Best WordPress Hosting
 

Branka után jött Török Zoli – Interjú K. Kovács Ákos operatőrrel

Ákos, te írtál rám, hogy na, most itthon vagy, elkészíthetjük az interjút, amit kértem tőled. Mindig ilyen összeszedett voltál?

Soha nem voltam összeszedett. Most sem, de felnőtt lettem, s ilyenkor egyszerűen válaszolni kell embereknek, megmondani, mikor érek rá, és hasonlók. S ez ad valamiféle rendszert is az életnek. 

Ki vagy te? Az erre a kérdésre adott válasz az évek során picit módosul, úgyhogy hogyan definiálnád magad most?

Fődíjas lett a Szelíd Luxemburgban, a Branka közönségdíjat kapott

A Csuja László és Nemes Anna rendezőpáros testmelodrámája, a Szelíd című magyar–német koprodukció egy női testépítőről szól, aki komoly áldozatot hoz azért, hogy megnyerje a világbajnokságot. Egy röpke szerelmi találkozás azonban rádöbbenti, hogy neki is van lelke, amely – testéhez hasonlóan – megérdemli az elismerést.

A filmesekből álló nemzetközi CinEast zsűrije az indoklásában kiemelte, hogy a Szelíd rendezőpárosa „tapintattal és türelemmel egy olyan univerzumot mutat be, amely kevéssé ismert és eddig alig volt látható nagyvásznon. Az alkotás egy, az ismerttől eltérő, másik fajta szépséggel szembesíti a nézőt, és ítélkezés nélkül beleszerettünk.”

A Szelídet az amerikai Sundance Filmfesztiválon mutatták be először, ahol első magyar játékfilmként a versenyprogramban szerepelt, illetve vetítették a rangos Sydney-i Filmfesztiválon is. A Szelídet korábban díjazták már a Clevelandi Nemzetközi Filmfesztiválon és a németországi Wiesbadenben rendezett GoEast fesztiválon. Csonka Eszter a filmben nyújtott alakításáért a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon a játékfilmes zsűri elismerését érdemelte ki.

Kettős magyar filmsiker Horvátországban

A Duna-menti országok legújabb filmjeit szemléző esemény zsűrije az elsőfilmes Kis Hajni alkotásának műfajt újraértelmező koncepcióját, valamint a színészek játékát méltatta.

A hétvégén zárult Vukovár Filmfesztiválról a legjobb kisfilmnek járó díjat hazahozó Branka K. Kovács Ákos rendezésében készült, a magyar–jugoszláv határ közelében játszódik 1991-ben. A címszereplő szarajevói ápolónő munkát kap egy állami kórház szülészeti osztályán, ahol az osztály főorvosa megpróbálja rávenni arra, hogy segítsen újszülötteket kicsempészni a kórházból, majd hitesse el a szüleikkel, hogy a külföldi pároknak eladott babák a születésük után nem sokkal meghaltak. Az önmagát és családját is féltő lánynak élete legnehezebb döntését kell meghoznia.

A Branka a Salamandra Film gyártásában készült a Magyar Média Mecenatúra program támogatásával, producere Gyurin Zsuzsi és Osváth Gábor volt.