Best WordPress Hosting
 

Nádas Péter felolvassa Esterházy Péter halálára írt szövegét

Számos programmal és a diákok számára ingyenes válogatáskötettel tisztelegnek a 80. születésnapját október 14-én betöltő Nádas Péter író előtt a következő hetekben.

A jeles évforduló alkalmából a Jelenkor Kiadó és a Libri Könyvkereskedelmi Kft. az író novelláiból készített, egyedi válogatáskötetet jelentet meg. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra megjelenő kötetben Nádas Péter három, gyerekperspektívából elbeszélt novellája olvasható – a Hazug, csaló, a Sanyika és a Bárány című írások -, valamint a címadó Berlini szürke elbeszélés.

A tízezer példányban megjelenő kiadványt a magyar középiskolások és a felsőoktatásban tanuló diákok kaphatják meg ingyenesen csütörtöktől a készlet erejéig országszerte 55 Libri könyvesboltban és a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

Készül A majmok bolygója – Királyság, hivatalos kép is érkezett hozzá

2011-ben fellázadtak, majd három évvel később a forradalmat szítottak, míg végül bepöccentek és háborúztak. Rupert Wyatt-től anno Matt Reeves vette át A majmok bolygója rebootját, melynek negyedik részéről már legalább két évvel ezelőtt elkezdtek pusmogni, és az Útvesztő trilógia rendezője, vagyis Wes Ball végig kitartott mellette még úgy is, hogy idő közben a Disney bekebelezte …

Hétvári Andrea: Kis Tündérkönyv

Minden, amit a tündérekről tudni szeretnél!

A tündérek köztünk élnek. Biztos mindannyian találkoztunk már olyan kedves, segítőkész emberekkel, akik jót tettek velünk, és azt mondtuk utána: egy tündér volt ez az ember! 

Vagy ránk száll egy pillangó, ránk mosolyog egy kisgyermek, részesei vagyunk egy szívet melengető pillanatnak, részt veszünk egy olyan eseményen, ami még hónapok múlva is megmelengeti a szívünket, vagy kapunk valakitől egy olyan dicséretet, vagy mondatot, ami megváltoztat bennünk valamit. Szeretném azt hinni, hogy ez mind-mind a tündérek műve. 

Még utoljára nagyot alkotni – Living

Bill Nighy drámai főszerepben tündököl a Living című filmben, amely olyan kivételes remake, hogy képes meghaladni az elődjét. Szentségtörés remake-et készíteni egy Kuroszava-filmből – és még nagyobb szentségtörés kritikusként azt mondani rá, hogy érdemes volt. Márpedig a Living méltó feldolgozása az Élni (Ikiru) című filmnek, ami egyébként – a mesterre jellemző módon – maga is […]

The post Még utoljára nagyot alkotni – Living appeared first on Filmtekercs.hu.

2024-ben Planet of the Apes, avagy jön a Kingdom of the Planet of the Apes

Na nem egy bizonyos elnök rossz gombnyomása miatt, hanem újra a Majmok bolygója franchisehoz nyúlnak, hiszen nemsokára indul a Kingdom of the Planet of the Apes készítése. Owen Teague, Freya Allen, és Peter Macon főszereplésével sok évvel a War for the Planet of the Apes után játszódik. Wes Ball (The Maze Runner) a rendező. A […]

Stars at Noon-előzetes

El sem hiszem, hogy feltámad az erotikus thriller zsáner lassan. Ezúttal Margaret Qualley & Joe Alwyn főszereplésével az A24 filmjében, Claire Denis (High Life) rendezésében. 1984, Nicaragua, egy rejtélyes angol üzletember és egy önfejű újságíró románca, amivel egy veszélyes összeesküvésbe keverednek és muszáj elhagyniuk miatta az országot. Vagyis az előzetes alapján már úgy tűnik az […]

Heti mozibemutatók: szeptember 29.

Még a héten nincs időm moziba rohanni, és sajnos a kritikák sem élteti ami érdekelt ténylegesen. See How They Run (Ecc, pecc, ki lehetsz?) – vicces nyomozós Sam Rockwell-lel és Saoirse Ronannal. L’événement (Esemény) – 60-as évek Franciaországa, amikor az abortusz még tiltott volt, de egy nő akaratán kívül teherbe esett. Strahinja Banovic / As […]

Könyvfesztivál – Szvetlana Alekszijevics: a birodalom csak most esik szét

A könyvfesztivál díszvendégével M. Nagy Miklós műfordító, Szvetlana Alekszijevics műveinek magyar fordítója és kiadója beszélgetett.

 „Ami ma Oroszországban történik, azt

fasizmusnak tekintem, és diktatúra van hazámban, Fehéroroszországban is. Putyin

Könyvfesztivál – Szvetlana Alekszijevics: a birodalom csak most esik szét

A könyvfesztivál díszvendégével M. Nagy Miklós műfordító, Szvetlana Alekszijevics műveinek magyar fordítója és kiadója beszélgetett.

 „Ami ma Oroszországban történik, azt

fasizmusnak tekintem, és diktatúra van hazámban, Fehéroroszországban is. Putyin

Joya Goffney: Bocs, ​hadd bőgjem ki magam (POV könyvek)

#POV könyvek címmel indult el a Kolibri kiadó új sorozata, amiben olyan Young Adult regények érkeznek magyarul, amelyeken keresztül az olvasó jobban megismerheti önmagát és a világ sokszínűségét.Az első három kötet, a Telihold volt aznap, a K-Pop: Szigorúan bizalmas és a Bocs, hadd bőgjem ki magam már meg is jelent. A Blogturné Klub bloggerek ezekről a regényekről mesélnek most.

Könyv adatai

Kiadó: Kolibri KiadóMegjelenés: 202.Eredeti megjelenés: 201

Szvetlana Alekszijevics: Az emberek akkor tudnak igazán élesen fogalmazni, amikor érzik az elmúlás közeledtét

A Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, akinek csütörtök délután  Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésénének elnöke, és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere adta át a Budapest Nagydíjat. A fesztivál idei díszvendég országa Szlovákia, a négynapos esemény alatt huszonkilenc szlovák szerző kötetei közül válogathatunk.

Fotó: Oláh Gergely