Best WordPress Hosting
 

Berlint, Cannes-t és Velencét megjárt alkotások az idei Zsigmond Vilmos filmfesztiválon

Korábbi Zsigmond Vilmos-díjas, valamint Berlinben, Cannes-ban és Velencében sikert arató alkotásokkal találkozhat a közönség október 24. és 28. között a hetedik Zsigmond Vilmos filmfesztiválon. Több, mint húsz országból nyolc-nyolc nagyjáték- és dokumentumfilm, húsz rövidfilm és négy kísérleti film került be az idei Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába. A nívós szakmai zsűri csaknem 400 nevezésből állította […]

The post Berlint, Cannes-t és Velencét megjárt alkotások az idei Zsigmond Vilmos filmfesztiválon appeared first on Filmtekercs.hu.

Összeállt az idei Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramja

A szakmai zsűri csaknem négyszáz nevezésből választotta ki a végleges mezőnyt. Buk Miklós és Török Ferenc az egész estés alkotásokból, Muhi András és Csepeli Eszter a kisjáték- és kísérleti filmekből, míg Bakony Alexa és Domokos Balázs a dokumentumfilmek közül válogatta ki az operatőri szempontból leginkább izgalmas alkotásokat. Október 24. és 28. között a nézők nyolc-nyolc nagyjáték- és dokumentumfilmet, húsz rövidfilmet és négy kísérleti filmet láthatnak majd Magyarország egyik legszebb, több mint százéves, hagyományos filmszínházában, a szegedi Belvárosi Moziban.

Az előző évekhez hasonlóan számos, nemzetközi fesztiválokat megjárt filmmel találkozhat a közönség, a holland Funkele, az új-zélandi Datsun és a belga Zeewonk Berlinben, az amerikai Safe, a magyar Hajszálrepedés, a macedón-szerb North Pole és a kínai Look at Me Cannes-ban, míg az olasz Tria Velencében versenyzett.

Számos, korábban díjazott operatőr újabb filmjei is bekerültek, például a tavalyi fődíjat elhódító, argentin származású Ezequiel Salinastól, aki a Budapest Silóval, a legjobb dokumentumfilm és a kritikusi zsűri elismerését elnyerő, idén a Beauty of the Beast című filmmel versenyző Nagy Zágontól, vagy a 2019-ben legjobb kísérleti filmnek választott Dark Chambert fényképező Pálos Gergelytől, aki ezúttal a Nádas Péterről szóló dokumentumfilmmel, a Saját erdővel és az Affrikáta című rövidfilmmel tér vissza a fesztiválprogramba.

Szemmel tartanak bennünket – Kárpáti György Mór: Saját erdő

„Ha valamilyen módon erdőhöz, erdőrészlethez jutottunk (vettük, örököltük, telepítettük stb.), akkor azzal egy kevés dolgunk is van. Az erdőnek, erdőrészletnek kell hogy legyen egy gazdája, Ő az Erdőgazdálkodó. Az Erdőgazdálkodó a felelős személy minden, az erdőben végzett vagy el nem végzett munkáért.”

Ezt a kis tájékoztatót akkor találtam, amikor a keresőbe beírtam, hogy Saját erdő. A címe: Mit kell tennem, ha erdőhöz jutottam? Az erdő működtetése. A még viccesebb hatás kedvéért meghagytam az eredeti helyesírást. Szerintem ez a szöveg bájos mese kezdete is lehetne, és a maga módján műremek. Talán az benne a legszebb, hogy az erdőgazdálkodáshoz bizonyára kiválóan értő szakíró szándéka ellenére lett ennyire lírai és sokat sejtető. Különösen is felhívnám a figyelmet az Erdőgazdálkodó alakjának mitikusságára, és arra a finom részletre, hogy még az „el nem végzett munkáért” is ő felel. Azt pedig mindenki fantáziájára bízom, hogy mik lennének az első gondolatai, ha egyszer csak erdőt örökölne: minden ezzel járó kötelezettséggel együtt Erdőgazdálkodó válna belőle.

