Best WordPress Hosting
 

„Lusta embernek tartom magam” – Zalán Tibor a termékeny gondolatokról és az elfáradásról

Szolnokon születtél 1954-ben, de az alföldi Abony mezővárosában gyerekeskedtél. Hogyan emlékszel vissza azokra a korai éveidre? Csavargós, kalandozós kisfiú voltál, vagy pedig otthonülő, könyveket bújó?

Boldog gyermekkorom volt, ritka tartalmasan eltelő. Kis csavargó voltam; büszkén vállalom, hogy igazi utcagyerek, aki verekszik, cukrot lop Reich néni kisboltjában, rozsdás vasaktól és törött tányéroktól vérző lábbal kecmereg ki a téglagyári tóból, az izzó téglák szomszédságába, az égetőkemencébe menekül a rá felügyelő nagymamája elől, és röhög odabentről, amiért később elveri az anyja. Nyolcévesen a búvóhelyeimen a nagyapámtól lopott dohányt szívtam cigarettapapírba tekerve, és megállás nélkül bandáztam. Kimondottan rossz és sokszor komisz gyerek voltam. Apám ingázó kubikos volt, akit csak hétvégeken láttunk Pali bátyámmal, anyám hajnaltól késő éjjelig elszedő a téglagyári futószalag mellett – kemény munka, mert férfiak számára is iszonyatosan nehéz három-hat nyers téglát egyszerre lekapkodni egy teljes műszakon keresztül –, így nem volt idejük velem foglalkozni. Arra azonban volt gondjuk, hogy zenét tanuljak (művész- és jazzdobiskolát is elvégeztem gyermekként!). És bár szegények voltunk, mindig megkaptam a kívánt könyveimet karácsonyra és a születésnapjaimra. Különféle sorozatokkal ekkor alapozta meg édesanyám a későbbi könyvtáramat. Akár a kis Rimbaud, olyan lehettem: csavargóként pengettem a cipőzsinóromat, és közben rakódott az agyamba mindaz, ami miatt most válaszokat próbálok megfogalmazni neked. Élmény és művelődés. Már gyerekként mindkettő fontosságára ráéreztem, és azóta is szimbiózisban tartom magamban őket.

Gimnazistakorodban szerelmes versekkel indítottad a költői pályád. Hogyan értékeled ma ezeket a korai műveidet? Sikerült meghódítanod velük a lányok szívét?

Kalandra fel! – Átadták a KMI 12 harmadik évadának okleveleit

Szentmártoni János írta egyszer, hogy azt szeretné, ha a politikusok nemzetstratégiai ágazatként kezelnék az irodalmat. Emlékszem, akkor mosolyogtam a nemzetstratégiai ágazat kifejezésen, mert szinte gyermeki hitet, már-már naiv bizakodást éreztem belőle kicsendülni. Annak reményét, hogy az irodalom a művelői körén túl is igazán fontos lehet. Noha – ki tudja, mióta már – állandóan azt halljuk, hogy nem fontos. Valamikor talán az volt, de az sok évtizede lehetett. Az író és a költő pedig még sokkal nagyobb embernek számított, akinek magas helyekről kérdezték a véleményét, és biztos lehetett benne, hogy komolyan is veszik, amit mond. Úgy érezhette, hogy érdemben hozzászólhat a világ dolgaihoz, és hatással lehet rájuk.

A hangoló zenészeket, a kivetítőn pergő irodalmi klipeket, a gyülekezőket és a színpad előtt készülődő közreműködőket figyelve körülbelül öt perce ülhetek a Petőfi múzeum dísztermében, amikor egyszer csak rájövök, hogy a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei igazgatósága, az élén éppen Szentmártonival „nyilvános összeesküvésbe” von be ma este, és éppen az „irodalmi nemzetstratégia” ügyében. Minden erre utal: az, hogy komolykodva gálaestnek nevezik a mai alkalmat; az, hogy idén először rendeznek ilyet; az, hogy műsorral körítik az oklevelek átadását; és főleg az, hogy itt ma minden az alkotókról és az irodalomról szól. Bármilyen szerényen, izgulósan várakoznak is, ez az este az övék, és a nagyra hivatottságukat akarja a lelkünkbe vésni.

