Best WordPress Hosting
 

Török Zoli hamarosan felkerekezik a mozivászonra

Vajdaságban nem minden nap (sőt, nem is minden évben) készül magyar nyelvű, egész estés játékfilm, így természetesen már mindenki tűkön ülve várja Tolnai Szabolcs legújabb filmjét, a Biciklizéseink Török Zolival című mozgóképet, melynek forgatását pár éve kezdték, s idén sikerült leforgatni az anyag oroszlánrészét. A film szerb–szlovák koprodukcióban készül, az Eurimages is támogatta elkészültét. A közönség egy erotikus filmdrámára készüljön fel, a főbb szerepekben Nagyabonyi Emesével, Kučov Borisszal, Mess Attilával, de szerepet kapott a felvidéki Mokos Attila is. A forgatókönyvet hárman jegyzik, a rendező Tolnai Szabolcs mellet Oláh Tamás és a film operatőre, K. Kovács Ákos készítették el Aaron Blum (Virág Gábor) regényéből. Idén nyáron egy tanya, s annak környéke volt a forgatási helyszín, mely erre az időszakra átalakult egy komplett stúdióvá.

K. Kovács Ákos operatőrrel készült interjúnk itt olvasható.

Az egyik szobában lámpák, kábelek, táskák, derítők, objektívek, állványok, a másikban éppen forog a kamera, míg az udvaron a statiszták várakoznak a jelenetükre, vagy éppen egy pohártörést próbálnak ki a füvön. A rendező meglehetősen nyugodt, maximális figyelemmel követi az eseményeket egyeztet az operatőrével, instruálja a statisztákat, vagy éppen kér egy kis műkönnyet a Klárát alakító Emese arcára, hogy minél hitelesebb legyen a jelenete. Érkezik az ebéd, pár percre leáll a gépezet, de nemsokára már hallatszik is a következő utasítás: A szünetnek vége, tessék előkészülni a következő jelenetre. A sminkesen elvégzik a javítást az ebéd során esetlegesen szétkenődött sminken, ellenőrzik minden kellék a helyén van-e, a színészek még összemondják a szöveget, éééés Tessék! Kamera forog, hang forog, csendet kérünk!

Vígjáték készül A fehér pávából, dokufilm a vajdasági Tanyaszínházról

Négy dokumentum- és egy animációs alkotás, valamint egy tévéfilm gyártására szavazott meg támogatást legutóbbi ülésén a Nemzeti Filmintézet döntőbizottsága.

Nyár közepén kezdődik a forgatása a Herczeg Ferenc A fehér páva című regénye alapján készülő Majdnem menyasszony munkacímű kosztümös tévéfilmnek. A jól menő helyi textilboltot, a Fehér pávát vezető családnak és lányuknak az élete gyökeresen megváltozik, amikor a kisvárosba megérkezik a vasút, és ezzel a modern világ ígérete. A vasúttal együtt két férfi is érkezik a hősnő életébe. Csattanó csókok, pletykás asszonyok, esküvő, színes kelmék, képeslapok és szövevényes dramaturgiai csavarok várják a nézőket, ám a „boldogan élnek, amíg meg nem halnak”-ra egyelőre még várni kell.

Pacskovszky József a Kék róka sikere után ismét a múlt század elejére kalauzolja a nézőket látványosnak és kalandosnak ígérkező tévéfilmjében, a szereplőválogatás már javában zajlik, a producer Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor. (Gyártó: Megafilm, NFI támogatás: 436 millió forint)

Branka után jött Török Zoli – Interjú K. Kovács Ákos operatőrrel

Ákos, te írtál rám, hogy na, most itthon vagy, elkészíthetjük az interjút, amit kértem tőled. Mindig ilyen összeszedett voltál?

Soha nem voltam összeszedett. Most sem, de felnőtt lettem, s ilyenkor egyszerűen válaszolni kell embereknek, megmondani, mikor érek rá, és hasonlók. S ez ad valamiféle rendszert is az életnek. 

Ki vagy te? Az erre a kérdésre adott válasz az évek során picit módosul, úgyhogy hogyan definiálnád magad most?

Fődíjas lett a Szelíd Luxemburgban, a Branka közönségdíjat kapott

A Csuja László és Nemes Anna rendezőpáros testmelodrámája, a Szelíd című magyar–német koprodukció egy női testépítőről szól, aki komoly áldozatot hoz azért, hogy megnyerje a világbajnokságot. Egy röpke szerelmi találkozás azonban rádöbbenti, hogy neki is van lelke, amely – testéhez hasonlóan – megérdemli az elismerést.

A filmesekből álló nemzetközi CinEast zsűrije az indoklásában kiemelte, hogy a Szelíd rendezőpárosa „tapintattal és türelemmel egy olyan univerzumot mutat be, amely kevéssé ismert és eddig alig volt látható nagyvásznon. Az alkotás egy, az ismerttől eltérő, másik fajta szépséggel szembesíti a nézőt, és ítélkezés nélkül beleszerettünk.”

A Szelídet az amerikai Sundance Filmfesztiválon mutatták be először, ahol első magyar játékfilmként a versenyprogramban szerepelt, illetve vetítették a rangos Sydney-i Filmfesztiválon is. A Szelídet korábban díjazták már a Clevelandi Nemzetközi Filmfesztiválon és a németországi Wiesbadenben rendezett GoEast fesztiválon. Csonka Eszter a filmben nyújtott alakításáért a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon a játékfilmes zsűri elismerését érdemelte ki.

Kettős magyar filmsiker Horvátországban

A Duna-menti országok legújabb filmjeit szemléző esemény zsűrije az elsőfilmes Kis Hajni alkotásának műfajt újraértelmező koncepcióját, valamint a színészek játékát méltatta.

A hétvégén zárult Vukovár Filmfesztiválról a legjobb kisfilmnek járó díjat hazahozó Branka K. Kovács Ákos rendezésében készült, a magyar–jugoszláv határ közelében játszódik 1991-ben. A címszereplő szarajevói ápolónő munkát kap egy állami kórház szülészeti osztályán, ahol az osztály főorvosa megpróbálja rávenni arra, hogy segítsen újszülötteket kicsempészni a kórházból, majd hitesse el a szüleikkel, hogy a külföldi pároknak eladott babák a születésük után nem sokkal meghaltak. Az önmagát és családját is féltő lánynak élete legnehezebb döntését kell meghoznia.

A Branka a Salamandra Film gyártásában készült a Magyar Média Mecenatúra program támogatásával, producere Gyurin Zsuzsi és Osváth Gábor volt.