*

Rendhagyó portréfilm készült Nádas Péterről

Nádas Péter olyan témákról beszél a mintegy egyórás alkotásban, mint az ökológiai katasztrófa, az öngyilkosság, a szerelem és a kultúra.

Az 1984 óta a Zala megyei Gombosszegen élő és dolgozó író monológját a gombosszegi táj asszociatív képei kísérik, otthonáról, kertjéről, a közeli erdőről és az élővilágról, Laurie Anderson világhírű New York-i avantgárd művész zenéjével aláfestve. A Saját erdő egyszerre természetfilm és irodalmi portré, amely egy különösen bizonytalan időszakban tárja elénk egy elmélyült gondolkodó kétségbeeséstől és agressziótól mentes, határozott üzenetét.

A film koncepcióját a koproducer Orsós László Jakab találta ki, a rendező Kárpáti György Mór, az operatőr Pálos Gergely volt. A stáb tavaly júniusban egy hetet töltött Nádas Péterrel Gombosszegen. „Egy időben zajlott a beszélgetés hangfelvétele és a környezetet feldolgozó képek forgatása. Miközben a dolgozószobában, három ülésben folytattunk beszélgetést Nádas Péterrel, a kamera körbejárta a házat, a kertet, a telek melletti erdőt. A beszélgetésre Kalmár Melinda történészt és Simonyi Balázs filmkészítőt és ultramaratonistát kértük fel, azt remélve, hogy radikálisan különböző megközelítésük inspirálni fogja Nádast” – idézte Kárpáti György Mórt és Orsós László Jakabot a produkció sajtóanyaga.

Saját erdő (2023)

Eredeti cím:Saját erdőMűfaj:magyar portréfilmRendező:Kárpáti György MórZene:Laurie AndersonJátékidő:65 percA film forgalmazója:Cirko FilmHazai mozi bemutató:2023. március 30.

Saját erdő film leírása

A Saját erdő rendhagyó portré Nádas Péter íróról. A filmben egy fegyelmezett, reflektív ember beszél az élet néhány, mindannyiunk számára fontos jelenségéről, mint az ökológiai katasztrófa, az öngyilkosság, a szerelem és a kultúra. Monológját a gombosszegi táj asszociatív képei kísérik, otthonáról, kertjéről, a közeli erdőről és az élővilágról – Laurie Anderson New York-i avantgárd művész ihletett zenéjével. Egyszerre természetfilm és irodalmi portré, amely egy különösen bizonytalan időszakban tárja elénk egy elmélyült gondolkodó kétségbeeséstől és agressziótól mentes, határozott üzenetét.

Nádas Péterről készített filmet Kárpáti György Mór

A filmben egy fegyelmezett, reflektív ember beszél az élet néhány, mindannyiunk számára fontos jelenségéről, mint az ökológiai katasztrófa, az öngyilkosság, a szerelem és a kultúra. Monológját a gombosszegi táj asszociatív képei kísérik, otthonáról, kertjéről, a közeli erdőről és az élővilágról – Laurie Anderson New York-i avantgárd művész ihletett zenéjével. Egyszerre természetfilm és irodalmi portré, amely egy különösen bizonytalan időszakban tárja elénk egy elmélyült gondolkodó kétségbeeséstől és agressziótól mentes, határozott üzenetét.

A film alapját  egy többnapos beszélgetés képezi, amit Simonyi Balázs filmkészítő-ultramaraton-futó és Kalmár Melinda történész készített. A film operatőre Pálos Gergely volt, vágója Vághy Anna, a hang Zányi Tamás munkája. Az eredeti koncepciót Orsós László Jakab jegyzi.

Kárpáti György Mórt két nagyjátékfilm rendezőjeként ismerhették meg a nézők. A Jövő nyár (2022) egy gimnáziumi osztály drámatáborában játszódik, és a gyászfeldolgozásról szól. A filmet a tallinni filmfesztivál elismerő oklevelével tüntették ki. A Guerilla (2019) az 1848-as szabadságharc leverése után játszódó történelmi dráma.