Pilinszky annak idején egy interjúban elárulta: fiatalon azt hitte, hogy a költők általában éhen halnak. Később aztán nagyon meghatotta, hogy neki nem ez a sors jár: egyre elismertebb lett, kedvére írhatott-pihenhetett a szigligeti alkotóházban, utazhatott, időről időre nemzetközi költőfesztiválok vendége volt, fordítani kezdték a verseit külföldön. Megtapasztalta, hogy költőnek lenni nem magányos bolyongás, hanem szellemi körhöz kapcsolódás, valahova tartozás, valami társadalmi értelemben is helyeselt és fontosnak tartott tevékenység, amelynek képviselőit becsben tartják.

„A magyar néptől nem lehet elvenni azt a mítoszt, ami Petőfit övezi” – Nagybányára érkezett a Petőfi Irodalmi Karaván

A neves irodalmi városban először a Németh László Elméleti Líceum diákjai várták Juhász Annát és vendégeit, Zalán Tibort és Huzella Pétert. A rendhagyó irodalomóra középpontjában ezúttal is az utazás állandó főszereplője, Petőfi Sándor állt, és az a kérdés, hogy most, 2023-ban hogyan tudnak a diákok kapcsolódni a kétszáz éve született költőhöz.

Kezdésként az Arany Jánossal való legendás barátságát elevenítették fel, annak súlyát és helyét az irodalmi életben, majd Zalán Tibor megjegyezte, egyáltalán nem biztos abban, hogy ha Petőfi tovább él, megmaradt volna ez a barátság, leginkább a lánglelkű költő nehéz természete miatt. „Mindig egyedül ment és mindent egyedül csinált, valamilyen belső iránytű mentén mozgott” – mondta róla Zalán Tibor, aki szerint Petőfi különleges személyisége messzemeneően túlmutat önmagán, és az egész magyar nemzet számára rendkívüli jelentőséggel bír. „A magyar néptől nem lehet elvenni azt a mítoszt, ami Petőfit övezi, hogy egy költő nemcsak írja, hogy meghalna a hazájáért, hanem tényleg meg is hal érte. Ha ezt elveszik a néptől, akkor mindent elvesznek. Annyi magyar elment ebből az országból, ha baj volt, de ő nem, itt maradt és feláldozta magát.” Zalán Tibor szerint éppen ezért fontos, hogy nem találták még meg a költő földi maradványait, ezzel életben tartva a legendát.

Kamasz közönség lévén nem maradhatott ki a közösségi média, a minket állandóan körülvevő online tér, az egyszerűsített, ikonokkal történő nyelvhasználat kérdése sem,

Telt házzal indult Szatmárnémetiben a Petőfi Irodalmi Karaván

2023. február 6-a reggelén még fel sem kelt a nap, amikor a Petőfi Irodalmi Karaván csapata már a kisbuszban ült, hogy elinduljanak az észak-erdélyi turnéra. Az idei első, összességében a negyedik Karaván ezúttal a Petőfi-bicentenárium tiszteletére a leghíresebb magyar költőnk nevét viseli, és az életmű mellett az utazás tematikája köré épül. A rendhagyó irodalomórákon, illetve az esti előadásokon, beszélgetéseken Petőfi Sándor alakja és életműve kerül középpontba. Juhász Anna irodalmár vendégei az első két napban Zalán Tibor költő és Huzella Péter zenész, akik hosszú évek óta alkotótársai is egymásnak.

Petőfi Irodalmi Karaván

Petőfi Irodalmi Karaván

A KMI 12 program sikereiről és terveiről – Interjú Szentmártoni Jánossal

A KMI 12 program 2020-ban indult, így a 2022-es év volt az első olyan, amely zavartalanul, a járvány miatti korlátozások nélkül telt el. Hogyan látja, sikerült az első két év hektikusságát ellensúlyozni?

Mindenképpen. De ahogy korábban is nyilatkoztam, a pandémia alatt sem tétlenkedtünk, szakmai partnereinkkel portréfilmeket, versmegzenésítéseket, versfilmeket, antológiát, hangoskönyveket készítettünk az első évad alkotóinak munkáiból, amely elemek azóta hagyománnyá váltak. Vagyis a 2022-es év kiemelt szerzőinek alkotásaiból is készültek hasonló művészi tartalmak, amelyek nemsokára kiegészülnek egy online pedagógiai segédlettel, amely kiváló magyartanároknak köszönhetően az első két évad szenior szerzőiről összeállított óravázlatokat tartalmaz.

