Nyáry Krisztián adott rövid történeti betekintést a kávéházi kultúra kialakulásába. Pest-Buda rendkívül gyorsan fejlődött a 19. században, talán csak Chicago körözte le. A gyors egymásutánban felépülő bérházak abban különböztek bécsi rokonaiktól, hogy kifelé palotáknak tűntek, befelé viszont már egyáltalán nem voltak azok. A nem túl jó minőségű, sötét, kicsit penészes, poloskás lakásokból a frissen beköltöző értelmiség – amelynek egy része nem is magyar anyanyelvű volt – a kávéházak kényelmébe és multikulturális közegébe menekült. Egyfajta kiterjesztett nappaliént működtek ezek, ahol nemcsak kávét inni, vagy enni, de dolgozni is lehetett. A megnövekedett igényre nagyon hamar ráépült a vendéglátós iparág: a 20. század elejére a Nagykörúton belül szinte nem volt olyan épület, amelynek az aljában ne működött volna kávéház. Ugyanúgy megvoltak a maguk kedvenc helyei a tisztviselőknek, az iparosoknak, a rendőröknek, mint az íróknak. Az irodalmi kávéházak persze nem a szegény írókból, költőkből éltek, hanem azokból, akiket odavonzottak. Például a fiatal hölgyekből, és az őket követő módosabb urakból. Az éhes irodalmárok így egy fajta mágnesként működtek: még Petőfi, a puszták romlatlan vadvirága is ezeken a helyeken írta halhatatlan műveit.
Nyáry Krisztián a Líra kreatív igazgatója. Fotó: Bach Máté/Kulrúra.hu
Mára azonban megváltoztak a kultúrafogyasztási szokások. Bár a könyvcsinálás még ma is szinte ugyanúgy működik, mint ahogy Gutenberg több száz éve kitalálta, de a közvetítő közeg, a kulturális sajtó – könyves műsorok, újságmellékletek, folyóiratok – hatóköre igen lecsökkent. A személyes találkozások iránti igény viszont megnövekedett mind az olvasók, mind az írók részéről. Ez segítette az irodalmi kávéházak feléledését, amelyek helyet tudnak biztosítani bemutatóknak, könyves esteknek, fellépéseknek.