Best WordPress Hosting
 

Pörgős, páratlanul jó bisztró a Bálnában – az Escobar

Már kilenc éve működik a Bálna épületében az Escobar étterem, és igencsak színes és széles a repertoár. Hagyományos bisztrókonyhával, nemzetközi és street food ételekkel, signature és klasszikus koktélokkal, prémium italokkal, szép borlappal, no meg szuper kilátással várják a Duna-parton a vendégeket. Valamiért eddig nem kerültek be a környék vérkeringésébe, kevéssé ismertek, pedig igazán van helyük a jó helyek listáján. Májusban új üzletvezető került a fedélzetre és az összeszokott csapattal nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy jobban megismerjék őket.

 

Meglepően hosszú az étlap, nem egy rövidített bisztrómenü, és ami még inkább meglepő, hogy minden fogy. Minden fogás pörög, persze folyamatosan szűkítenek és alakítanak a kínálaton, figyelembe véve a szezonalitást is, de ami működik, azt miért is kellene megváltoztatni? A legtöbb tétel stabilan meg tud maradni jó ideje.

Pompás választás minden napszakban

Egy hely, ami összeköt, legyen reggel, délben vagy este. Egy hely, mely lehetőséget ad egy könnyed reggelire, egy üzleti ebédre, egy meghitt poharazásra. Egy pompás hely, pont így, szó szerint.

 

A Pompás Bisztró tökéletes helyszín választott magának arra, hogy hangulatos, eklektikusan bájos tereit megtöltse élettel: a Semmelweis Klinikák közelsége szinte garantálja, hogy a bisztróban egymásnak adják a kilincset az egyetemisták, a tanárok, de annak is érdemes ide ellátogatni, aki kíváncsi a Pompás valóban fenséges étkeire, így a signature fogásként kedvelt Pompás Burgerre vagy lazac és kacsa ételekre vagy az  egyedülálló Bárány burgerre.

A Grøenk Deli már a Balatonon is hódít

Az élet úgy hozta, hogy átugrunk a Balatonra és december 15-én megnyitjuk a balatonfüredi delinket is a Jókai Mór utca 24-ben. A Groenk beköltözik, a Mór24 elköltözik. Reméljük, legalább annyira szeretni fogjátok, mint a velenceit, mi szívünket, lelkünket beleadjuk ebbe is.” – olvashattuk a velencei Groenk Deli facebook posztjában.

 

Úgy jellemzik magukat, mint egy laza bisztró és deli egy vagány faszenes grillel.

9 bakancslistás burgerező amit ki kell próbálni!

Legyen kétkezes vagy egykezes, egy jó hamburgerért hajlandóak vagyunk a város másik oldalára is elmenni. Most hoztunk 9 olyan burgerezőt, amit érdemes tesztelni, mert egytől egyig szaftos, ízletes és igazán vendégmarasztaló bucikat készítenek.

 

I55 AMERICAN RESTAURANT

5+1 parádés street food hely

Ha valamikor igazán pörögnek a street food placcok, akkor az a nyár! Ilyenkor kevésbé szeretünk adózni az idő oltárán egy-egy gyönyörűen megálmodott tányér fölött, hiszen annyi minden vár ránk a szabadban és olyan hamar vége a szezonnak. Ennek apropóján összegyűjtöttünk pár igazán klassz teraszos helyet, ahol mindig hideg a sör/fröccs, zseniális a kaja és nem kell órákat várnod, ha inkább a vízben töltenéd az időt!

 

1 Pizza Me

Bezár az ország első McDonald’sa

Vasárnaptól bezárt a Régi posta utcai McDonald’s, majd exkluzív éttermeként születik újjá! 

 Magyarország első McDonald’s étterme, a Régi posta utcai egység, szinte minden elemében megújul a hazai vállalat 35. születésnapja alkalmából. A felújítás során különleges minőségű, exkluzív éttermekben alkalmazott belsőépítészeti anyagokat használnak fel.  

A McDonald’s ikonikus éttermének megújulása túlmutat a hálózat többi egységénél megszokott átalakításokon. A legapróbb részletekre is kiterjedően valódi természetes, sok esetben kézműves alapanyagokból készült elemek felhasználásával, exkluzív formában, várhatón szeptemberben nyitja újra kapuit. 

A bikavadító koktélok és szaftos húsok mennyországa ismét új arcát mutatja

A tulajdonos, már régi motoros a szakmában, 20 évig dolgozott felszolgálóként, majd az első saját kávézója után hosszú utat megtéve ma övé az egyik legkedveltebb steakparadicsom a városban. A Meat Heaven by Tuning megújult arculattal és teljesen friss csapattal várja, hogy ámulatba ejtsenek!

 

Aki vérbeli hamburgerrajongónak vallja magát, annak bizonyára ismerősen cseng a Tuning neve. A 2010-es évek közepén zajló hamburgerforradalom egyik legemlékezetesebb nyitása volt az övék, akik megmutatták a valódi kézműves burgerekben rejlő kreativitást. Miután 2014-ben megnyitották a kapuikat, az első 3 év sikerén felbuzdulva egy jóval nagyobb helyre költöztek, és az Akácfa utca után a Liszt Ferenc téren gyújtották be a grillrácsot, akkor már Beef Heaven néven. Sajnos a nem hozzáértő szakemberek hiánya és persze a Covid miatt egy negatív spirálba kerültek, amitől a tulajdonos úgy érezte, hogy két útból választhat. Vagy bezár, vagy vesz egy nagy levegőt és a hibákból tanulva építkezik tovább. A korlátozások miatt egy időre ugyan a food truck-ban találták meg a köztes megoldást, de szerencsénkre az utóbbi ösvényt választotta.