Best WordPress Hosting
 

Kodállyal barátkozott és Einstein hallgatta hangversenyeit

Szent Cecília, a zene védőszentje ünnepén látta meg a napvilágot az északkelet-angliai Lowestoft városában egy fogorvos negyedik gyermekeként. Amatőr énekes anyja arról álmodott, hogy fia Bach, Beethoven és Brahms után a „negyedik B” lesz a muzsika történetében, így korán zenére kezdte oktatni. Britten hatéves korától komponált, első zsengéit Frank Bridge zeneszerzőnek mutatta meg, aki egyedüli magántanítványává fogadta – mesterének tiszteletére írta 1937-ben Variációk egy Frank Bridge-témára című vonószenekari művét.

Britten a Royal College of Music növendékeként zeneszerzésből, zongorából és csellóból szerzett oklevelet, pianistaként főként Schubert-dalok kísérőjeként volt keresett. 1933-ban megismerkedett Peter Pears tenorral, aki először közeli barátja, majd haláláig társa lett, és Britten műveinek állandó szólistája volt.

A komponista egyik legismertebb zenekari műve, az Egyszerű szimfónia vonósokra 1934-ben született. A második világháború kitöréséig 16 filmhez írt zenét, dolgozott a BBC-nek és több kisebb baloldali színháznak, W. H. Auden költő több versét is megzenésítette. 1939 tavaszán Amerikába költözött, itt született Auden szövegére első színpadi műve, a Paul Bunyan, Hegedűversenye és Sinfonia da Requiem című műve (utóbbit a japán kormány felkérésére komponálta, de keresztény szimbolikája miatt végül visszautasították). A koncertezéssel sem hagyott fel, egyik hangversenyén ott ült Albert Einstein is.

Zenei csemegék vinylen – rock, jazz és klasszikus zene a Moiras Records katalógusában

Az idén tavasszal elhunyt zenész, Török Ádám csapata, a Mini 1993-ban ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Az együttes akkor már tíz éve inaktív volt, de a jubileum alkalmából újra összeálltak a régi tagok egy nagy koncertre, amelyet a Budapest Sportcsarnokban tartottak. Ennek zártkörű főpróbája egy paksi sörözőben volt, az ott készült hangfelvétel jelent meg most dupla LP-n 25 év rock címmel.

„A kilenc számot, köztük a ma már klasszikusnak számító Gőzhajót, a Kereszteslovagot, a Kell a barátságot tartalmazó anyag harminc évvel ezelőtt mindössze ezer példányban jelent meg CD-n, az újramasterelt felvétel most vinylen érhető el” – mondta Kovács László, a Moiras Records vezetője. Mint felidézte, Török Ádámmal tavaly év végén határozták el az LP kiadását. 

A műsor ötvözi a Mini több korszakának zenei világát: progresszív megszólalású bluesos, jazzrockos dalok kerültek a repertoárba. A zenészek sorában hallható Török Ádám (ének, fuvola), Papp Gyula (billentyűs hangszerek), Balogh „Szivacs” Jenő és Németh „Nemecsek” Tamás (dob), Kunu László és Németh Alajos (basszusgitár), valamint Tátrai Tibor és Závodi János (gitár).

Lőrincze Lajos – a nyelvész, aki válaszolt

A Veszprém vármegyei Szentgálon született 1915. november 24-én szegény paraszti családban. Hat elemi után a helyi lelkész ajánlására a Pápai Református Kollégiumba került, ahol mindvégig színjeles eredménnyel tanult. Két évig a pápai Református Teológiai Akadémia hallgatója is volt, de nem érzett kellő elhivatottságot a lelkészi pálya iránt, így vallástanára biztatására Budapestre költözött, és beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára.

Az Eötvös Kollégium tagjaként végezhette az egyetemet, Pais Dezső keltette fel érdeklődését a nyelvészet iránt. Részt vett a Táj- és Népkutató Központ munkájában: járta a vidéket, és anyagot gyűjtött. 1939-ben megnyerte az első Jó magyar kiejtési versenyt, ott ismerkedett meg a tiszta beszéd ügyéért (is) küzdő Kodály Zoltánnal, akihez haláláig töretlen barátság fűzte. Magyar–német szakos tanári diplomájának megszerzése után, 1941-ben az egyetemen frissen alakult Magyarságtudományi Intézetben kapott gyakornoki állást: ő lett a földrajzi névgyűjtés felelőse.

1943 és 1945 között régi iskolájában, a Pápai Református Kollégiumban is tanított, előadott a népfőiskolán, ellátta a Tehetségmentő Alapítvány elnöki teendőit, emellett doktori disszertációján is dolgozott, amelynek a Földrajzi neveink keletkezéséről, alakulásáról, elhalásukról címet adta.

Az első kettő (The first two) 2022

Eredeti cím:The first twoMűfaj:Színes-fekete-fehér, magyar romantikus filmRendező:Szövényi-Lux BalázsZene:Sibylle Baier, George Gershwin, Kodály ZoltánJátékidő:84 percA film forgalmazója:Vertigo MediaHazai mozi bemutató:2023. ápriilis 13.

Az első kettő film leírása

Egy amerikai lány és egy magyar fiú távkapcsolata nem várt fordulatot vesz, amikor tervezett házasságuk váratlanul kudarcba fullad. A szerelmeseknek egy napja marad, hogy eldöntsék kapcsolatuk további sorsát. Tudják, hogy a köztük lévő távolság hamarosan több ezer kilométerre nő. Az utolsó napi rohanásban egy álomképbe kapaszkodnak, melyben ők az első két ember, akik az idők kezdetén megszerették egymást – közben elfogy az asztalról a családi ebéd, megtelik a bőrönd, a repülő felszállási ideje pedig vészesen közelít.