Elmúlt – Jövő nyár

Kárpáti György Mór második nagyjátékfilmje az öngyilkosság és gyász témáit dolgozza fel. A Jövő nyár érzékeny portré egy mentális betegségben szenvedő kamaszról és az őt körülvevő és gyászoló közösségről. Anna újonc egy drámatagozatos gimis osztály nyári táborában, ahol megismerkedik két sráccal. Milán és Dani különbségeik ellenére jó barátok: Milán nyughatatlan, magába forduló alkat, aki kimondatlan […]

The post Elmúlt – Jövő nyár appeared first on Filmtekercs.hu.

Jövő nyár (2022)

Eredeti cím:Jövő nyárMűfaj:magyar filmRendező:Kárpáti György MórZene:Asher GoldschmidtJátékidő:73 percA film forgalmazója:MozinetHazai mozi bemutató:2023. január 12.

Jövő nyár film leírása

Milán, a 18 éves nyughatatlan gimnazista nyári táborban vesz részt osztálytársaival. Szerelmi háromszög kezd el alakulni közte, Anna és Dani között. A három fiatal a társaságból kiválva a saját útját járja, de az események váratlan fordulatot vesznek. Egy év elteltével az osztály visszatér a kirándulás helyszínére, ekkor már Milán nélkül: a fiú időközben öngyilkos lett. Az emléke kitörölhetetlen nyomot hagyott bennük. Megpróbálják felidézni a történeteket, és keresik a választ arra, vajon elkerülhető lett volna a tragédia? Vajon az osztálytársak együtt fel tudják dolgozni a traumát?

Januártól újra Mozinet Filmnapok: Kárpáti György Mór filmjével indul a fesztivál

A múlt héten ért véget a XI. Mozinet Filmnapok, 60 néző feletti vetítésenkénti átlagot hozva, ami a pandémia utáni art mozik kihasználtságához képest különösen jó eredménynek számít. Az új koncepció mind a mozik, mind a közönség tetszését elnyerte, a havi egyszeri vetítések rendszere ezért 2023-ban is megmarad.

Januártól áprilisig újabb négy film premier előtti vetítéseire és az ezekhez kapcsolódó kísérőprogramokra, beszélgetésekre várja a Mozinet a partnermozikban a nézőket. Ezúttal a budapesti Puskin mellett láthatók lesznek a film a debreceni és a pécsi Apollóban, a kecskeméti Otthon moziban, a szegedi Belvárosi moziban, a székesfehérvári Barátság moziban, a szentendrei P’Art moziban, a szolnoki Tisza moziban, a szombathelyi és a veszprémi Agorában –, akár hónapokkal az országos mozibemutató előtt.

Kárpáti György Mór generációjának egyik legsikeresebb rendezője. Erdő című kisfilmje a Berlinale programjában szerepelt, a Provincia Cannes-ban debütált, első nagyjátékfilmje, a Guerilla pedig Göteborgban. A Mozinet Filmnapok programját január elején nyitó, nemrégiben Tallinnból díjjal távozó Jövő nyár a második nagyjátékfilmje, amelynek témája, és az elkészítés módja is bepillantást enged a fiatalok gondolkodásába. Milán, a 18 éves nyughatatlan gimnazista nyári táborban vesz részt osztálytársaival. Szerelmi háromszög kezd el alakulni közte, Anna és Dani között. A három fiatal a társaságból kiválva a saját útját járja, de az események váratlan fordulatot vesznek. Egy év elteltével az osztály visszatér a kirándulás helyszínére, ekkor már Milán nélkül: a fiú időközben öngyilkos lett. Az emléke kitörölhetetlen nyomot hagyott bennük.

Kárpáti György Mór filmjét díjazták a tallinni filmfesztiválon

A hétvégén átadták az ’A’ kategóriás Tallinn Black Nights Filmfesztivál díjait. Kárpáti György Mór Jövő nyár című alkotása az ifjúsági filmek Just Film nevű szekciójának elismerő oklevelét kapta.

