Egy korábbi interjúban azt mondtad, hogy rengeteg jó gitáros van a világon, mégsem érzed azt, hogy újat tudnának adni. Mit értettél ezen?
Nincs plusz üzenet, de ez nem a gitárosok hibája, hanem a világé. A zene, mint minden más művészeti ág, korlenyomat. Amit a fiatalok gondolnak, amilyen zenét csinálnak, azt a világ váltja ki belőlük. A könnyűzene a klasszikus zenéből nőtt ki: a blues, a jazz, a beatzene, a rockzene, a popzene mindig a már meglévő alapokból építkezett. A pop- és rockzene esetében nagy szerencse volt, hogy nagyjából az ’50-es, ’60-as évektől keződő technológiai fejlődés következtében új hangszerek, új hangzások jöttek létre, és ezek új műfajokat tudtak teremteni. Jelenleg a technológiai fejlődés egészen más vonalon zajlik. Ha hangszereknél, hangzásoknál maradunk, akkor azt látjuk, a modern digitális technikákat ma arra használják, hogy ezeket a régi hangokat minél élethűbben reprodukálni tudják. És hogy mi van most az emberek fejében? Egy nagy katyvasz, ami a világban is történik: járványok terjednek, háborúk dúlnak, mindeközben mindenki a telefonját nyomkodja – ez pedig ilyen zenét hagy maga után.
Mi és az előttünk járó generációk, amikor kezünkbe vettük a gitárt, a saját élményeinket fogalmaztuk meg a zenében a hangszeren keresztül. És ezek az élmények nagyon különböztek a maiakétól, mert mi egész nap együtt lógtunk és beszélgettünk. Ha megbeszéltük, hogy jövő héten kedden kettőkor találkozunk, akkor ott voltunk, és nem az történt, hogy előtte öt perccel küldtünk egy sms-t, hogy ,,bocs, de most közbejött valami, mégsem megyek”. Ma már ez teljesen természetes. Szóval: miről gitározzon, énekeljen vagy doboljon egy olyan zenész, aki telefonnal a kezében nő fel? Arról fog gitározni, amit a YouTube-on lát. Azokat a zenéket meg dolgokat fogja megtanulni és utánozni, amiket ott lát, és mi ezt halljuk ma.