Új adásunkban folytatjuk a Scorsese-sorozatunkat A komédia királyával, beszélünk az Eufóriát is jegyző Sam Levinson új HBO-sorozatáról (Az idol), Wes Anderson új rendezéséről (Asteroid City), és a Blackberryről, a világ első okostelefonjáról szóló kanadai filmről.
Az adásból többek közt kiderül, hogy
A Cormac McCarthy regényeiből készült filmek nem csupán a déli gótika jegyében demitologizált vadnyugatról, hanem az enyészetre ítélt emberiségről is átfogó – de nem mindig tökéletes – képet adnak.
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt az amerikai próza egyik legfontosabb képviselője, Cormac McCarthy. A regényeiből készített adaptációkról először a Filmvilág 2015 áprilisi számában írtunk.
Új adásunk egy személyes cannes-i élménybeszámolóval kezdődik, utána beszélünk az Buda Flóra Anna Arany Pálma-díjas rövidfilmjéről (27), és folytatjuk a Michael Caine mini-sorozatot (Piszkos játék), és a Scorsese-életmű feldolgozását (Az utolsó valcer, Dühöngő bika).
Menetrend:
[…] Bővebben!
Buda Flóra Anna sikeréről beszámoltunk mi is (a magyar animációs rendező a 27 című rövidfilmjéért vehette át az Arany Pálmát), de érdemes külön is kitérni a fesztivál legemlékezetesebb filmjeire. A világ első számú filmfesztiváljaként a programban mindig akad jó pár kiemelkedő, az évvégi toplistákra és felférő produkció, de az idei felhozatal talán a korábbi évekénél is erősebb volt. Íme, egy erősen szubjektív top 10. (A Filmvilág júliusi számában lesz egy részletesebb fesztiválbeszámoló is.)
[…] Bővebben!
Véget ért az egyik kedvenc HBO-sorozatunk, az Utódlás. Megbeszéljük spoileresen, hogy
beváltotta-e a reményeket az utolsó évad és a finálé,
Új adásukban foglalkozunk a Nike imázsfilmjével (Air – Harc a legendáért), Ari Aster háromórás rémálom-komédiájával (Amitől félünk), folytatjuk a 90 éves Michael Caine előtti tisztelgést (Alfie), és a Scorsese-sorozatunkat is (New York, New York).
Az adásból kiderül többek közt, hogy
Új adásunkban elérkeztünk a Scorsese-sorozatunk egyik csúcspontjához: a Taxisofőrt elemezzük több mint egy órán át, a 90 éves Michael Caine tiszteletére indított minisorozatunkban pedig egy nem kevésbé kemény filmről, az Öld meg Cartert!-ről beszélünk. Két friss mozibemutatóról is szó esik: a francia A vádról és a spanyol Szörnyetegekről.
Az adásból többek közt kiderül, hogy
incelfilm-e a Taxisofőr,
TRAUMA ÉS NOSZTALGIA
1920. június 4., azaz a trianoni békeszerződés, fájdalmas emlék a magyarság számára. A gyászterápia azonban csak akkor lehet hiteles és hatásos, ha nem retusáljuk a múltat, ha a trauma okait és következményeit egyaránt feltárjuk. Ahogy trianoni traumát mindmáig nem sikerült feldolgozni, a Kádár-korra való nosztalgikus emlékezéstől sem tudunk szabadulni.
Paár Ádám: Nem, nem, soha? (Trianon-filmek)
Tarantino prózai debütálása Hollywood másod- és harmadvonalbeli, a mozinézők többsége számára névtelen hősei előtt tiszteleg.
