Best WordPress Hosting
 

A Megfojtott virágok előzetese alapján De Niro és DiCaprio is ott lesz az Oscaron

Martin Scorsese 206 perces filmeposzát, a Megfojtott virágokat a szerencsések láthatták már Cannes-ban, nálunk október 19-én kerül a mozikba. A friss előzetes alapján Leonardo DiCapriónak és Robert De Nirónak is összejöhet egy újabb Oscar-jelölés, de Lily Gladstone szintén erősnek hat a női főszerepben és akkor még olyan színészek taposnak egymás lábára, mint Jesse Plemons, John Lithgow, Brendan Fraser… Türelmetlenül várjuk.

Latabár Kálmán, aki világhírű is lehetett volna

Latabár Kálmánt a ’30-as évektől kezdve a haláláig ünnepelték – színpadon és filmen egyaránt. Ő lett és maradt a mi Latyink, akinek emlékezetes alakításai az idei Budapesti Klasszikus Film Maraton programjában is láthatóak lesznek. A közönség ismét jókat nevethet a mindig brillírozó komikuson az Állami Áruház, az Egy szoknya, egy nadrág, a Mágnás Miska, illetve az Egy bolond százat csinál restaurált filmkockáin.

A művészdinasztiából származó Latabár Kálmán már háromévesen színpadra lépett. A vándorszínészek bizonytalan jövőjét választó szülei mellett kisebb szerepet kapott a Gül Baba című operettben, amit először 1905-ben adtak elő vele Pécsett. A korabeli kritikák szerint mindenki megkönnyezte az alakítását. Nemcsak a közönség, hanem a partnereként játszó apukája is.

A kezdeti sikert nem követte azonnali folytatás. Miután a családfő Budapesten végre biztos szerződést szerzett, a fiúk – Kálmán és öccse, Árpád – a Teleki téri piacon bútor, terítő és más tárgyak eladásából szereztek némi bevételt a házikassza számára. Emiatt az iskolába járás néha csak fakultatív program volt a gyerekek életében.

Tom Hardy és Austin Butler motoros bandában keménykednek – trailer

Tom Hardy és Austin Butler motoros bandában nyomulnak a 60-as években, elsőre olyan, mint a Marlon Brando fémjelezte 1953-as mozi, A vad. A The Bikeriders szereplőgárdáját erősíti még Jodie Comer, Michael Shannon és Boyd Holbrook, Jeff Nichols (Mud, Éjféli látomás) rendezte. Odaát december 1-től a mozikban, nálunk még nincs pontos premier.

Országjárásra indul a Tájoló mozi

Tájoló mozi elnevezéssel július végén indul útjára az Uránia Nemzeti Filmszínházat működtető Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft. és a Nemzeti Művelődési Intézet Közhasznú Nonprofit Kft. új szolgáltatása. A Tájoló mozi 2023 nyarán alkalmi vetítéseken tizenkilenc vármegye egy-egy mozival nem rendelkező települése számára kínálja a közösségi filmnézés hiánypótló élményét. A szolgáltatás igénybevétele nemcsak falunapok, városi fesztiválok vagy iskolai rendezvények keretében lehetséges, hanem ezektől függetlenül is rendelkezésre áll. A kezdeményezés a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósul meg, és a most elinduló első országjáró kör után folytatását tervezik.  

A projekthez az Uránia Nemzeti Filmszínház biztosítja a szükséges technikai felszerelést, beleértve a vetítőgépet, a vásznat és a hangrendszert, valamint a hozzáértő, szakképzett és tapasztalt technikai személyzetet is, akik a professzionális működés érdekében gondoskodnak az egyes helyszíneken a vetítés technikai előkészítéséről, az eszközök beállításáról, illetve a műsor lebonyolításáról. A Filmszínház nagy választékban kínál filmeket – és a kapcsolódó jogdíjak kifizetését is vállalja –, amelyek közül a település választhatja ki az adott eseményhez leginkább illeszkedőket. Filmkínálatukban megtalálhatóak aktuális és klasszikus alkotások, családi filmek, vígjátékok és kalandfilmek egyaránt.

