Pedig Bérczes László, mert ő a szerző, nyugodtan elhiheti, mi több, hiúságát és hiányérzetét is felajzhatja – ezt a Kötőszavakból kölcsönöztem – annyira az érdeklődés, hogy ki merje mondani, van ő is annyira érdekes, mint akár az alkalom moderátora, Háy János, vagy A mezsgyén interjúalanyai, netán a korábbi beszélgetőkönyvek főhősei, Mucsi Zoltán, Szarvas József, Törőcsik Mari, Cseh Tamás, Kovács Lajos, Paál István vagy Tompa Miklós. (Jó, engedjük meg, ők címként a mainstreamben tényleg húzóbbak.)
Ezt nem tervezte, nem akart több beszélgetőkönyvet, pedig a kiadó igazgatója kapacitálta volna. Olyat akart, aminek ő a főszereplője, de nem feltétlenül produktumot. Csak elkezdett írni valamit az írás öröméért, és a szöveg elkezdte folytatni magát, bevállalva a csalinkázást, az indázást, a történetben a jelen és a bármely múlt közti ide-oda ugrálást, a vállalt kitérőket, majd a visszakeveredést a főszálra, azaz azt a fajta történetmesélést, amelynek kulcskérdése – Hrabal, Törőcsik Mari és Tompa Miklós után szabadon – a „most én ezt mért kezdtem el”?, magyarázta az alkotás folyamatát.
Bérczes László és Háy János a könyvbemutatón