Kárpáti György Mór rendező-forgatókönyvíró (Guerilla) második mozifilmje, a Jövő nyár egy gimnáziumi osztály drámatáborában játszódik és a gyászfeldolgozásról szól. Főszerepeiben Brezovszky Dániel György, Bukovszky Orsolya és Liber Ágoston látható. Főhőse Milán, a 18 éves nyughatatlan gimnazista nyári táborban vesz részt osztálytársaival. Szerelmi háromszög kezd el alakulni közte, Anna és Dani között. A három fiatal a társaságból kiválva a saját útját járja, de az események váratlan fordulatot vesznek. Egy év elteltével az osztály visszatér a kirándulás helyszínére, ekkor már Milán nélkül: a fiú időközben öngyilkos lett. Az emléke kitörölhetetlen nyomot hagyott bennük. Megpróbálják felidézni a történeteket, és keresik a választ arra, vajon elkerülhető lett volna a tragédia? Vajon az osztálytársak együtt fel tudják dolgozni a traumát?

Generációjának egyik kitűnő rendezője Kárpáti György Mór. Erdő című kisfilmje a Berlinalén szerepelt, a Provincia pedig Cannes-ban debütált. A Jövő nyár témája és az elkészítés módja is bepillantást enged a fiatalok gondolkodásába. A Jövő nyár producere Petrányi Viktória, operatőre Pálos Gergely, vágója Tokár Dániel, zeneszerzője Asher Goldschmidt. A film a Proton Cinema gyártásában, független produkcióként valósult meg. Kárpáti György Mór filmjét a hazai nézők 2023. január 12-től láthatják a mozikban.

A Larry és a Jövő nyár is a tallinni filmfesztiválon debütál

Nyilvánosságra hozták a szervezők, hogy az ’A’ kategóriás Tallinn Black Nights Filmfesztiválon lesz a világpremierje Bernáth Szilárd Larry és Kárpáti György Mór Jövő nyár című alkotásainak, amelyek a Mozinet forgalmazásában kerülnek rövidesen a mozikba. (Továbbá meghívták Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című mozifilmjét is.) Észak-Európa élvonalbeli szemléje november 17-én kezdődik, és immár 26. alkalommal vonultatja fel a kortárs film legizgalmasabb alkotásait az észt fővárosban.

Bernáth Szilárd erőteljes bemutatkozó rendezése, a Larry fiatalokat megszólító, társadalmilag érzékeny film Vilmányi Benett és Thuróczy Szabolcs döbbenetesen hiteles alakításával. A hazai mozikban december elsejétől a Mozinet forgalmazásában látható alkotás a juhászként tengődő, 21 éves Ádám története, aki egy magának való, a dadogását szégyellő vidéki fiú. Feszült, mégis meghitt hidegségben él egykor erőszakos, mára a vallásban menedéket lelt és megszelídült édesapjával. Ádám egészen addig nem találja a helyét, amíg rá nem ébred, hogy a rapzene segítségével – Larry néven – kifejezheti magát, és szembe nézhet a tehetetlenségből fakadó frusztrációival. Explicit, dühtől fűtött szövegeire felfigyelnek a helyi fiatalok, majd a neten váratlan mértékű népszerűségre tesz szert. Egy országos tehetségkutató lehet számára a kitörési lehetőség, ám ehhez előbb a kezébe kell vennie a saját élete feletti irányítást.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Larry forgatókönyvét a rendező Bernáth Szilárd jegyzi, operatőre Hartung Dávid volt, zenéjét Sperling Andor szerezte, vágója Szabó Tomi volt. A FocusFox produkciójában készült alkotás producere Muhi András és Ferenczy Gábor volt.

Tallinnban lesz két magyar film, a Larry és a Jövő nyár világpremierje

Az ’A’ kategóriás Tallinn Black Nights Filmfesztiválon debütál Bernáth Szilárd Larry és Kárpáti György Mór Jövő nyár című alkotása, továbbá meghívták a programba Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című mozifilmjét is. A jelentős fesztivál november 17-én kezdődik. Bernáth Szilárd bemutatkozó rendezése, a Larry fiatalokat megszólító, társadalmilag érzékeny film Vilmányi Benett és Thuróczy Szabolcs hiteles alakításával […]

The post Tallinnban lesz két magyar film, a Larry és a Jövő nyár világpremierje appeared first on Filmtekercs.hu.