Best WordPress Hosting
 

Tessék kalandozni!

Azt hittem, hogy hagyományos sajtótájékoztatóra megyek, de aztán kiderült, hogy újságírót rajtam kívül nem hívtak, és hamar észrevettem, hogy a résztvevők közül többen is élőben tudósítanak a követőiknek már azelőtt, hogy a szervezők bármit is mondtak, sőt hogy az esemény elkezdődött volna. A szépen illusztrált, legfőképpen olvasástervezésre, elolvasni vágyott és már olvasott könyvek címének, valamint legjobb mondatainak feljegyzésére, heti tervek készítésére szánt és elolvasásra érdemes műveket ajánló kiadvány tele van írók-költők olvasásra vonatkozó gondolataival, „könyvmolytesztet” is elvégezhetünk a segítségével, és az olvasás tízparancsolatát is tartalmazza. Ennek egyik-másik pontja meglepően hasznosnak tűnik. Ilyen például a harmadik, hogy igyekezzünk mindennap megtalálni azt a húsz percet, amit olvasásra tudunk szánni (például ébredés után, utazás közben, ebédszünetben vagy elalvás előtt), vagy hogy jegyezzük fel az olvasottakra vonatkozó legfontosabb gondolatainkat. Az ex libris és főleg az állatos-faleveles-pillangós matricák aztán világossá teszik, hogy ennek a naplónak-naptárnak főképp a gyerekek és a tinik a célcsoportja. A cél pedig az, hogy a legfogékonyabb korban életmóddá váljon az olvasás.

Sokunkat kísérnek el egy életen át a gyermek- és ifjúkori olvasmányélmények, ezért ez a törekvés jó emberismeretre utal. Gyermeki énemet szólította meg a vetélkedő is, olyan kérdésekkel, hogy mi volt Dorothy kutyájának a neve az Oz, a nagy varázslóban, hogy ki volt Tom Sawyer barátja, vagy hogy melyik könyv első mondata a következő: „Uram, a késemért jöttem.” Átfutott rajtam az a gondolat, hogy a titok közelében járhatunk, amikor a gyermeki tisztaságot és a gazdag fantáziát összekapcsoljuk az olvasás, a könyvek univerzumával. Talán még az is megkockáztatható, hogy akiből olvasó ember válik, az soha nem öregszik meg igazán.

Kovács Krisztián író és Bánffy Dávid a Sorköz műsorvezetője a beszélgetésen. Fotó: Libri Bookline

Jane Austen Értelem és érzelem című regényét először a neve nélkül adták ki

Nem kevesebb mint 181 000 fontért (73,6 millió forint) vették meg Jane Austen öt regényének első kiadását egy gloucestershire-i aukción.

Az írónő Büszkeség és balítélet című regényének egyik első példánya átszámítva 42,8 millió forintért kelt el a cirencesteri Dominic Winter aukciósház árverésen. Az először 1813-ban kiadott könyv első kiadásából mindössze 1500 példányt nyomtattak.

A könyveket egy brit magángyűjtő még a hetvenes és a nyolcvanas években vásárolta, és a lánya bocsátotta őket árverésre.

Jane Austen: Meggyőző érvek

Jane Austen népszerűsége megkérdőjelezhetetlen. Regényei rengeteg írót és rendezőt megihlettek az évek során. A Menő Könyvek nemrég gyönyörű kiadásban jelentette meg Jane Austen  életművének egyik újabb darabját. A már megjelent kötetek mellett az írónő egy újabb klasszikusát tarthatjuk a kezünkben lenyűgöző változatban. Tarts bloggereinkkel a turnén, olvasd el az ajánlóinkat, és légy az a szerencsés olvasónk, aki a blogturné végén megnyeri a Meggyőző érvek legújabb kiadását!

Könyv adatai

Kiadó: Menő Könyvek KiadóMegjelenés: 2022. július 1.Eredeti megjelenés: 1818

Röviden: Legendás állatok: Dumbledore titkai / A szürke ember / Meggyőző érvek

írta Nikodémus Legendás állatok: Dumbledore titkai (Fantastic Beasts: Secrets Of Dumbledore) – Nehezített örökséggel, ám sokat ígérő premisszával indult hat éve a Harry Potter-sorozat előzményének szánt franchise, ám hiába J.K. Rowling bevonása, a húszas évek nosztalgiája vagy a mugli- és… Olvass tovább →

The post Röviden: Legendás állatok: Dumbledore titkai / A szürke ember / Meggyőző érvek appeared first on FilmDROID.