Mivel vármegyénként egy, preferáltan 50.000 főnél kisebb lakosságszámú falu vagy város került be a Tájoló mozi projektbe, így első körben összesen tizenkilenc település válik érintetté a szolgáltatás igénybevételében. A Nemzeti Művelődési Intézet által koordinált program kritériumrendszerének fontos kitétele, hogy a településen nem lehet mozi. Az előadásokat erre alkalmas teremben rendezik vagy igény esetén este 21 óra után akár a szabadban, kertmoziként is megtartják, a szervezők reménye szerint vetítésenként legalább ötven néző előtt. Egy napon nem csak egy, hanem két vagy akár három film is levetíthető egy helyszínen, ahol az adott művelődési ház vagy egyéb közösségi színtér saját bevételeként belépődíjat is szedhet, de akár tarthatja térítésmentesen is az előadást. 

Felújított filmklasszikusok áradata a fővárosban

A restaurált klasszikusok és filmtörténeti gyöngyszemek nemzetközi fesztiválját, a Budapesti Klasszikus Film Maratont szeptember 12-17. között immár hatodik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet. A központi téma ezúttal a világhírű Kordák univerzuma. A Budapesti Klasszikus Film Maraton idén is a bevált helyszíneken, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Toldi moziban és a Francia Intézetben várja a […]

The post Felújított filmklasszikusok áradata a fővárosban appeared first on Filmtekercs.hu.

Az alkotó előzetese bár látványos, de szinte elmeséli az egész filmet

Ugyan a hazai premier még odébb van (október 5-.), de a 20th Century Studios Disney kidobta Gareth Edwards író-rendező (Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet, Godzilla) Az alkotó című sci-fijének látványos előzetesét, amibe úgy tűnik, hogy lényegében sikerült a teljes filmet belepréselni. Dióhéjban összegezve: a mesterséges intelligencia fellázad az emberiség ellen. Fajtársainkat John David Washington (Tenet) erősíti, de keleti oldalról Gemma Chan (Nincs baj, drágám) és Ken Watanabe (Tokyo Vice) is beszáll az öldöklő háborúba.

A Dűne: 2. rész első előzetese csak fokozta a türelmetlenségünket

Denis Villeneuve folytatja a 6 Oscar-díjjal kitüntetett Dűne című sci-fijét, amiben az Atreides-ház kiválasztottja egyesíti a törzseket és elfoglalja homoksivatagos bolygót. A 2. rész szereplőgárdája nem lett rosszabb az előzőnél, Timothée Chalameték mellé csatlakozott Christopher Walken, Austin Butler, Léa Seydoux, Florence Pugh és Tim Blake Nelson is. November 2-től rohanhatunk a mozikba.

Eredeti nyelvű és feliratos filmek, késő éjjeli vetítések, és nyugdíjasoknak szóló vetítések az ETELE Cinemában

A filmeket eredeti nyelven nézők és a késő esti mozizók mellett a nyugdíjas korosztály is extra kedvezményekkel élvezheti a vetítéseket. „Március vége óta a hétfő a szerencsenapja az ETELE Cinema-ban azoknak a mozirajongóknak, akik a nem szinkronosan bemutatott filmeket keresik” – írja a mozi sajtóközleménye. – „Egyre több néző szeretne felirattal vagy eredeti nyelven, felirat […]

The post Eredeti nyelvű és feliratos filmek, késő éjjeli vetítések, és nyugdíjasoknak szóló vetítések az ETELE Cinemában appeared first on Filmtekercs.hu.