Szentmártoni János a KMI 12 programigazgatója. Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu

Zalán Tibor és Peter V. Czipott kapja 2023-ban a Balassi Bálint-emlékkardot

A nemzetközi irodalmi elismerést jövőre a 27. alkalommal adják át, a hagyományokhoz híven Budapesten Bálint-napon – közölte szerdán Molnár Pál, a díj alapítója és a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnöke.

A méltatás szerint a 68 éves Zalán Tibor több műfajban alkot, számos verseskötete jelent meg az elmúlt évtizedekben. Műveiért jelentős díjakat kapott, elismert alakja a magyar irodalmi életnek.

A szintén 68 esztendős Peter V. Czipott kaliforniai alkotó, aki elsősorban magyar világirodalmi remekeket ültet át angol nyelvre. A napokban Budapesten jelent meg Toll és szablya – The Pen and the Sword című, kétnyelvű kötete. A harmincnyolc Balassi-verset tartalmazó könyv kiadója a Kairosz.

„Nincsenek határok a szellemi kapcsolatokban” – Aradra érkezett az Irodalmi Karaván

Aradon a Csiky Gergely Főgimnáziumban ismét megtelt a terem diákokkal, akik amellett, hogy a jelen lévő írók fontos olvasmányaival – Marquez, Gárdonyi Géza, Rejtő Jenő és Arany János neve és életműve visszatérően szerepelt – és íráshoz fűződő élményeikkel ismerkedtek meg, maguk is meséltek arról, mikor és miért fordulnak a versíráshoz, mit tanultak egy-egy költőtől. Az esti beszélgetésre a Jelen házban került sor, ami népszerű és látogatott helyszín a kultúrkedvelő helyi közönség életében.

Zalán Tibor verssel indított: egy friss, személyes élményét osztotta meg,

miszerint a feleségétől épp kapott egy üzenetet, amelyben az unokái egyik gyerekversét szavalják, boncolgatják, játszanak a szavakkal. Ezt a verset az első sorban ülő kislány – az egyetlen gyermek résztvevő – kedvéért el is mondta, ami már csak azért is volt különleges pillanat, mert alapvetően nem szokott gyerekeknek szóló szöveget írni.

„Mert csak ma van. Semmi más.” – Nagyváradon indult a III. Irodalmi Karaván

Először Nagyváradra érkezett meg a Petőfi Kulturális Ügynökség kisbusza az utazás háziasszonyával, Juhász Annával és a vele együtt utazó vendégekkel, Száraz Miklós Györggyel és Zalán Tiborral, hogy rendhagyó irodalomórát tartsanak az Ady Endre Elméleti Líceumban. A társasághoz a helyszínen csatlakozott a Székelyföldről érkező Lövétei Lázár László is, így egy színes kortárs szerzői találkozón vehettek részt a középiskola 10–12. osztályos tanulói.

Az irodalmi és olvasásnépszerűsítő misszió célja valódi diskurzusba kerülni a hallgatósággal

– ez már a középiskolában sikerült: a beszélgetés annyira tetszett a diákoknak, hogy kérésükre az előre megbeszéltekhez képest még egy órával tovább maradtak a rendezvénynek helyszínt adó díszteremben. A résztvevők aktívan be is kapcsolódtak az eszmecserébe, melynek középpontjában az olvasóvá válás, a meghatározó családi minták, fontos olvasásélmények álltak.

Az irodalmi élet mint az irodalom provokációja – Beszélgetés dr. Smid Róberttel

A gondolat folytatása: „Elborzaszt az, hogy különböző alapítványok meg figurák különböző pénzeket osztogatnak maguknak, a saját embereiknek. Hogy egy fiatalnak, ha jelen akar lenni, akkor csatlakoznia kell valamelyik táborhoz. Két nagyon erős tábor diktál, a mögöttük lévő pénzek – vagy nem pénzek – diktálnak, nagy szervezetek irányítanak, és nem az irodalom, nem a minőség vagy a termék határozza meg, hogy ki vagy.” Ez a kijelentés önmagában véve semmi újat nem jelent, de az, hogy ott és akkor hangzott el, úgy tűnik, a témáról való érdemi beszéd kezdetét is jelenti. Az Index több interjút is közölt, az L. Simon László által vezetett beszélgetés megszólalóit kereste fel, Kukorelly Endrét, Petőcz Andrást és Turczi Istvánt.

