Best WordPress Hosting
 

A foltozószabó tizennegyedik gyermeke volt, ma utca és könyvtár is őrzi a nevét

Egy zsidó foltozószabó tizennegyedik, legkisebb gyermeke volt. Apjától örökölte büszkeségét, életszeretetét, vállalkozó szellemét és fess külsejét is. Iskolai tanulmányai befejeztével rajztanárnak, majd színésznek készült, fel is vették a Színitanodába, de betegsége miatt hamarosan búcsút kellett intenie a színészi karriernek. Bátyja gyulai ügyvédi irodájába került írnoknak, ahol a szerződések és váltólevelek helyett szívesebben körmölt novellákat, színdarabokat. 1884-ben egy helyi nyomdatulajdonos jóvoltából jelent meg első novelláskötete, a Nyomor, amely mindjárt komoly feltűnést is keltett.

E kötettel a hóna alatt még abban az évben Budapestre költözött, és a tekintélyes Magyar Hírlap, valamint A Hét munkatársa lett. Hamar kiderült, hogy az újságíráshoz is különleges érzéke van, s bár műveltsége és felkészültsége hiányos volt, harcias szelleme, ötletgazdagsága, kitűnő stílusa feledtette a hiányosságokat. Közismert és népszerű alakja volt a társasági életnek is, a nők bolondultak érte.

1889-ben lapjától Kolozsvárra küldték, hogy tudósítson az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület báljáról és egy színházi bemutatóról, amelynek egyik szerepét a szép és tehetséges Hunyady Margit játszotta. Bródy beleszeretett a színésznőbe, a tudósításra szánt három napból három év lett, a kapcsolatból pedig egy fiú született, aki Hunyady Sándor néven lett a magyar irodalom jeles alakja, kiváló novellista és drámaíró.

„Lusta embernek tartom magam” – Zalán Tibor a termékeny gondolatokról és az elfáradásról

Szolnokon születtél 1954-ben, de az alföldi Abony mezővárosában gyerekeskedtél. Hogyan emlékszel vissza azokra a korai éveidre? Csavargós, kalandozós kisfiú voltál, vagy pedig otthonülő, könyveket bújó?

Boldog gyermekkorom volt, ritka tartalmasan eltelő. Kis csavargó voltam; büszkén vállalom, hogy igazi utcagyerek, aki verekszik, cukrot lop Reich néni kisboltjában, rozsdás vasaktól és törött tányéroktól vérző lábbal kecmereg ki a téglagyári tóból, az izzó téglák szomszédságába, az égetőkemencébe menekül a rá felügyelő nagymamája elől, és röhög odabentről, amiért később elveri az anyja. Nyolcévesen a búvóhelyeimen a nagyapámtól lopott dohányt szívtam cigarettapapírba tekerve, és megállás nélkül bandáztam. Kimondottan rossz és sokszor komisz gyerek voltam. Apám ingázó kubikos volt, akit csak hétvégeken láttunk Pali bátyámmal, anyám hajnaltól késő éjjelig elszedő a téglagyári futószalag mellett – kemény munka, mert férfiak számára is iszonyatosan nehéz három-hat nyers téglát egyszerre lekapkodni egy teljes műszakon keresztül –, így nem volt idejük velem foglalkozni. Arra azonban volt gondjuk, hogy zenét tanuljak (művész- és jazzdobiskolát is elvégeztem gyermekként!). És bár szegények voltunk, mindig megkaptam a kívánt könyveimet karácsonyra és a születésnapjaimra. Különféle sorozatokkal ekkor alapozta meg édesanyám a későbbi könyvtáramat. Akár a kis Rimbaud, olyan lehettem: csavargóként pengettem a cipőzsinóromat, és közben rakódott az agyamba mindaz, ami miatt most válaszokat próbálok megfogalmazni neked. Élmény és művelődés. Már gyerekként mindkettő fontosságára ráéreztem, és azóta is szimbiózisban tartom magamban őket.

