Best WordPress Hosting
 

Fura ember vagyok, furcsa dolgokon szeretek gondolkodni

Egy korábbi interjúban azt mondtad, hogy rengeteg jó gitáros van a világon, mégsem érzed azt, hogy újat tudnának adni. Mit értettél ezen?

Nincs plusz üzenet, de ez nem a gitárosok hibája, hanem a világé. A zene, mint minden más művészeti ág, korlenyomat. Amit a fiatalok gondolnak, amilyen zenét csinálnak, azt a világ váltja ki belőlük. A könnyűzene a klasszikus zenéből nőtt ki: a blues, a jazz, a beatzene, a rockzene, a popzene mindig a már meglévő alapokból építkezett. A pop- és rockzene esetében nagy szerencse volt, hogy nagyjából az ’50-es, ’60-as évektől keződő technológiai fejlődés következtében új hangszerek, új hangzások jöttek létre, és ezek új műfajokat tudtak teremteni. Jelenleg a technológiai fejlődés egészen más vonalon zajlik. Ha hangszereknél, hangzásoknál maradunk, akkor azt látjuk, a modern digitális technikákat ma arra használják, hogy ezeket a régi hangokat minél élethűbben reprodukálni tudják. És hogy mi van most az emberek fejében? Egy nagy katyvasz, ami a világban is történik: járványok terjednek, háborúk dúlnak, mindeközben mindenki a telefonját nyomkodja – ez pedig ilyen zenét hagy maga után.

Mi és az előttünk járó generációk, amikor kezünkbe vettük a gitárt, a saját élményeinket fogalmaztuk meg a zenében a hangszeren keresztül. És ezek az élmények nagyon különböztek a maiakétól, mert mi egész nap együtt lógtunk és beszélgettünk. Ha megbeszéltük, hogy jövő héten kedden kettőkor találkozunk, akkor ott voltunk, és nem az történt, hogy előtte öt perccel küldtünk egy sms-t, hogy ,,bocs, de most közbejött valami, mégsem megyek”. Ma már ez teljesen természetes. Szóval: miről gitározzon, énekeljen vagy doboljon egy olyan zenész, aki telefonnal a kezében nő fel? Arról fog gitározni, amit a YouTube-on lát. Azokat a zenéket meg dolgokat fogja megtanulni és utánozni, amiket ott lát, és mi ezt halljuk ma.

Jimmie Rodgers, a countryzene atyja

James Charles Rodgers néven látta meg a napvilágot 1897. szeptember 8-án a Mississippi-állambeli Maridian városában, bár egyes források Pine Tree-t, mások az alabamai Geigert is említik születési helyéül. Apja vasutas volt, anyját hatévesen veszítette el, ezután bátyjával rokontól rokonig csapódtak, az iskolát pedig messzire elkerülték. A csínytevések mellett a helyi vaudeville (a korban népszerű zenés bohózat) darabokat nézték, Jimmie ekkoriban döntötte el, hogy előadóként fogja megkeresni a kenyerét. Tizenhárom évesen megnyert egy tehetségkutató versenyt és azonnal meg is szökött egy vándortársulattal. Feldühödött apja megtalálta, hazavitte és választás elé állította: tovább jár az iskolába, vagy dolgozni kezd. Rodgers az utóbbit választotta, a következő tíz évben volt vízhordó, rakodómunkás, jelzőőr, fékező, miközben csiszolta zenei képességeit. A szerelvények nyomában bejárta a délkeleti államokat, kétszer meg is nősült és gyerekei születtek.

Vasutas pályafutásának 1924-ben a tüdőbaj vetett véget, állását ott kellett hagynia. Ettől kezdve minden idejét a zenének szentelte, utcasarkokon játszott, amatőr zenekarokat szervezett, egy szedett-vedett truppal is turnézott, amelyet azért oszlattak fel, mert a szél elvitte sátrukat. 1927-ben rendszeres műsora lett az észak-karolinai Asheville rádiójában, de fizetést nem kapott. Hamarjában toborzott együttesével egyre népszerűbb lett, az egyik helyi lapban azt írták: „akárki is ez a fickó, sokra viszi majd”. Első felvételét 1927 augusztusában a Victor kiadónál készítette, de kísérői nélkül, akik az utolsó pillanatban önállósították magukat. Rodgers két dalt énekelt el (Sleep, Baby, Sleep és The Soldier’s Sweetheart), és megkapta első, 100 dolláros honoráriumát.

Jimmie Rodgers 1929-ben