Archívum címkék: filmtörténet

Édes mostoha (1935)

Rendező: Balogh Béla, író, forgatókönyvíró: Lakner Artúr, operatőr: Berend Lajos, szereplők: Pécsi Gizi, Tasnády Fekete Mária, Páger Antal, Vaszary Piri, Gózon Gyula, Erdélyi Mici

Lakner Artúr örökérvényű történetének filmváltozata a saját korszakában különleges alkotásnak számított, hiszen nem egy vicces félreértéseket halmozó vígjáték és nem is romantikus komédia, hanem egy törékeny bizalmi kapcsolat kiépülését követi nyomon egy kislány és leendő nevelőanyja között. A film főszereplője Hargitay Erzsike, aki fiatalon elveszítette az édesanyját. Apja újra megnősül, mert azt reméli, hogy a bánatos kislánynak is jót fog tenni egy új anya. Erzsike azonban úgy megrémül a gonosz mostohákról szóló rémtörténetektől, hogy a nagy találkozás előtt elszökik otthonról és intézetbe kerül. Az „édes mostoha”, Mária kedves cselt eszel ki: tanárnőnek adja ki magát, hogy így nyerje el Erzsike bizalmát, mielőtt újra bemutatkozik neki mint leendő anyja.

A némafilm korának különcei gyakran az őrület és a fantasztikum birodalmából kerültek ki. A film korai időszakában nálunk is népszerű tudományos-fantasztikus műfajban sokszor találkozunk az őrült tudós jellegzetes figurájával, idegen világokból érkező alakokkal és időutazókkal. Azok a hősök, akik az elvárások helyett a vágyaikat követték vagy más módon szálltak szembe az írott és íratlan szabályokkal, már ekkor is nagyon népszerűek voltak. Különösen Jókai Mór műveit filmesítették meg sokszor.

A második világháborúhoz közeledve egyre több mániákus, irracionális motivációkkal bíró, megfejthetetlen figura tűnik fel a filmekben. Az embereket nyomasztó kérdésekre önkéntelenül is reflektálva újabb és újabb mozgóképek teszik fel a kérdést arról, vajon hol húzódik a normális és abnormális közötti határ, ki és milyen jogon ítélheti meg a másikat. 

A Rákosi-korszak sematikus filmjeiben nem nézték jó szemmel az egyénieskedést, a közösségből csak úgy, öncélúan (és nem a haladás érdekében) kilógó különcöket. Ha felbukkantak a forgatókönyvekben, általában valami rosszban sántikáltak, vagy csak eltévelyedtek, de a közösség nevelő erőfeszítéseinek köszönhetően végül beilleszkedtek. A megfelelő iránymutatás és gondoskodás mellett azonban végül mindenki egyenesbe jön, és boldog, tevékeny tagja lesz a társadalomnak. 

A huszár alakja már az első magyar filmben, 1901-ben A tánczban megjelent. Ebben a világ táncait ismertető, tudományos igényű alkotásban a Kiss Mihály által alakított huszárőrmester Blaha Lujzával mint csaplárosnéval mutatta meg, hogyan járják az igazi csárdást. A legkorábbi fikciós rövidfilmben, az 1912-es Keserű szerelemben is egy fess huszártiszt nyeri el a lány kezét. A némafilmkorszakban visszatérő elem a huszár figurája.

A lovagias katonatisztek gyakran a női szívek bevételéért indulnak rohamra.

Herczeg Ferenc két műve is a huszárok világában játszódik. A dolovai nábob leánya (1916) és A Gyurkovics lányok (1917) a maguk korának meghatározó huszárfilmjei voltak, de A piros bugyelláris (1917) című népszínmű és Kertész Mihály korai rendezése, a Tatárjárás (1917) című operett hőseinek is a szerelmi bonyodalmak frontján kell helytállniuk. Jóllehet a korszakban még létezett a huszárság intézménye, így az olyan I. világháborús filmek, mint Korda Sándor A tiszti kardbojtja (1915) és Lyon Leája (1915) valóban a korabeli huszárságot ábrázolják. Ilyen volt a maga idején kiugró népszerűségnek örvendő film, A hódító huszárok (1916) is. Filmkópiák hiányában a fennmaradt kritikákból tudjuk, hogy ezekben a filmekben látványos lovas üldözéses jelenetek is szerepeltek.