Farkas Wellmann Endre véleménye szerint az irodalom igazi történései egy másik szinten zajlanak. A felszínen politikailag egymással szemben álló szekértáborokat hagyunk vitázni, és hogy az egésznek a gyökere nem ott kapaszkodik, ahonnan a levele kihajt, mintha senkit sem foglalkoztatna: nem a pénz, nem a jobb- vagy a baloldaliság, hanem az irodalmi élet állapota tűnik aggasztóbbnak. Erről is faggatta Smid Róbertet.

Az irodalomtudós, egyetemi oktató, kritikus úgy látja: nagy változás van, és ezt jól jelzi a Forrás folyóirat nyári dupla száma, amely Metamodern címmel a fiatal lírát állította a középpontba. Nagyjából 20-25 éves, legfeljebb harmincéves szerzők vannak egy  hosszú szépirodalmi blokkban, utána következik egy-két tanulmány, majd pedig két kritika az André Feri és Horváth Benji által szerkesztett Címtelen föld antológiáról, melyet az erdélyi metamodern költészetről állítottak össze. Pál Sándor Attila a kritikájában megfogalmazza: úgy tűnik, hogy a fiatal irodalom mára egy márka lett. Ezt pedig a kiadók manapság szívesen képviselik, és a folyóiratoknál is sikk lett az ide sorolható szerzőket közölni.

Hogy is van Tokajjal? – beszélgetés Zalán Tibor költővel

„Amit ma látok az irodalomban, az engem elrémiszt, elborzaszt, ijeszt. A 80-as évek sem volt jó, de ez legalább olyan rossz, ha nem rosszabb, amiben most élünk”, mondta Zalán Tibor, majd így folytatta: „Elborzaszt az, hogy különböző alapítványok meg figurák különböző pénzeket osztogatnak maguknak, a saját embereiknek. Hogy egy fiatalnak, ha jelen akar lenni, akkor le kell csatlakoznia valamelyik táborhoz. Két nagyon erős tábor diktál, a mögöttük lévő pénzek – vagy nem pénzek – diktálnak, nagy szervezetek irányítanak, és nem az irodalom, nem a minőség vagy a termék határozza meg, hogy ki vagy.”

Felelevenítette: a Ceausescu-diktatúra idején Szőcs Géza erős ellenzéki figurának számított, emigrációja és az ellene irányuló gyilkossági kísérlet okán is misztikus figurává vált, akit akkor a teljes ellenzék elfogadott.

„Amikor szétvált az ellenzék és kétféle nagy táborra szakadt a társadalom, a politika és az irodalom is, akkor azzal, hogy Géza felvállalta az Orbán-kormányt, tehát az akkor – és később ismét – regnáló hatalmat, és abban tisztséget vállalt, úgy gondolhatták, hogy ezzel nemcsak a közös eszme elárulója, hanem olyanként is áruló, aki az irodalomban képviselheti a minőséget. Ez máig van, ez máig megvan a magyar irodalmi közéletben.

Szaggatott, széttrancsírozott világ – Zalán Tibor versei

Alexa Károly felvezetésként arról beszélt, hogy bár a költőt és munkásságát régóta ismeri, számára is meglepetés ez a kötet: a furcsa, természetellenes versek, a halálközeli, pusztulásközeli anyag. „A versek mintha az ihlet pillanatnyi hatására jöttek volna létre, mégis mesterien csiszoltak. Én úgy képzelem, hogy ezek éjszakai versek. Érett férfiköltészet, amely a klasszikustól a neoavantgárdig sokféle dolgot foglal magába.”

Smid Róbert irodalomtörténész hangsúlyozta: bár rangos irodalmi folyóiratokban rendre jelentek meg Zalán Tibor versei, a kötetbe rendezésre csaknem tíz évet kellett várni.

Smid Róbert