Best WordPress Hosting
 

Így néz ki a Petőfi-emlékérme

Petőfi Sándor születésének bicentenáriuma, valamint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából a 200 forintos forgalmi érme emlékváltozatát, nagyméretű, 30 ezer forintos címletű ezüst emlékérmét és annak 7500 forintos színesfém változatát bocsátotta forgalomba kedden, a magyar költészet napján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A Petőfi-érmék az anyagiakon jóval túlmutatnak – hangsúlyozta Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója az ünnepélyes kibocsátáson Budapesten.

A főigazgató nemzeti valutának nevezte a kétszáz éve született Petőfi Sándort, “tágabb értelemben a magyar költőt, vagyis minden magyar verset”, majd kijelentette: ennek a nemzeti valutának időtállóbb fedezete van, mint a közönséges fizetőeszköznek, olyan, mint a magyar múlt és jövő, “de fedezete az a sokrétű jelen is, amit mi közönségesen életnek hívunk”.

Megvolt a nyertes, de a lakosság nyomására új pályázatot írnak ki a Petőfi-szoborra

Kifogásolja a Sepsiszentgyörgyön felállítandó Petőfi-szobor kiválasztására felkért szakmai zsűri, hogy az önkormányzat lakossági nyomásra új pályázatot ír ki a köztéri alkotásra.

Petőfi Sándor köztéri szobrát július végén avatnák fel a székelyföldi Kovászna megye székhelyén a megyei és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, valamint a helyi kulturális intézmények által meghirdetett Petőfi-emlékév záróeseményeként.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat által kiírt pályázatra hat pályamű érkezett, a szakmai zsűri Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész alkotását ítélte a legjobbnak, aki hétköznapi emberként ábrázolta az ifjú Petőfit. A nyertes pályaművet azonban számos kritika érte a lakosság részéről a közösségi oldalakon, ezért az önkormányzat decemberben bejelentette: új pályázatot ír ki.

Petőfi a legtöbbet adta a szabadságért, az életét

Felavatták a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum történelmi emlékhellyé nyilvánítását jelző sztélét szombaton Kiskőrösön.

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az ünnepségen úgy fogalmazott: “Petőfi világa, versei, költészete minden magyar legtermészetesebb lelki, nyelvi otthona”.

Petőfi páratlan szellemi örökségének megőrzésében a kiskőrösiek érdeme óriási. Itt van Magyarország legelső irodalmi emlékháza, amely a híres emberek szülőházai közül elsőként kapta meg a történelmi emlékhely kitüntető címet.

Petőfi arcképe: 13824 kockából, 4 óra alatt, 50 ember

Ötven ember négy órán keresztül építette Lego kockákból Petőfi Sándor arcképét múlt hétvégén Kunszentmiklóson. Az összesen 13 824 darab építőkockából álló mozaik ugyan világrekordként még nem került hitelesítésre, de a szervezők tudomása szerint korábban még hasonlót sem alkotott senki. Érdekesség, hogy az utolsó Lego kockát “maga Petőfi Sándor” illesztette a figurára.

A 2022-es és 2023-as esztendő Petőfi Sándor születésének 200 éves évfordulójáról szól. Az emlékév apropóján különleges módon emlékeztek a nagy magyar költőre: a közösséget bevonva Lego kockákból építették meg az arcképét múlt hétvégén Kunszentmiklóson, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szervezésében megvalósult Bács-Kiskun Megyei Napok alkalmával.

Az összesen 13 824 darab építőkockából álló mozaikot több mint ötven ember építette négy órán keresztül. A Petőfi kép világrekordként még nem került hitelesítésre, de a szervezők tudomása szerint korábban még hasonlót sem alkotott senki.