A Barbie második teaserében Kenék rivalizálnak Ryan Goslinggal az élen

Több generációra nyúlnak vissza a Barbie babák, ami nem is csoda, hiszen már 1959 óta dübörög a marketing gépezet. Ennek tükrében csöppet sem vészes az a cirka 24 karakter poszter, ami a moziváltozat legfrissebb teaser előzetese mellé érkezett, mellyel a korábbinál kicsivel jobban belekóstolhatunk Greta Gerwig (Lady Bird) író-rendező világába, ahol lényegében mindenki tökéletes, kivéve …

A Pókember: A pókverzumon át végső trailere alapján szövevényesnek ígérkezik

2023. június 1-jén érkezik a hazai mozikba az Oscar-díjas Pókember: Irány a Pókverzum! folytatása, most pedig végre komolyabb ízelítőt kaphatunk arról

A teremtés ereje –  Beszélgetés Gauder Áronnal

A Nyócker! rendezőjének második egész estés animációja, a Kojot négy lelke az indián mondakör egyik őstörténetét meséli el.

Régóta érdeklődsz az indián kultúra iránt, viszont csak 2015-ben, a Kojot és a sziklával közelítettél hozzá először alkotóként. 

Igen, gyerekkoromtól kezdve érdekel ez a világ. Édesanyám ismerte Cseh Tamást, ugyanazon a lakótelepen laktak, tudtuk, hogy ő szervezi az indiántábort minden évben. A szalagavatónkon az osztállyal indiántáncot találtunk ki műsorszámnak, akkor léptem kapcsolatba Tamással, ő pedig segített találni valakit, aki megtanította nekünk a táncot. Közben sokat meséltek a kultúráról és a táborozásról, így a következő nyáron már mi is a táborban voltunk. Ez pedig azóta, tehát nagyjából harminc éve az életem fontos része, de valamiért sosem kapcsolódott a filmezéshez. Tamás halála után a felesége, Éva említette, hogy sok felvétel maradt meg, amiken Tamás indián meséket mond. Felvetődött, hogy a hanganyagokat fel lehetne használni egy animációs sorozathoz. Így született meg a Kojot és a szikla című rövidfilm, amiben Tamás lett a narrátor. 

A kis hableány hivatalos előzetesében Javier Bardemet látni a legrosszabb

A kis hableány élőszereplős változata már eddig is kapta az ívet rendesen. A díjátadó éjszakájára időzített hivatalos trailer után sem lettünk lelkesebbek, csak azt kérdezzük értetlenkedve, hogy az Oscar-díjas Javier Bardemnek ez, miért is volt kihagyhatatlan szerep (Ariel apukája)? Május 25-től a hazai mozikban.

Tavaszi moziajánló: ezeket a filmeket várjuk leginkább

IÁ (Eo, rendező: Jerzy Skolimowski)

Egy kíváncsi természetű szamár megszökik egy lengyel cirkuszból. Útja során Lengyelországból egészen Olaszországig jut, és miközben megéli szabadságát, abszurd, szívmelengető, tragikus és vicces kalandokba keveredik. Focidrukkerekkel, egy olasz pappal (Lorenzo Zurzolo), egy furcsa grófnővel (Isabelle Huppert) és vadlovakkal is összehozza őt a sors, közben nagy szemeivel figyeli a groteszk világot maga körül.

Jerzy Skolimowski 84 évesen rendezte meg Robert Bresson Vétlen Baltazárjának friss és fiatalos remake-jét. A főszereplő hat szamár alakítása, a virtuóz kameramozgás és a filmzene teszik az IÁ-t az idei díjszezon egyik nagy favoritjává, mely a Cannes-i Filmfesztivál zsűrijének díja mellett a Los Angeles-i és New York-i filmkritikusok elismerését is begyűjtötte, mielőtt César- és Oscar-díjra jelölték a legjobb nemzetközi film kategóriájában. Március 2-án kerül a mozikba.

„Otthonról minden Nyugat” – A mozikban Cristian Mungiu új filmje, az R.M.N.

Három éve, nem sokkal a Covid európai berobbanása előtt először az erdélyi, majd a magyar, később pedig a román és a nemzetközi sajtóban is nagy visszhangot kapott a Srí Lanka-i pékek esete. A gyergyóditrói pékség alkalmazta a két szakképzett vendégmunkást, mivel helyben már nem talált munkaerőt. A helyiek először a zárt, Migránsmentes Ditrót akarunk nevű Facebook-csoportban kezdtek idegengyűlölő kommentelésbe, később pedig a templomban és a tanácsülésen követelték, hogy a vállalkozó ne telepítsen migránsokat a faluba.