Szomorú szmájli *kacsintás-kacsintás* – Meggyőző érvek

Valaki, valahol jó ötletnek tartotta, hogy Jane Austen szívfacsaró és őszinte regénye, a Meggyőző érvek (Persuasion) verejtékszagú, trendi bohózatként éledjen újra. Az új Meggyőző érvek egy meggyőző érv amellett, hogy lassan ideje lemondani a Netflix-előfizetésünk. Jane Austen azon szerzők közé tartozik, akik a haláluk után lettek igazán népszerűek. Nem amiatt, mert a saját korában névtelenül […]

The post Szomorú szmájli *kacsintás-kacsintás* – Meggyőző érvek appeared first on Filmtekercs.hu.

Meggyőző érvek: Itt az első trailer az új Jane Austen adaptációhoz

Július 15-én érkezik meg a Netflixre a legújabb Jane Austen adaptáció az író Meggyőző érvek című regényéből. A főszerepekben Dakota Johnson (A szürke ötven árnyalata) és Henry Golding (Crazy Rich Asian) bizonyíthat.

A trailer alapján egyértelmű, hogy egy részletgazdag adaptáció vár ránk, ahol a látványvilág nagyon klassz, kérdés persze, hogy a minőség is felér-e majd hozzá. Nos, július 15-én ez is kiderül!

A Netflix leírása: Nyolc éve Anne Elliot-t meggyőzték, hogy ne menjen férjhez a szerény származású, jóképű férfihez. Amikor újra találkoznak, megragadja a második esélyt az igaz szerelemre?

A szerelemes Dakota Johnson és a második esély – Meggyőző érvek előzetes

Új adaptációt kapott Jane Austen szerelmesregénye, a Meggyőző érvek (Persuasion), az előzetes pedig – mit ne mondjunk – meggyőző. Dakota Johnson a főszereplője a Netflix új adaptációjának, amelynek premierje július 15-én lesz a szolgáltatón. Carrie Cracknell színházi rendezőnő ezzel a Netflix-filmmel debütál játékfilmes rendezőként. Cracknell korábban Jake Gyllenhaalt is rendezte a Broadwayn, legutóbb pedig Vanessa […]

The post A szerelemes Dakota Johnson és a második esély – Meggyőző érvek előzetes appeared first on Filmtekercs.hu.

Újabb Jane Austen megfilmesítés, a trailer A Bridgerton családot is eszünkbe juttatta

A Meggyőző érvek Jane Austen utolsó, a kritikusok és az olvasók szerint az egyik legjobb regénye, most a Netflixre készült belőle filmes adaptáció. A trailert látva a szokásos recept szerint készült, A Bridgerton családra is kikacsintva és annak sikerhullámát meglovagolva tuti a nézettség. Keira Knightley biztos nem ért rá, így Dakota Johnson (Az elveszett lány, Aa szürke ötven árnyalat) a főhősnő és Henry Golding (Kőgazdag ázsiaiak, Kígyószem: G.I. Joe – A kezdetek) a jóképű tehetős úriember.Július 15-én már meg is lehet tekinteni.

Rachel Givney: Szerelmes Jane

Mi történne, ha Jane Austen felbukkanna napjainkban és … szerelembe esne?

Legelőször is azt kell elmondanom, hogy nem olvastam még egyetlen Jane Austen könyvet sem. Ami könyvmolyként meglepőnek tűnik még saját magamnak is. Ettől függetlenül nem ismeretlen számomra Jane Austen, mert több róla szóló könyvet is olvastam és láttam  regényeiből készült filmeket. Már régóta tervezek olvasni tőle és nem is halogatom sokáig. 

A Szerelmes Jane egy időutazós történet, és ha azt mondom, hogy Az időutazó felesége és Stephen King 11/22/63 című regénye a kedvenceim közé tartozik, akkor nyilvánvaló, hogy szeretem az időutazós történeteket. Ezt a könyvet is nagyon szerettem.