Best WordPress Hosting
 

Archívum címkék: Kőbányai Zenei Stúdió

Előbb születtem, mint az első magyar alkotmány

Közzétette szerző

Az utóbbi időben több zenészkollégáddal beszélgettem a rock- és a blueszene különleges világáról. Többször megütötte a fülemet, hogy a zene helyett a muzsika szót használjátok. A 2020-ban megjelent köteted címe is az, hogy Muzsikussors. Az én fogalomtáramban a muzsika nem a rock- és a blueshangulattal párosul, hanem a népies dallamvilághoz kötődik. Van a kettő között különbség?

Idegen nyelvekben is a music szót használják. A muzsikálás és a zenélés két különböző dolog. A zenét meg lehet tanulni. A zenész elolvassa a kottát, de magától semmit sem képes hozzátenni. A muzsikus viszont nem biztos, hogy tudja az elméletet, de újat tud a kottához tenni. Ilyen volt például Jimi Hendrix, aki fölforgatta a világot azzal, hogy nem vette figyelembe a zenei szabályokat. Az a muzsikus, akinek dalból van a lelke. A zene felbugyog belőle, mint egy forrás.

Mikor és hogyan vált az életed meghatározó részévé a muzsika?

PostPin It!

Fura ember vagyok, furcsa dolgokon szeretek gondolkodni

Közzétette szerző

Egy korábbi interjúban azt mondtad, hogy rengeteg jó gitáros van a világon, mégsem érzed azt, hogy újat tudnának adni. Mit értettél ezen?

Nincs plusz üzenet, de ez nem a gitárosok hibája, hanem a világé. A zene, mint minden más művészeti ág, korlenyomat. Amit a fiatalok gondolnak, amilyen zenét csinálnak, azt a világ váltja ki belőlük. A könnyűzene a klasszikus zenéből nőtt ki: a blues, a jazz, a beatzene, a rockzene, a popzene mindig a már meglévő alapokból építkezett. A pop- és rockzene esetében nagy szerencse volt, hogy nagyjából az ’50-es, ’60-as évektől keződő technológiai fejlődés következtében új hangszerek, új hangzások jöttek létre, és ezek új műfajokat tudtak teremteni. Jelenleg a technológiai fejlődés egészen más vonalon zajlik. Ha hangszereknél, hangzásoknál maradunk, akkor azt látjuk, a modern digitális technikákat ma arra használják, hogy ezeket a régi hangokat minél élethűbben reprodukálni tudják. És hogy mi van most az emberek fejében? Egy nagy katyvasz, ami a világban is történik: járványok terjednek, háborúk dúlnak, mindeközben mindenki a telefonját nyomkodja – ez pedig ilyen zenét hagy maga után.

Mi és az előttünk járó generációk, amikor kezünkbe vettük a gitárt, a saját élményeinket fogalmaztuk meg a zenében a hangszeren keresztül. És ezek az élmények nagyon különböztek a maiakétól, mert mi egész nap együtt lógtunk és beszélgettünk. Ha megbeszéltük, hogy jövő héten kedden kettőkor találkozunk, akkor ott voltunk, és nem az történt, hogy előtte öt perccel küldtünk egy sms-t, hogy ,,bocs, de most közbejött valami, mégsem megyek”. Ma már ez teljesen természetes. Szóval: miről gitározzon, énekeljen vagy doboljon egy olyan zenész, aki telefonnal a kezében nő fel? Arról fog gitározni, amit a YouTube-on lát. Azokat a zenéket meg dolgokat fogja megtanulni és utánozni, amiket ott lát, és mi ezt halljuk ma.

PostPin It!