A történelem titánjairól, a kultúra gigászairól általában nem feledkeznek meg a krónikák. De mi a helyzet mindenki mással? A „futottak még”, a „lehetett volna belőle bármi”, az „ott volt minden kilométerkőnél, de két szót sem szólt” és a „hátsó kertjében teremtő fantáziával alkotott egész dolgos élete során, a faluhatáron túl azonban sosem merészkedett” kategóriák héroszaival? A derékhaddal, a gyalogsággal, amelynek sok-sokezer tagja – humanista hitünk szerint – mind megérdemelne legalább egy nagyregényt? Azzal az igazságtalansággal, hogy az ő emléküket, egyedi és egyszeri alakjukat nem őrzi meg senki és semmi sem, együtt lehet élni ugyan, de csak ha el tudunk viselni a szánkban valami eltüntethetetlen, áthatóan kesernyés aromát. Quentin Tarantinónak még az ellenségei is a javára könyvelhetik el, hogy ő bizony a leghatározottabban elutasítja ezt a fajta létezési gyakorlatot. Teszi hát, ami tőle telik: levitézlett filmcsillagoknak kínál műveiben új esélyt, celluloidtekercseket gyűjt és Los Angelesben filmmúzeumot vezet, podcastokban zengi a múlt méltatlanul vagy okkal, de vitán felül árnyékba borult vitézeinek himnuszát, Volt egyszer egy Hollywood című filmjével pedig két évvel ezelőtt komplett emlékművet avatott, amely a (filmipari) másod- és harmadvonalak a többség számára névtelen hősei előtt tiszteleg. De ahol emlékmű van, ott lennie kell a művet láthatóvá faragó kéznek és a mű tárgyát, a gyöngyöt a mélyben, a létezés végtelen óceánjaiban megpillantó szemnek is. A Volt egyszer egy Hollywood regényváltozata, Tarantino prózai debütálása mindenekfelett erről a kézről és szemről beszél – ami döntő különbség a filmváltozathoz képest.
[…] Bővebben!
Új adásunkban folytatjuk a Scorsese-sorozatot (Alice már nem lakik itt), és elkezdünk egy újat. 90 éves lett Michael Caine, az ő legjobb filmjei közül nézünk újra ötöt, elsőként az 1975-ös Aki király akart lennit. Foglalkozunk még két friss bemutatóval is, a Sikoly-sorozat 6. részével, és a Keresés alkotóinak új “screenlife-filmjével”, az Eltűnttel.
Az adásból többek közt kiderül,
A Nyócker! rendezőjének második egész estés animációja, a Kojot négy lelke az indián mondakör egyik őstörténetét meséli el.
Régóta érdeklődsz az indián kultúra iránt, viszont csak 2015-ben, a Kojot és a sziklával közelítettél hozzá először alkotóként.
Igen, gyerekkoromtól kezdve érdekel ez a világ. Édesanyám ismerte Cseh Tamást, ugyanazon a lakótelepen laktak, tudtuk, hogy ő szervezi az indiántábort minden évben. A szalagavatónkon az osztállyal indiántáncot találtunk ki műsorszámnak, akkor léptem kapcsolatba Tamással, ő pedig segített találni valakit, aki megtanította nekünk a táncot. Közben sokat meséltek a kultúráról és a táborozásról, így a következő nyáron már mi is a táborban voltunk. Ez pedig azóta, tehát nagyjából harminc éve az életem fontos része, de valamiért sosem kapcsolódott a filmezéshez. Tamás halála után a felesége, Éva említette, hogy sok felvétel maradt meg, amiken Tamás indián meséket mond. Felvetődött, hogy a hanganyagokat fel lehetne használni egy animációs sorozathoz. Így született meg a Kojot és a szikla című rövidfilm, amiben Tamás lett a narrátor.
Új adásunkban Spielberg önéletrajzi ihletésű felnövéstörténetével (A Fabelman család), Damien Chazelle hollywoodi tanmeséjével foglalkozunk (spoileresen), plusz értékeljük az RTL Zámbó Jimmy-sorozatát (A Király.)
Az adásban megbeszéljük többek közt, hogy
Lezárjuk hivatalosan is a 2022-es évet egy nagy toplistázós adással, amelyben nemcsak mi mondjuk el, hogy melyek voltak a tavalyi év legjobb filmjei, de az általunk felkért magyar rendezők (és írók) is: Baranyi Gábor Benő (Zanox), Csoma Sándor (Magasságok és mélységek), Csuja László (Szelíd), Nagy V. Gergő (Larry), Szilágyi Fanni, (Veszélyes lehet a fagyi). (A listákat később itt is publikáljuk, a tavalyi évösszegző adás itt található.)
Akik listáznak: Varga Dénes, Pozsonyi Janka, Huber Zoltán, Baski Sándor.