Gimnazistakorodban szerelmes versekkel indítottad a költői pályád. Hogyan értékeled ma ezeket a korai műveidet? Sikerült meghódítanod velük a lányok szívét?

Christopher Marlowe, Shakespeare Keresztelő Szent Jánosa

Pontos születési idejét nem ismerjük, annyi bizonyos, hogy 1564. február 26-án tartották a keresztvíz alá Canterburyben, ahol egy cipészmester legidősebb fiaként látta meg a napvilágot. Az elemi iskola után ösztöndíjasként a cambridge-i Corpus Christi College máig legismertebb növendéke lett, feltételezett arcképét 1953-ban találták meg az épület egyik helységének falán. Klasszikus stúdiumokat hallgatott, főleg műfordítóként jeleskedett, angolra ültette át Ovidius Amores című versciklusát és elégiáit. 1584-ben baccalaureusi, majd 1587-ben magisteri fokozatot szerzett, bár az utóbbi címet csak vonakodva adták meg neki, mert azt híresztelték róla, hogy titokban áttért a római katolikus hitre.

Ugyanebben az évben a színpadot is meghódította a Nagy Tamerlán című kétrészes, tízfelvonásos tragédiájával, amelyben szinte emberfeletti vonásokkal ruházta fel kegyetlen hősét. Az ő képzeletét is megragadta Faust doktor először 1587-ben Németországban, majd egy év múlva Londonban is kiadott története, és nem sokkal később Doktor Faustus tragikus históriája címmel írta meg a legenda első irodalmi rangú feldolgozását, amely kétszáz évvel később Goethe elismerését is kivívta.

Híres műve az 1591 táján színre vitt A párizsi mészárlás című dráma, valamint a Hero és Leander című kiseposz, amelynek első két énekét nem sokkal a szerző halála után George Chapman toldotta meg további néggyel. 1589 körül vitték színre A máltai zsidó című drámáját, amely Shakespeare Velencei kalmárjának szolgált forrásául, 1592-ben pedig megírta a valószínűleg a saját neméhez vonzódó II. Edwardról szóló drámát.

Csiky Gergely, a magyar polgári dráma megteremtője

Az Arad melletti Pankotán született. Apja az 1848-as forradalom és szabadságharc egyik vezető orvosa volt. Csiky kisgyermekkorától papnak készült, nyolc idegen nyelvet tanult meg és komoly világirodalmi műveltséget szerzett, első versét nyolcéves korában anyjának írta. A gimnáziumot Aradon, a katolikus teológiát a temesvári szemináriumban és a pesti szemináriumban végezte. Már diákkorában verseket, elbeszéléseket, drámákat írt, Marosi Gyula néven francia és angol elbeszélések fordításait küldte el pesti lapoknak.

Felszentelése után 1865-től a bécsi Augustineumban képezte tovább magát, 1868-ban teológiából doktorált. Néhány hónapig Tornyán volt káplán, majd Temesvárott gimnáziumi tanár, 1870–78-ban a temesvári papnöveldében egyházjogot és -történetet tanított, s a Csanád című egyházmegyei lap munkatársa volt.

Az országos elismertséget 1875-ben vívta ki

A bűn nélküli tragédia megteremtője: Gerhart Hauptmann

Hauptmann egy jómódú obersalzbrunni (ma Szczawno-Zdrój, Lengyelország) vendéglős és fogadós fia volt. 1880-tól két évig szobrászatot tanult Breslauban (ma Wroclaw, Lengyelország), később filozófiát és természettudományt hallgatott Jénában. Rómában szobrászként dolgozott, majd 1884-től Berlinben történelmet és képzőművészetet tanult, ekkor döntötte el, hogy irodalmi pályára lép.

1885-ben megnősült, felesége vagyona lehetővé tette számára, hogy csak az írással foglalkozzék.

Kapcsolatba került a naturalizmus és a szocializmus iránt érdeklődő tudósokkal, filozófusokkal és írókkal.