Best WordPress Hosting
 

Lőrincze Lajos – a nyelvész, aki válaszolt

A Veszprém vármegyei Szentgálon született 1915. november 24-én szegény paraszti családban. Hat elemi után a helyi lelkész ajánlására a Pápai Református Kollégiumba került, ahol mindvégig színjeles eredménnyel tanult. Két évig a pápai Református Teológiai Akadémia hallgatója is volt, de nem érzett kellő elhivatottságot a lelkészi pálya iránt, így vallástanára biztatására Budapestre költözött, és beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára.

Az Eötvös Kollégium tagjaként végezhette az egyetemet, Pais Dezső keltette fel érdeklődését a nyelvészet iránt. Részt vett a Táj- és Népkutató Központ munkájában: járta a vidéket, és anyagot gyűjtött. 1939-ben megnyerte az első Jó magyar kiejtési versenyt, ott ismerkedett meg a tiszta beszéd ügyéért (is) küzdő Kodály Zoltánnal, akihez haláláig töretlen barátság fűzte. Magyar–német szakos tanári diplomájának megszerzése után, 1941-ben az egyetemen frissen alakult Magyarságtudományi Intézetben kapott gyakornoki állást: ő lett a földrajzi névgyűjtés felelőse.

1943 és 1945 között régi iskolájában, a Pápai Református Kollégiumban is tanított, előadott a népfőiskolán, ellátta a Tehetségmentő Alapítvány elnöki teendőit, emellett doktori disszertációján is dolgozott, amelynek a Földrajzi neveink keletkezéséről, alakulásáról, elhalásukról címet adta.

Petőfi körtefája: tudás, hagyomány, közösség

Petőfi körtefájának ültetésére hívta meg az anyaországi és külhoni magyar közösségeket a Magyar Kultúráért Alapítvány abban a márciusi pályázatban, amelyet Gyümölcsoltó Boldogasszony napjáig adhattak be a felhívásra jelentkező települések, helyi közösségek. A körtefa újraültetésének, az oltványok szétosztásának szimbolikus gesztusa szervesen kapcsolódik a több éve nagy sikerrel működő Tündérkert programhoz, amelynek célja visszatelepíteni a magyar nyelvterületre az itt őshonos magyar gyümölcsfajtákat. Ezen felül a Petőfi nevéhez köthető körtefa a költő életének utolsó ismert, egyben a hazáért hozott áldozatát jelképező döntésének momentumát is tartalmazza: a hagyomány szerint Petőfi utolsó estéjét Székelykeresztúron töltötte, a Gyárfás-kúria kertjében, egy terebélyes körtefa alatt 1849. július 30-án, és innen indult másnap fehéregyházi útjára. A helybéliek megőrizték a fát, és a róla vett oltványról újratelepítették – ebből az eredeti fából származó oltványból kaphatott minden pályázó közösség.

A pályázat népszerűsége, a pályázatra jelentkező közel 200 közösség azt sejteti: több érett gyümölcsre éhezünk a nemzeti összetartozás fájáról. A Kovács Gyula pomológus által létrehozott Tündérkertben továbboltott Petőfi-körtefa ízletes sárga őszi körtéje hamarosan a Kárpát-medence több pontján is termőre fordul, ezzel együtt pedig egyre becsesebbé válik a múlt néprajzi öröksége, helyi hagyományai és az a közösségi háló, amely ezt fenntartja. A Petőfi körtefájáról származó oltvány mellett a pályázó közösségek a saját régiójukra jellemző egyéb őshonos gyümölcsfa fajtákból is vihettek haza oltványokat, így például Benedek Elek almafáját, Tömörkényi körtefáját is elültethették kertjeikben. A Petőfi-bicentenárium évében tehát 200 kárpát-medencei magyar közösség válik ezáltal nemcsak Petőfi körtefájának őrzőjévé, de a Tündérkerti örökség aktív művelőjévé is egyben.

Ezek az oltványok Petőfi szellemi hagyatékának szimbólumai, melyből minden olyan magyar közösség részesült, amely jelentkezett a felhívásra. Ezeket az oltványokhoz ugyanis kereskedelmi forgalomban nem lehet hozzájutni, csak a program keretében, személyesen, ami ugyancsak jelzi, hogy a nemzeti kultúra fenntartása személyes jelenlétet és cselekvő részvételt kíván. A hazavitt oltványokat minden közösség a saját településén, ünnepi esemény keretében ültette el, ezzel is jelezve, hogy nemcsak befogadta Petőfi körtefáját, de elköteleződött annak megőrzése és a hagyomány továbbadása mellett is.

Petőfi útkereső éveit mutatja be A Magyar Nyelv Múzeuma új kiállítása

 Ezek az útkeresés évei voltak a költő számára, aki a színészetet maga mögött hagyva 1844 februárjában Pestre érkezett, és a fellendülő irodalmi életben elindította írói pályáját. Ezt követően számos utazást tett hazájában, melyek célja az volt, hogy bejárja, megismerje, költői eszközökkel birtokba vegye az általa fontosnak tartott irodalmi és történelmi emlékhelyeket, felkeresse barátait, tapasztalatokat gyűjtsön. Tájleíró költeményei mellett könnyed és humoros hangvételű, lendületes prózában is megörökítette úti élményeit: 1845-ös felvidéki útját az Úti jegyzetekben, két évvel későbbi utazását az Úti levelek Kerényi Frigyeshez című alkotásában. 

A kiállítás elsősorban ezekből a szövegekből válogat, amelyek a költői-írói válaszutakról, lelki vívódásokról, boldogságkeresésről is vallanak. A látogatók a költő vándoréveit jelképező, a terem közepén installált szekeret megkerülve követhetik végig Petőfi fizikai és lelki-gondolati útját. A kiállítótérben három asztalon interaktív játékokkal várják az érdeklődőket, akik társasjátékkal és fabábukkal eleveníthetik fel János vitéz varázsmesés történetét, vagy Petőfi útitársaként küldetéseket teljesíthetnek, megismerve a költő és kora utazási szokásait.

 A kiállítás kurátora Nyiri Péter.