Ebből az esetből merített ihletet a román új hullám egyik legismertebb alakja, Cristian Mungiu filmrendező. Az R.M.N. a tavalyi cannes-i filmfesztiválon mutatkozott be, és a romániai bemutató után, február közepén végre nálunk is a mozikba kerül. A film címe Románia mássalhangzóiból áll, de a mágnesesrezonanciás-képalkotás román rövidítésére is utal, azaz arra, hogy valójában mi rejtőzik az emberek legbensőjében.

Matthias (Marin Grigore), Rudi (Mark Edward Blenyesi) és Ana (Macrina Barladeanu)

Március végén debütál a mozikban a Hat hét

A Hat hét a nyílt örökbefogadás kérdéskörét egy nehéz anyagi körülmények között élő tinédzser lány történetén keresztül mutatja be.

A film főhőse az érettségi előtt álló, profi asztalitenisz-karrierért küzdő Zsófi, aki nehéz anyagi körülmények között él labilis édesanyjával és húgával. Zsófi terhes lesz és úgy dönt, hogy születendő gyermekét egy civil szervezeten keresztül örökbe adja egy hosszú évek óta várakozó párnak, ám Zsófi határozott döntése ellenére nincsen felkészülve arra a fizikai és érzelmi hullámvasútra, amely a szülés után jelentkezik. A Hat hét Zsófi szemszögén keresztül követi végig azt – az örökbeadó és örökbefogadó szülőknek egyaránt érzelmileg megterhelő – hathetes időszakot, amikor az életet adó anya még meggondolhatja magát.

A film szereplői Román Katalin mellett Balsai Móni, Mészáros András, Járó Zsuzsa, Szczaurski Lana, Takács Kati és Györgyi Anna.

Matt Damon leszerződteti Michael Jordant a Ben Affleck rendezte Air előzetesében

Ben Affleck (Az éjszaka törvénye) mellékszerepben is feltűnik 5. rendezésében. Az Air története szerint a Matt Damon által alakított karakter leszerződteti a fiatal kosárlabdázót, Michael Jordant, melynek köszönhetően a Nike égisze alatt megkötik minden idők egyik lenagyszerűbb üzleti szerződését, olyannyira, hogy az Air Jordan még napjainkban is hatalmas népszerűségnek örvend.

Április elején debütál a mozikban Császi Ádám filmadaptációja

A Tudás Hatalom, a roma fiatalok színházi és drámapedagógiai képzésével foglalkozó projekt keretében, Császi Ádám rendezésében 2018-ban bemutatott Cigány magyar című színházi előadást nagy kritikai és közönségsiker fogadta hazánkban, a produkciót meghívta a neves berlini Deutsches Theater is.

A Háromezer számozott darab történetében öt nehéz sorsú fiatal roma életéről készít előadást egy rendező. 

A színdarab kendőzetlen kegyetlenséggel meséli el életük valós történetét. Amikor az előadást meghívja egy neves német színházi fesztivál, a csoport tagjai kénytelenek szembenézni múltjukkal, és felvenni a küzdelmet a rasszista sztereotípiákkal szemben.

Újabb Stephen King megfilmesítés, A mumus a trailere alapján beéri az olcsó ijesztegetéssel

Na végre! Még egy Stephen King megfilmesítés, megint lehetne végre egy minőségi adaptáció is, de A mumus a trailere alapján beéri az olcsó ijesztegetéssel.

2022 legjobb filmjei a kritikusok szerint

A Metacritic.com idén is összesítette a kritikusok által publikált év végi filmes toplistákat egy folyamatosan frissülő táblázatban. Megmutatjuk az első 25 helyezettet a december 23-i állás szerint, utána pedig a nagyobb filmes lapok és újságok listáit szemlézzük + néhány ismertebb rendező kedvenc idei filmjét.

A Filmvilág Podcast listázós-évértékelős adása január első hetében érkezik.

ÖSSZESÍTETT KRITIKUSI TOPLISTA: