kísérleteit eleinte titokban tartotta, csak élete végén hozta verseit nyilvánosságra. Orczy Lőrinc „a magyar literatusok attyának” nevezte őt. Művei, főleg mesék és fordítások a Magyar Múzsában, az Orpheusban és a Magyar Museumban jelentek meg.

Miért cívis a cívisváros? – Debrecen és nagyjaink

A cívisek az alföldi mezővárosok paraszti eredetű,

főképp földműveléssel foglalkozó vagyonos polgárai voltak. Sajátos életmódot

folytató réteg, amely konzervativizmusa révén zárt közösséget alkotott. A

Várbörtön panorámával – Kufstein cellái

Vártam a nagyobb, ismertebb városokat, vártam Kufsteint. Mert odafelé – éppen Kufsteinben! –, egy órára, félórára le is kellett szállnunk, várni a kapcsolatot, érdekes, visszafelé nem kellett leszállnunk, akkor csak a vonatból pillanthattam a zordon, akkor már ködbevesző várra. Batsányi elégiáit, Kazinczyt olvastam, Czuczor Gergely cellájáról képzelődtem, amelyet a magyarul is tudó várparancsnok (érdekes, legtöbbször magyar katonák, szegedi, debreceni egységek adták a várőrséget) bocsátott a rendelkezésére. Mindennek ellenére a látvány mégis váratlanul ért, mellbe vágott, letaglózott, mindenekelőtt talán azért, mert gyönyörű tavaszi nap volt. Fantasztikus! Fantasztikus!, ismételgettem. Sosem szebb, zordonabb várat! És, noha ez felfoghatatlan, valójában a magyar irodalom egyik alkotóházáról volt szó. Pontosan ismertem belsejét, a százötven grádicsot, a hatvanhét méter mély kutat, celláit, melyek ablakait nem csak vasrúd, drótból font rostély is védte, a térdig érő ablakpárkányt, a vas pléhvel bevont ajtót, a kis kemencét. Ahol a magyar nagyszótár, a magyar Littré készült. Egy súlyos bilincsekbe vert ember által. Az volt az érzésem, magára a nagyszótár Tömlöcz szócikkére tekintek fel. Mert a Tömlöz szócikk, sosem furcsább, különösebb optikai játékot, a világ egyik legzordonabb vártömlöczében készült. A régi timnic alakból kiindulva szláv eredetű, mondja Czuczor, mert a temni (tyemni) tótul sötét, homályos, és a temnicza (tyemnicza) sötét, homályos hely, milyen a tömlöcz szokott lenni. (Szerbül, teszem hozzá: a tamna szintén sötét, a tamnica szintén börtön.) Ily eredeti alakban fordul elő a régi Halotti beszédben: „Kit Úr ez napon ez hamos világ timniczebelől mente.” Különben a ,tömlöcz, népiesebb divatú, mint „börtön”. Mondják középkori latinos szóval árestom, v. áristom-nak is… Sehol egy szubjektívnak mondható árnyalat, százszor elolvastam a zsebemben lévő, lassan már összegyűrődött, elpiszkolódott, pirossal aláhuzigált (olykor vérből, rozsdából csinálták tentájukat) szócikk fénymásolatát, legfeljebb, ha a Halotti beszédben nem saját szabadulására utal, még akkor is, ha az a halál felé való szabadulás, de szabadulás, mentelem, nem tudom, máshol rést nem találtam… (Tolnai Ottó: Napóleon)

A várhoz képest a vasútállomás a várost átszelő Inn túlpartján áll. Néhány lépés a híd, annak közepén Nepomuki Szent János szobra vigyáz. Meghökkentő a masszív erőd látványa a sziklán, ahogy vakít a kék ég alatt, nem festői, nem méltóságteljes, inkább zord és komor. Alatta kontrasztként száz méterrel nyüzsgő, színes kisváros, 17 ezren lakják. Az óváros szélén jobbra is, balra is mutat nyíl a vár felé. Jobbra szűk, de magas lépcsők – mellőle lakások elülső és éttermek hátsó bejárata nyílik, balra szélesebb macskaköves kaptató. Kazinczy után nem kérdés az útválasztás.

Fotó: Shutterstock/Karl Allen Lugmayer