A 3 LEGJOBB (vagy legrosszabb) jelenség
Rossz vagy régi képek. A mozi fel van puffadva, mint egy disznó – mondta Isidore Isou hetven évvel ezelőtt, és ez az azóta csak még jobban dagadó intézmény manapság mindenfajta képet vagy mozgóképet megpróbál megemészteni. Míg a kortárs experimentális filmet ellepték az újdonatúj digitális képfajták YouTube-montázsoktól 3D animációkig (Polycephaly in D, Glass Life, The Making of Crime Scenes), addig a narratív szerzői mozi rendre régi családi fotókat vagy házi videókat igyekszik értelmezni, leginkább a szerzői autófikció kurrens divatja jegyében. Charlotte Wells szomorkás nyaralása (Aftersun), Ricky D’Ambrose száraz családtörténete (The Cathedral) vagy Spielberg kései „így jöttem”-filmje (A Fabelman család) ócska otthoni felvételekkel mélyíti el anyagát – mintha ebben a hiperinflálódott filmkultúrában a rossz kép vagy a régi kép immáron az igazság ígérete, a hitelesség kulcsa vagy a mélység hordozója lenne.
Életének 71. évében elhunyt Morcsányi Géza műfordító, dramaturg, szerkesztő, a Magvető Kiadó korábbi igazgatója, aki 2017-ben színészként is bemutatkozott, Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas Testről és lélekről című filmjében ő alakította a férfi főszereplőt. A Filmvilág 2017 márciusi számban ennek kapcsán beszélgetett vele Kolozsi László. (A Testről és lélekről január 8-án estig ingyenesen megnézhető a Filmio-n.)
Napokkal később futott be a hír. Producere és barátja, Mike Kaplan tette közzé a másíthatatlan tényt. 2022. december 17-én, a 400-nál is kevesebb lakosú Durwestonban, szívelégtelenségben elhunyt a 90 éves, bristoli születésű Michael Tommy Hodges, akit az internet szalagcímei főleg az Öld meg Cartert! és a Flash Gordon rendezőjeként azonosítanak. Bár nincs tévedés, érdemes alaposabban szemrevételezni, ki is volt ő.
A legfontosabb pályaképére vonatkozó információ vélhetően az, hogy noha Hodges a brit gengszterfilm nemzeti ciklusának megteremtésében oroszlánrészt vállalt, munkássága később sajnálatosan partvonalra szorult. Mindössze 9 nagyjátékfilmmel büszkélkedhet 32 év alatt. És már 1980 magasságában kórházba került. Luxuslakásban élt, két autót vett. Fiait magániskolába küldte, a szobákban tévék sokasága díszelgett. Életszínvonalának fenntartása megalázó bérmunkákba, válásba, majd idegkimerültségig hajszolta. Úgy fogalmazott, a ’70-es és a ’80-as évek projektfinanszírozás terén küzdelmesnek bizonyultak és a ’90-es dekád sem tűnt rózsásabbnak.
[…] Bővebben!
ÚJ-HOLLYWOOD
1972 kulcsév az akkor 26 éves Schrader életében. Ekkor jelenik meg nagyszerű tanulmánya, az Ozut, Bressont és Dreyert elemző A transzcendentális stílus a filmben , és egymás után írja a forgatókönyveket: a Jakuzákat, a Taxisofőrt és a Megszállottságot. A két utóbbit az új-hollywoodi hullám kivételes egyensúlyérzékkel megáldott szörfösei, Scorsese és De Palma rendezi.
Greff András: Mi űzi az üldözőt? (Paul Schrader megszállottjai)
Értelmetlen szépíteni.
Idén csak limitáltan állok a listarajongók rendelkezésére, ugyanis egy intenzívebb depressziós periódus és az ebből fakadó, chips- és csokifogyasztásban, üdítőhörpölésben realizálódó, némileg Marlon Brando édességfüggőségére (ld.: E dalra tanított anyám) emlékeztető mellékhatások révén egyrészt kevesebb idei filmet vettem szemügyre, másrészt soha többé nem kívánom a jobban köztudatban élő dolgozatokat mustrálni, így első körben, nyilván a “woke”-varázsszót grimaszolva hőbörgők bánatára és nagy örömömre, jöjjön 5+1, utolsótól a legjobbig sorba rendezett, obskúrus (ti. ritkán emlegetett vagy szerintem oktalanul leminősített), Twitteren már röviden dicsért remekmű.
+1: Earwig
A Metacritic.com idén is összesítette a kritikusok által publikált év végi filmes toplistákat egy folyamatosan frissülő táblázatban. Megmutatjuk az első 25 helyezettet a december 23-i állás szerint, utána pedig a nagyobb filmes lapok és újságok listáit szemlézzük + néhány ismertebb rendező kedvenc idei filmjét.
A Filmvilág Podcast listázós-évértékelős adása január első hetében érkezik.
ÖSSZESÍTETT KRITIKUSI TOPLISTA: