Best WordPress Hosting
 

Világvégi univerzum – A Madách Imre Emlékmúzeum Alsósztregován

„Lakunk egy dombon vagyon, körülvéve egy ángol ízlésű, majdnem igenis nagy körű kerttől, mely hegyen s völgy ölén fekvén, erdőt, rétet, szőlőt, aklot és tavat is foglal magában, de egy része most igen elhagyott. E vad, csendes magány tehát, mely másnak nem tudom, de nékem kimondhatatlan bájt foglal magában, hazám, kedves lakóhelyem.” Így festette le Madách Imre szülőhelyét, Alsósztregovát 1838-ban egyetemi iskolatársának, barátjának, Lónyay Menyhértnek. Akkortájt nagyjából ötszázan lakták, túlnyomó többségében szlovákok. Fényes Elek 1851-es országismertetője 60 házban 414 evangélikus, 76 katolikus, 4 református és 3 zsidó lakót jegyzett fel, egy-egy evangélikus és katolikus templommal, valamint „a Madách nemzetség ősi laká”-val. A 2021-es arányok: 1013 lakosából 977 szlovák, 10 cseh, 3 magyar, 2 cigány, 1 ukrán, 20 ismeretlen nemzetiségű. A templomok ma is állnak – a katolikus a falu szélén, az evangélikus a közepén, a Madách-kastély mellett –, de a gazdasági statisztikákban a határbeli „vasérczkő”, a két malom és az 1430-ig visszamenően datálva létező családi rezidencia „nagy kertje, gyümölcsöse és üvegháza” helyett a termálfürdő és az arra épült wellnesshotel jóval nagyobb súllyal szerepel.

A Madách Imre Emlékmúzeum

Ahogy Szászi Zoltán költő, Madách Imre egyik avatott ismerője fogalmazott a bicentenárium kapcsán Alsósztregován rendezett konferencián, az, amit száz évvel ezelőtt találtunk volna itt, „még az irodalmi emlékházat se ütögette meg”. Többször átalakult a tárlat, egyre bővült és formálódott strukturálisan, az épp tíz éve felújított kastélyban látható aktuális kiállítás – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma filiáléjaként – méltó emlékhely, Madách-tisztelőknek igazi zarándokhely.

Hány lépésben lehet eljutni Molnár Ferenctől Szoboszlai Dominikig?

Kenny Dalglish, a játékosként és edzőként is Liverpool-legenda szerint a You’ll Never Walk Alone „ugyanúgy érvényes bajban, szomorúság és siker idején, mert arról szól, hogy egymást támogatjuk. Segít, amikor kimész a pályára, és tudod, hogy (a szurkolók) mögötted állnak. Segít, amikor szenvedsz a pályán, és segít, amikor nyersz. Érvényes minden helyzetben.”

Egy futballklubhimnusz, ami eredetileg nem lelkesítő, közösség-összekovácsoló indulónak készült, mint a nagy klasszikusok. Egy szó nem esik benne a mezről, a lelátóról, a klubszínekről, és nem ígérik meg a mesternek sem, hogy menni fog. Ráadásul semmi exkluzivitás nincs benne, éneklik angolok, skótok, németek, hollandok, görögök, japánok. De talán épp ez teszi különlegessé a You’ll Never Walk Alone-t, a dalt, amit valószínűleg már Szoboszlai Dominik is kívülről tud, ugyanis az Anfield Road az egyik olyan stadion, amelynek a lelátóin hétről hétre felhangzik Richard Rodgers és Oscar Hammerstein II szerzeménye a Carousel című zenés darabból. A Time magazin 1999-es listája szerint a 20. század legjobb musicalének gyökerei viszont egészen Pestig nyúlnak: Molnár Ferenc Liliomját hangolták át a szerzők a Broadway szabályai szerint.

A Liliom pesti bukása

Interjúkötet jelent meg a Szkéné Színház ötven évéről

1970. március 21-én a Szkéné Együttes Keleti István és Varga Tamás rendezte előadásával, Weöres Sándor Theomachiájával nyílt meg a Szkéné Színház, amely 2020. március 21-én ünnepelte (volna) az 50. jubileumát. Ebből az alkalomból Jászay Tamás kritikus, szerkesztő, egyetemi oktató egy év alatt ötven interjút készített olyan alkotókkal, akik az elmúlt öt évtizedben valamilyen módon kötődtek a Szkénéhez, és lehetőség szerint ma is aktív kapcsolatot ápolnak a színházzal.

Mesélt a Szkéné-beli éveiről – a teljesség igénye nélkül – a legendás Arvisura Társulatot alapító és vezető Somogyi István, a Szkénét a második otthonának valló Pintér Béla, a pályáját itt kezdő Schilling Árpád, a színházat 1979–2010 között igazgató Regős János, valamint a jelenlegi ügyvezető, Németh Ádám. Több kritikus a kezdetektől követte a színház életét, így átfogó képet kaphatunk az ötven évről Fuchs Lívia vagy Nánay István interjúiból. Olyan színészek indultak a másodikról, mint Takács Kati, Péterfy Bori vagy Scherer Péter, de megszólalnak a fiatal generáció képviselői is, mint például Hegymegi Máté vagy Tarnóczi Jakab. Nem maradhatott ki a megszólalók közül a szinte házi szerzőnek aposztrofálható Háy János vagy az itt bemutatott darabok közül szintén többet jegyző Székely Csaba sem.

Bár a könyv megjelenését hátráltatta a pandémia, az interjúkötet végül 2022. december 1-jén jelent meg a Szkéné Színház gondozásában. A kiadványban szereplő portrékat Éder Vera fotóművész, a layoutot és a tördelést a színház arculatát is tervező Korolovszky Anna készítette.

Csiky Gergely, a magyar polgári dráma megteremtője

Az Arad melletti Pankotán született. Apja az 1848-as forradalom és szabadságharc egyik vezető orvosa volt. Csiky kisgyermekkorától papnak készült, nyolc idegen nyelvet tanult meg és komoly világirodalmi műveltséget szerzett, első versét nyolcéves korában anyjának írta. A gimnáziumot Aradon, a katolikus teológiát a temesvári szemináriumban és a pesti szemináriumban végezte. Már diákkorában verseket, elbeszéléseket, drámákat írt, Marosi Gyula néven francia és angol elbeszélések fordításait küldte el pesti lapoknak.

Felszentelése után 1865-től a bécsi Augustineumban képezte tovább magát, 1868-ban teológiából doktorált. Néhány hónapig Tornyán volt káplán, majd Temesvárott gimnáziumi tanár, 1870–78-ban a temesvári papnöveldében egyházjogot és -történetet tanított, s a Csanád című egyházmegyei lap munkatársa volt.

Az országos elismertséget 1875-ben vívta ki