Best WordPress Hosting
 

Tíz interjú a zene ezer színéről

Bornai Tibor

A Magyar Zene Háza június 10-én bemutatta a KFT negyven éve megjelent, Üzenet a liftből / A fodrász című albumára épülő show-ját. Ennek kapcsán beszélgettünk Bornai Tiborral, a zenekar billentyűsével.

Közismert az anekdota, mely szerint Erdős megtapsolta Koncz Zsuzsa Jelbeszéd című lemezét, mert csak később esett le neki a politikai üzenete. Az Üzenet a liftből című, meglehetősen rendszerkritikus album esetében volt ilyen utólagos „ahaélménye” Borsnak és Erdősnek?

„Nem kifelé játszom” – Másik János a kreativitás kalandjáról

A múltkori veszprémi ested után utánanéztem, mi az enklávé és az exklávé, mert ettől a modelltől reméltem, hogy segít megértenem az évtizedek során örökérvényű nemzeti kincsünkké nemesedett Bereményi–Cseh-pároshoz való viszonyodat, amelynek egyszerre tűnsz az enklávéja és az exklávéja lenni. Enklávéja: tehát olyan állam, amelyet minden oldalról egy másik ország vesz körül, vagyis egy nagyobb egység része, mégis önálló entitás. És exklávéja, azaz olyan, földrajzilag különálló terület, amely mégis egy másik országhoz tartozik. De tudom, hogy a te eseted még ennél is bonyolultabb, hiszen ha soha nem találkoztál volna velük, akkor is összetéveszthetetlen karaktere lennél a magyar kulturális életnek, vagyis afféle „társult államként” is el lehet gondolni a hozzájuk való viszonyodat.

Számomra ez az utóbbi közelíti meg legjobban a valóságot, de a másik két variáns paradoxonai is kifejezőek. Az én „felmerülésem” azért vált fontossá, mert a korábbiakkal ellentétben akkortól Tamás nem volt többé egyedül a színpadon. Igaz, az Ad Libitummal, Márta István és Novák János zenekarával is fellépett már korábban, de a mi párosunk más jellegű volt: két személyiségaspektust jelenítettünk meg a Levél nővéremnekben, miután a levélműfaj ötlete Géza szikrázó Zeusz-agyából kipattant.

A kapcsolatunk barátság is volt. Tamásnak viháncoló, fricskázgató karaktert, míg nekem a szomorú clownét írta meg Géza, és amikor a 25. Színházban felléptünk a Levél…-lel, a nézőtéren minden alkalommal megállt a levegő. 17 évvel később jöttünk ki a Levél nővéremnek 2-vel, 2004-ben pedig az első Levélből kimaradt negyven percet is megjelentettük Az igazi levél nővéremnek címmel.