„A zene a lelkünk hangszeren keresztüli interpretálása” – Interjú Bordás Józseffel

Közzétette szerző

A Kőbányai Zenei Stúdióban végzett dobművész még Jávori Vilmos szárnyai alatt sajátíthatta el az oktatás különféle formáit, s ami a mesternél még csupán ösztönös cselekedet volt, az a tanítványnál már kiforrott, tudatosan alkalmazott pedagógiai eszközzé vált. Kőbányai éveihez köthető az univerzális zenészlét elsajátítása is; többek között erre épült magániskolája, a Bordás Dobiskola is, melynek híressé vált filozófiája így hangzik: „Nem dobosokat, hanem zenészeket képzünk.” Az elismert dobművész kiváló pedagógiai érzékkel szólítja meg a fiatal generáció zenélni vágyóit, újító módszereit már megannyi tanár alkalmazza, így főként erről, rocklegendákról, a rockzene jövőjéről, de még a popprodukciókban megbúvó rockzenészekről is szót ejtettünk beszélgetésünk során. Kincses Krisztina interjúja Helyőrség.ma oldalon jelent meg.

Ha rákeresünk a nevedre, akkor nagyon sok mindennel szembetaláljuk magunkat: Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett dobművész, Artisjus Zenetanári díjas zenepedagógus, zeneszerző, a Nemzetközi Dob Mánia tábor megalapítója, a Rajkó-Talentum Konzervatórium dob tanszakának vezetője, a Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum ügyvezetője, illetve nyolc évig voltál a Magyar Jazzszövetség vezetőségi tagja, amiből három évig alelnökként képviselted a műfajt. Hogyan tudsz mindenhol helytállni úgy, hogy mindemellett férj és családapa is vagy? Mi adja az erőt és a lelkesedést a mindennapokhoz?

Én zenész családból származom, édesapám tánczenész volt, aki eleinte nem szerette volna, hogy zenész legyek, mert bizonytalannak tartotta a megélhetést, éppen ezért világéletemben bizonyítanom kellett, hogy a Jóisten valóban erre szánt engem. Ebből adódóan mindig volt bennem küzdési vágy, voltak rövid és hosszú távú céljaim az életben, és egy idő után természetesen a szüleimnek is sikerült bizonyítanom, ők is belátták, hogy ez az én utam. Voltak emberek, akik hittek bennem, voltak, akik nem, de én mindig is a saját utamon akartam járni; így van bennem egy olyan szintű szakmai maximalizmus, ami arra ösztönöz, hogy ha valamit kitalálok, akkor azt az ötleteléstől a megvalósításon át egészen az elszámolásig véghez vigyem.

PostPin It!

A zene és a tanítás itt maradt velünk – interjú Póka Vanessával

Közzétette szerző

Mielőtt beleástam volna magam abba, hogy mit is kell tudni a Kőbányai Zenei Stúdióról, illetve édesapádról, Póka Egonról, megkérdeztem a páromat, illetve az ő édesapját, akik szintén zenei körökben mozognak, hogy ők mit tudnak róla. Meglepődve fogadtam, hogy a kiváló basszusgitározás és a Hobo Blues Band mellett a szeretetreméltóságát, segítőkészségét, az emberek iránti jóságát is kiemelték, pedig nem is ismerték személyesen, mégis, ez már úgy tűnik, elterjedt a köztudatban. Neked milyen érzés volt kiskorodban, majd felnőttként, hogy édesapádat ennyien szeretik, sokan pedig pótapaként is tekintettek rá?

Gyerekként az egyik legmeghatározóbb emlékem, hogy felismerték az utcán, és odaszóltak, hogy „Szevasz, Egonkám!”, és ő mindenkinek örömmel válaszolt. Kiskoromból maradt meg az az emlékkép is, amikor rákérdeztem, hogy „Apa, őt ismerted?”. Többnyire persze nem ismerte ezeket az embereket, éppen ezért egy idő után már nem kérdeztem rá. Ennél jobban már csak azt szerette, amikor elment egy fesztiválra, és gyakorlatilag egyfajta öregdiák-találkozóvá vált a backstage; sorra jöttek oda a Kőbányai Zenei Stúdióból a növendékek, és ezt mindig, minden egyes alkalommal csillogó szemekkel mesélte nekem – végtelenül büszke volt mindenkire.

Nagyon sok embert tanított úgy az iskolában, mint az életben. Neked mi volt a legfontosabb, amit megtanultál tőle?

PostPin It!