Best WordPress Hosting
 

Tessék kalandozni!

Azt hittem, hogy hagyományos sajtótájékoztatóra megyek, de aztán kiderült, hogy újságírót rajtam kívül nem hívtak, és hamar észrevettem, hogy a résztvevők közül többen is élőben tudósítanak a követőiknek már azelőtt, hogy a szervezők bármit is mondtak, sőt hogy az esemény elkezdődött volna. A szépen illusztrált, legfőképpen olvasástervezésre, elolvasni vágyott és már olvasott könyvek címének, valamint legjobb mondatainak feljegyzésére, heti tervek készítésére szánt és elolvasásra érdemes műveket ajánló kiadvány tele van írók-költők olvasásra vonatkozó gondolataival, „könyvmolytesztet” is elvégezhetünk a segítségével, és az olvasás tízparancsolatát is tartalmazza. Ennek egyik-másik pontja meglepően hasznosnak tűnik. Ilyen például a harmadik, hogy igyekezzünk mindennap megtalálni azt a húsz percet, amit olvasásra tudunk szánni (például ébredés után, utazás közben, ebédszünetben vagy elalvás előtt), vagy hogy jegyezzük fel az olvasottakra vonatkozó legfontosabb gondolatainkat. Az ex libris és főleg az állatos-faleveles-pillangós matricák aztán világossá teszik, hogy ennek a naplónak-naptárnak főképp a gyerekek és a tinik a célcsoportja. A cél pedig az, hogy a legfogékonyabb korban életmóddá váljon az olvasás.

Sokunkat kísérnek el egy életen át a gyermek- és ifjúkori olvasmányélmények, ezért ez a törekvés jó emberismeretre utal. Gyermeki énemet szólította meg a vetélkedő is, olyan kérdésekkel, hogy mi volt Dorothy kutyájának a neve az Oz, a nagy varázslóban, hogy ki volt Tom Sawyer barátja, vagy hogy melyik könyv első mondata a következő: „Uram, a késemért jöttem.” Átfutott rajtam az a gondolat, hogy a titok közelében járhatunk, amikor a gyermeki tisztaságot és a gazdag fantáziát összekapcsoljuk az olvasás, a könyvek univerzumával. Talán még az is megkockáztatható, hogy akiből olvasó ember válik, az soha nem öregszik meg igazán.

Kovács Krisztián író és Bánffy Dávid a Sorköz műsorvezetője a beszélgetésen. Fotó: Libri Bookline

90 éve zajlott a hírhedt náci könyvégetés

Az agg Paul von Hindenburg köztársasági elnök 1933. január 30-án nevezte ki Adolf Hitlert, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) vezetőjét kancellárrá, s ezzel új időszámítás vette kezdetét Németországban. A náci kormány az élet minden területét ellenőrzése alá akarta vonni, mindent a nemzetiszocialista elvek és értékek szolgálatába akart állítani. A Führer hatalmának biztosításában oroszlánrészt játszott hűséges híve, Joseph Goebbels népnevelési és propagandaminiszter.

A német kultúra „megtisztításának” jegyében került sor az „elfajzott” művészet címen a 20. század festőóriásainak műveiből rendezett „leleplező” kiállításra, a „nem árja” zene betiltására, muzsikusok és komponisták ellehetetlenítésére. A sorból az irodalom sem maradhatott ki: jelentős művek tűntek el a könyvtárak polcairól, neves professzorokat fosztottak meg katedráiktól, az önkéntes száműzetést választó Nobel-díjas írót, Thomas Mannt kizárták a költészeti akadémiából.

A náci propaganda befolyása alatt álló felsőoktatási intézményekben bizottságokat hoztak létre, amelyek összeállították a német szellemet fertőző művek listáját – ez igen gyorsan háromezer címre gyarapodott. A brandenburgi „Harc a némettelen szellem ellen” elnevezésű „frontbizottság” 1933. május 7-én tette közzé felhívását: „… felkérjük önt, hogy mindazt az irodalmat távolítsa el, melyet a mellékelt feketelista felsorol, hogy ezeket május 10-én a berlini Opera téren nyilvánosan elégethessük.”