Best WordPress Hosting
 

Archívum címkék: magyar rock

Az ország Gyuri bácsija a sodronykötélgyárból a pókerasztalon át a reptérig

Közzétette szerző

1939-ben született Budapesten Klein György néven. A második világháború végén, a vészkorszak alatt apja és két nagynénje megjárta a koncentrációs tábort, ő édesanyjával egy Pozsonyi úti védett házban élte túl az üldöztetést. Vegyipari technikumot végzett, az érettségi után – édesapja javaslatára már Korda Györgyként – a Színház- és Filmművészeti Főiskolán próbálkozott, de a harmadik rostán kiesett. Ezután a Budafoki úti Kábel- és Sodronykötélgyárban dolgozott, szülei pedig, felismerve, hogy fiuknak az énekéssel kell foglalkoznia, beíratták a korszak egyik legismertebb énektanárához, Vécsey Ernőhöz.

Először 1958-ban lépett színpadra, ezt követően gyorsan ívelt felfelé a pályája, rendszeresen szerepelt többek közt a budapesti Moulin Rouge-ban és a Budagyöngye nevű előkelő szórakozóhelyen Orlay Jenő „Chappy” zenekarával. Első országos sikerét 1960-ban Nádas Gábor és Fülöp Kálmán Szeretni kell című dalával aratta; a hatvanas évek második felében már ő volt az ország egyik legnépszerűbb táncdalénekese. A beatzene térhódítása műfaját ugyan háttérbe szorította, de pályafutása nem tört meg. Népszerűsége megtartásában, sőt növelésében sokat jelentett, hogy 1967-től rendszeres fellépője volt a televízió Táncdalfesztiváljának, a Magyar Rádió által rendezett Tessék választani! és Made in Hungary versenyeknek. Ezeken olyan dalokat énekelt el, mint a Visszatérek én, a Bocsánat, hogyha kérdem, a Ma éjjel és az Emlékezni rád. Több alkalommal nyert előadói és közönségdíjat.

Korda György az 1968-as Táncdalfesztivál döntőjében. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

PostPin It!

Hogy lesznek ezek túlélők, valami itt korcsosul

Közzétette szerző

A Frontátvonulás első osztályú irodalom, amelynek lírai dialógusairól, versritmusáról a Megáll az idő című fim forgatókönyve juthat eszünkbe. Mindkettőt Bereményi Géza jegyzi.

A bátorság nem esztétikai kategória, de azt kell mondanunk, hogy a hangjátékra emlékeztető album olyan kőkemény és rafinált rendszerkritikát fogalmazott meg, amelynek merészsége máig zavarba ejtő. Ekkor már persze az underground és a punk is beleüvöltötte dühét a pesti pincékbe, de a Frontátvonulás a komplexitása, robusztus lírája, ambiciózus szerkezete és előadói kvalitása miatt került a magyar popkultúra centrumába. Az album némi bulgakovi zamattal a megfigyelt és a megfigyelő közötti dinamikát is modellezi: „Ecsédi, hát mondja, maguknál vannak maguk? Keverik, keverik Ecsédi… Már megint addig ugrálnak, amíg magukon a világ szeme… csinálja nekünk itt a felfordulást, a botrányt, cirkuszozik… Összeakadhat a bajusz, Ecsédi! Könnyedén! Hát meddig kell még magukat védenem?… Már maga Sólyom elvtárs is haragszik! Na, informáltam, pedig nem akartam… Mi támaszkodni akartunk magukra, Ecsédi. Maguk meg ránk, nem? Azt akarják, hogy Karvaly elvtárs foglalkozzon az ügyükkel? Mert kezd már arra duzzadozni az akta… Vagy ki akarják fogni a vitorlánkból a szelet, Ecsédi?”

A történet egyik főhősének, Vizinek olyan indulatos társadalmi kommentárt mondott föl, hogy 1983-ban beleremegtek a csehszlovák Supraphon lemezjátszó hangfalai és az Éva vermutos üvegek is a koloniál bárszekrényen. Azt mondja Ecsédi a rendszert kiszolgáló egykori osztálytársnak: „Csak annyi, Halmos, hogy elegem van a báljaitokból meg a bankettjeitekből, ti nem értek semmit, Halmos. Szart se!”

