Best WordPress Hosting
 

Fojtogató. Frusztráló. Flegma.

Ilyen nyomasztó lehet Jászberényi Sándornak lenni? – ez a kérdés motoszkált bennem, miközben legújabb könyvét, a Mindenki másképp gyászolt olvastam. Legutóbbi vele kapcsolatos „élményem”, a Varjúkirály miatt már előre felvérteztem a lelkem, hogy nem fogok könnyedén túllendülni mondandóján, de még így is mellbevágott a karcsú kötet. Talán mert ennek központi témája, az ukrajnai háború sokkal aktuálisabbnak és közelebbinek tűnik, mint bármilyen más, hasonló világpolitikai történés.

Pedig már én is, mint oly sokan, kissé belefáradtam a háborús hírekbe. A pszichológusok szerint ez teljesen természetes jelenség: szenvtelenséggel, sőt, bizonyos fokú közönnyel védekezik a psziché a szörnyűségek ellen. Csakúgy, mint Maros Dániel, a szerző alteregója – aki maga is gyakran fordul meg háborús konfliktusok helyszínén –,  haditudósító fotósként szinte már flegma módon tekint az emberi szenvedésre és halálra. Holott ő nem a kanapéja kényelméből, hanem valóban testközelből tapasztalja meg a háború minden mocskát.

Hogy mégsem törlődnek belőle nyom nélkül a frusztráló emlékek, azt masszív PTSD-je (a posttraumatic stress disorder, azaz a poszttraumás stressz szindróma rövidítése, amit általában valamilyen traumatikus történés vált ki – a szerk.) bizonyítja, ami miatt szanatóriumba vonul. A könyv innen indít, mozaikszerű történetvezetésén keresztül azonban nemcsak a főszereplő megpróbáltatásaiba kapunk bepillantást, hanem a hozzá szorosabban, lazábban vagy éppen sehogy nem kapcsolódó személyek testi-lelki küzdelmeibe is.

Kortárs korképek – tíz kortárs irodalmi mű az őszkezdéshez

Géczi János: Az utolsó rózsához

A Szegeden biológusként tanult, majd később irodalmi és képzőművészeti pályát választó Géczi megszállottja a rózsáknak: korábban már megjelent A rózsa labirintusa című könyve, de még doktori dolgozatát is a dísznövény szimbolikájának szentelte. Új kötetében, mely a Kalligram gondozásában jelent meg, a rózsát olyan jelképként igyekezett láttatni, ahogyan korábban nem volt jellemző az irodalomban. Az utolsó rózsához egyszerre pedzeget általános kérdéseket akár az életről, akár a hatalomról, de biografikus vetület is felfedezhető benne, mellyel a költő önmagát is igyekszik értelmezni jelenkorunk forgatagában.

Hatvany Helga: Viharos idők