Best WordPress Hosting
 

Demeter Szilárd: Gondolatok a könyvtárgyban

Két történetet mesélnék el a mai tételmondatom megtámasztása érdekében.

Gyermekkoromban a kommunista diktatúrában a könyv olcsó terméknek számított, csatolt áruként adták, vettél egy halfasírtot, kaptál hozzá könyvet is. Ráadásul nemigen volt más szórakozási lehetőségünk, fociztunk, verekedtünk, olvastunk. Itt egy picit elbizonytalanodtam, hogy indokolt-e a többes szám első személy, mindenesetre mi a testvéreimmel olvastunk. Édesanyám kitörési stratégiájának sarokpontja épp az olvas(tat)ás volt, úgy gondolta, hogy az olvasás által lesz esélyünk jobb életet élni, mint amilyen nekik jutott – és most mennyire hülyén hangzik – osztályrészül. Lehet, hogy igaza volt, mindenesetre engem ez kevésbé motivált. Azért olvastam és olvasok, mert szenvedélyesen szeretek olvasni, számomra öncélú élvezet. Ezért egészen 2008-ig még az sem érdekelt, hogy milyen a könyv kiállítása, se a borító, sem a tipográfia nem számított, a betűk által közvetített tartalom levált a könyvtárgyról. A könyv csupán hordozó volt, jobb esetben csillagkapu. Csak annyi volt a fontos, hogy működjön.

Arra, hogy egy könyv tárgy is, annak minden esztétikai és metafizikai utalásegészével, csak 2008-ban döbbentem rá. Tizenöt évvel ezelőtt az akkori feladatköröm részeként kollégáimmal Biblia-kiállítást installáltunk az Európai Parlament brüsszeli kaptárában A Könyv címmel. Ősnyomtatványok sorát, az összes európai nyelven kiadott Bibliákat gyűjtöttük össze Nagyváradon, hurcoltuk keresztül fél Európán egy GPS-t követve, majd a belga Királyi Könyvtár kölcsönvitrinjeiben sorakoztattuk fel. Érdekes kihívásnak bizonyult, ugyanis a kiállítás kurátora az utolsó métereken eltűnt, nem értük utol, a főnökünk meg annyit mondott, hogy oldjuk meg. Ott álltunk ketten a kollégával, ő reklámgrafikus, akkor én még gyakorló filozófus, szépreményű egyetemi oktató, néztük a rengeteg Bibliát, találd meg a rendet Isten szavában, pláne ha nyelveken szól.

Könyvnyomtatás 550 – Az egységes tipográfia mint a modern könyvnyomtatás kezdőpontja

A mai automatizált technológiák általi gyártás, az ipari előállítás méretei és a fogyasztói társadalom működése afelé terelték az emberek könyvekhez fűződő kapcsolatát, hogy mint „készárut” leemelhetik a könyvesbolt polcairól, és mint szellemi értékkel bíró használati tárgyat, hazavihetik a saját könyvespolcukra. És bár a könyvnyomtatást sokan és sokféleképpen temették már az elmúlt évtizedekben, a fizikai könyvek, velük együtt a nyomdák mégis velünk maradtak.

Hogy előállítási körülményeik reflektálatlanul állnak a hétköznapokban, annak éppen az lehet az oka, hogy a könyv maga a hétköznapjaink szerves részévé vált. Ha el is töprengünk rajta, hogy elkészültéhez milyen stádiumokon kellett átesnie az író által a kiadóhoz leadott nyers szövegnek – például szerkesztés, jóváhagyás, tördelés, illusztrálás, tipográfia megválasztása –, mely folyamat végén kikerül olvasmányélményünk tárgya, nem valószínű, hogy röpke kérdőfoszlánynál tovább jutunk. Holott a részletek mögött jó esetben gondos tervezés, kritikus döntések sorozata húzódik meg.

Például valószínűleg ritkán gondolkozunk el azon, hogy mi alapján választja meg a könyvkiadó, a nyomda vagy épp a szerző az adott szöveg betűtípusát. Apróság, mégis alapvetően meghatározza ez a tényező az olvasással való kapcsolatunkat – jelentősége pedig jobbára csak akkor tűnhet fel, ha valamilyen oknál fogva nem megfelelő tipográfiával kiadott nyomtatványt veszünk a kezünkbe. A funkcionális vonatkozásokon túl – nevezetesen, hogy olvasható legyen, és hogy a kiadás nyelvének minden írásjel- és betűkaraktere egységesen lejegyezhető legyen – ott van az esztétika kérdése is. Ne csak olvasható, de jólesően olvasható is legyen az adott kötet: ez a minimum elvárásunk egy könyvvel szemben.