PostPin It!

Fura ember vagyok, furcsa dolgokon szeretek gondolkodni

Közzétette szerző

Egy korábbi interjúban azt mondtad, hogy rengeteg jó gitáros van a világon, mégsem érzed azt, hogy újat tudnának adni. Mit értettél ezen?

Nincs plusz üzenet, de ez nem a gitárosok hibája, hanem a világé. A zene, mint minden más művészeti ág, korlenyomat. Amit a fiatalok gondolnak, amilyen zenét csinálnak, azt a világ váltja ki belőlük. A könnyűzene a klasszikus zenéből nőtt ki: a blues, a jazz, a beatzene, a rockzene, a popzene mindig a már meglévő alapokból építkezett. A pop- és rockzene esetében nagy szerencse volt, hogy nagyjából az ’50-es, ’60-as évektől keződő technológiai fejlődés következtében új hangszerek, új hangzások jöttek létre, és ezek új műfajokat tudtak teremteni. Jelenleg a technológiai fejlődés egészen más vonalon zajlik. Ha hangszereknél, hangzásoknál maradunk, akkor azt látjuk, a modern digitális technikákat ma arra használják, hogy ezeket a régi hangokat minél élethűbben reprodukálni tudják. És hogy mi van most az emberek fejében? Egy nagy katyvasz, ami a világban is történik: járványok terjednek, háborúk dúlnak, mindeközben mindenki a telefonját nyomkodja – ez pedig ilyen zenét hagy maga után.

Mi és az előttünk járó generációk, amikor kezünkbe vettük a gitárt, a saját élményeinket fogalmaztuk meg a zenében a hangszeren keresztül. És ezek az élmények nagyon különböztek a maiakétól, mert mi egész nap együtt lógtunk és beszélgettünk. Ha megbeszéltük, hogy jövő héten kedden kettőkor találkozunk, akkor ott voltunk, és nem az történt, hogy előtte öt perccel küldtünk egy sms-t, hogy ,,bocs, de most közbejött valami, mégsem megyek”. Ma már ez teljesen természetes. Szóval: miről gitározzon, énekeljen vagy doboljon egy olyan zenész, aki telefonnal a kezében nő fel? Arról fog gitározni, amit a YouTube-on lát. Azokat a zenéket meg dolgokat fogja megtanulni és utánozni, amiket ott lát, és mi ezt halljuk ma.

PostPin It!

Képkockákba zárt rocktörténelem

Közzétette szerző

A hazai rockzenetörténet legfontosabb eseményeit és szereplőit, valamint a hatvanas-hetvenes évek könnyűzenéjét mutatja be a Képes Krónikák kiadásában és a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával most megjelenő Magyar Rocktörténet első kötete. A képregény Kántor Mihály szövege alapján, Futaki Attila szakmai irányítása mellett, Szabó Csaba és Fritz Zoltán rajzaival, valamint Jávorszky Béla szakmai lektorálásával született.

Mészáros János, a Képes Krónikák Kiadó vezetője kiemelte, több mint száz zenész elevenedik meg a képregény lapjain, s közülük sokan meg is jelentek a bemutatón. A képregény következő része jövőre várható, amelyben a nyolcvanas és kilencvenes évek ikonikus alakjai elevenednek majd meg. Minden évtized bemutatásáért más rajzoló a felelős, változnak a színek és formák, ahogyan a zenei stílusok is.

Németh Levente, a kiadó munkatársa színpadra hívta a rajzolókat, Szabó Csabát és Fritz Zoltánt, Kántor Mihályt, aki a képregény szövegéért felelt, valamint Pénzes Máté zenészt, aki rengeteget inspirálódott a korszakból. Nem teljes a leltár az ötletgazda, Futaki Attila nélkül, aki nem tudott jelen lenni az eseményen. Futaki Attila nemcsak a hazai, de a nemzetközi képregényvilágnak is megkerülhetetlen rajzolója. Ő kérte fel Kántor Mihályt a képregény történetének megírására.

PostPin It!