Ilyen még nem volt, virtuálisan gördeszkázhatunk a VR Skater-ben, de vigyázat, mert el is lehet fáradni!
Archívum címkék: Főoldal
A hét röhögései (487.)
Visszatért a lökött heti leltár. Pótolva néztünk pár nyári kedvencet és még az élőszereplős kis hableány is megkapta a magáét.
Astro Flame: Starfighter – játékteszt
Az Astro Flame: Starfighter a gyors menet tipikus példája: remekül szórakoztat amíg tart, addiktív, de hamar a csúcsra juttat és utána már el is felejtheted.
Gran Turismo – kritika (és háttér)
Idén 100 éve tartották az első Le Mans-i 24 órásat. A jeles alkalomhoz dukálhatott volna valami méltóbb adaptáció, mert a Gran Turismo kezelte eddig a legelnagyoltabban a futamot. Meg sok mást is, ami megkeserítheti ugyan a filmszerető autósport fanok életét és moziként se mintapéldány, ám Neil Blomkamp rendezésének mégis van egy magával húzó lendülete, ami a sablonok és termékmegjelenítések ellenére is többet ad a vártnál.
Mission: Impossible: Leszámolás – Első rész – kritika
Tom Cruise az elmúlt pár évben sorra ejtette kétségbe az biztosítóit, ám a sorozatos premier-csúszók miatt csak késve láthattuk a már beígért és leforgatott akciófolytatásokat. Tavaly a Top Gun: Maverick sikere a sztratoszféráig repítette a hatvanas sztárt, ám idén az volt a nagy kérdés, hogy a Mission: Impossible legújabb akciójával vajon sikerül-e újra csúcsra pörgetnie az oldschool akciózsánert…
New Star GP – játékteszt
Ugyan korai hozzáférésben támad egyelőre a New Star GP, de ennek ellenére meglepően kész állapotot mutat a retro versenyzés szerelmeseinek.
Robert De Niro Party
Robert De Niro 80! Ezzel a 8 perces montázzsal előtte szeretnénk tisztelegni. A végén aztán el is felejtettük megszámolni, hány filmjéből nyestük össze, de benne van a java, a Taxisofőrtől a Dühöngő bikán át a Nagymenőkig és még számos felejthető darab is. Éljél sokáig Bob!
Ridley Scott impozáns Napóleonja szinkronos előzetest kapott
Az Apple TV+ égisze alatt forgatta le a 85 éves Ridley Scott Napóleon filmjét a mindig zseniális Joaquin Phoenix címszereplésével és a szintén csodálatos Vanessa Kirby-vel (Josephine). Szerencsére a szinkronos előzetes jelzi, hogy november 23-tól nálunk is moziban debütál, és nem rögtön a streamingen.
Bradley Cooper most Leonard Bernsteinként célozza meg az Oscart, itt a Maestro első trailere
Bradley Cooper szívügye (a címszerep és a rendezés mellett a forgatókönyvből is kivette a részét, na és a film egyik producere) volt a Maestro című mozi, ami Leonard Bernstein amerikai zeneszerzőről, karmesterről, zongoraművészről mesél. Középpontban a Felicia Montealegrevel (Carey Mulligan) megélt három évtizeden át tartó viharos kapcsolata (két eljegyzés, házasság, 3 közös gyermek).
Oppenheimer – kritika
Nolan nagyon érzi a filmrendezést témától függetlenül. Elegancia, műgond, és hihetetlen intellektus, amivel vizsgálja egy tudós morális felelősségét a világpusztítás ajtajában. Az Oppenheimer mint történet valójában nem kasszarobbantó jelenség (és mégis az lett), hanem lassú tűzön égő globális dráma egy kulcsember nézőpontjából.
Oceanhorn 2: Knights of the Lost Realm – játékteszt
Nem kevés késéssel érkezett meg az Oceanhorn 2: Knights of the Lost Realm című Zelda utánérzés, de az érzéseink nemcsak emiatt felemásak.
Munkaszünet A hetedik sor közepén
Kis közérdekű! Július 1-től A hetedik sor közepe felületei nem frissülnek. Augusztus második feléig biztos áll minden. Ha lesz hír a folytatásról, úgyis rögtön jelzem. A konkrét ok, egy átmeneti munka, ami nem teszi lehetővé a hobbi blogolást.
Utódlás 4. évad – kritika
Az első három, patinát érdemlően remek felvonás után (sajnos) elérkeztünk az Utódlás családi intrikában, véres pénzügyi csörtékben, önös, hiú hatalmi játszmákban tobzódó, de némi szeretetnek mondható érzelemmel is kecsegtető Roy-saga előre beharangozott, várt-nem várt fináléjához!
Indiana Jones és a sors tárcsája – kritika
Harrison Ford utoljára alakítja legendás szerepét egy viszontagságosan elkészített kalandban, ami meglehetősen vegyes véleményeket szült. De mit szól az Indiana Jones és a sors tárcsájához egy vérbeli Indy-rajongó?
Aliens: Dark Descent – játékteszt
Az Aliens: Dark Descent alapjait A bolygó neve: Halál című filmre építi és nem csak rajongóknak készült, hanem olyanok is bátran harcba szállhatnak az idegenekkel, akik eddig kerülték ezt a világot.
Beesett a Dűne: Második részének új és még epikusabb előzetese
A közel 3 perces friss előzetes jóval többet mutat a sztoriból és az új szereplőkből, nagyon várjuk. November 2-től rohanhatunk a mozikba.
Final Fantasy XVI – játékteszt
Az év egyik legjobban várt játéka vajon megugrotta a tőle elvárt szintet, vajon a Final Fantasy XVI meghozta azt a katarzist, amit vártunk tőle?
Liam Neeson megint akciózik, Antal Nimród megrendezte, itt a Megtorlás előzetese
Antal Nimródnak mindig drukkolunk, még ha a Megtorlás egy spanyol film remake-je is és Liam Neeson 70 felett megint akciózik. A sztori könnyedén összerakható a trailerből, azért az ír legenda mellett van benne még pár ismerős arc (Jack Champion, Embeth Davidtz, Matthew Modine…). Odaát augusztus 25-től a moziban, de biztosra vesszük, hogy itthon is lesz.
F1 23 – játékteszt
Pontosan azt hozza az F1 23 amire számítani lehet: néhány újdonságot és frissítést, de ugyanakkor visszatér a sztori mód is, amely egyéni vérmérséklettől függően adhat okot örömre vagy bánatra.
Kalap, kabát, ostor: Indiana Jones születése és visszatekintés a korábbi kalandokra
Az új, és ha minden igaz, utolsó Indiana Jones film kapcsán visszatekintünk a karakter és különös tekintettel az első rész megszületésére, továbbá vérbeli régészek módjára az eddigi alkotásokat is egy kicsit leporoljuk és véleményezzük.