Best WordPress Hosting
 

Tíz portré a halhatatlanságról

Tolnay Klári

A sok évtizeden át töretlenül népszerű színésznő huszonöt éve, 1998. október 27-én hunyt el. Ifjú partnere, Huszti Péter csodákat mesélt közös próbáikról, Tolnay Klári végtelen pontosságáról, munkabírásáról, amivel élete utolsó idejében is elkápráztatta kollégáit. Fiatalon bájos volt, nagy, csodálkozó szemmel nézett a világba, de nyolcvanévesen is szép maradt. Emlékét nemcsak a mohorai emlékház, a róla elnevezett Tolnay-szalon, a Madách Színház parányi játszóhelye vagy a nevét viselő emlékérem, sem csupán a századik születésnapjára kibocsátott postai bélyeg őrzi, hanem a közönség is. Azok is, akik nem látták színházban, de láthatják újra és újra játszott filmjeit, televíziós szerepeit. Azon színészek egyike, akiknek varázsos lénye benne él a köztudatban. Tehetségét számos díjjal, köztük kétszer Kossuth-díjjal, díszpolgárságokkal jutalmazták, és neve ott van a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai között is.

Szakonyi Károly ebben az írásában idézte fel alakját.

Hogy lesznek ezek túlélők, valami itt korcsosul

A Frontátvonulás első osztályú irodalom, amelynek lírai dialógusairól, versritmusáról a Megáll az idő című fim forgatókönyve juthat eszünkbe. Mindkettőt Bereményi Géza jegyzi.

A bátorság nem esztétikai kategória, de azt kell mondanunk, hogy a hangjátékra emlékeztető album olyan kőkemény és rafinált rendszerkritikát fogalmazott meg, amelynek merészsége máig zavarba ejtő. Ekkor már persze az underground és a punk is beleüvöltötte dühét a pesti pincékbe, de a Frontátvonulás a komplexitása, robusztus lírája, ambiciózus szerkezete és előadói kvalitása miatt került a magyar popkultúra centrumába. Az album némi bulgakovi zamattal a megfigyelt és a megfigyelő közötti dinamikát is modellezi: „Ecsédi, hát mondja, maguknál vannak maguk? Keverik, keverik Ecsédi… Már megint addig ugrálnak, amíg magukon a világ szeme… csinálja nekünk itt a felfordulást, a botrányt, cirkuszozik… Összeakadhat a bajusz, Ecsédi! Könnyedén! Hát meddig kell még magukat védenem?… Már maga Sólyom elvtárs is haragszik! Na, informáltam, pedig nem akartam… Mi támaszkodni akartunk magukra, Ecsédi. Maguk meg ránk, nem? Azt akarják, hogy Karvaly elvtárs foglalkozzon az ügyükkel? Mert kezd már arra duzzadozni az akta… Vagy ki akarják fogni a vitorlánkból a szelet, Ecsédi?”

A történet egyik főhősének, Vizinek olyan indulatos társadalmi kommentárt mondott föl, hogy 1983-ban beleremegtek a csehszlovák Supraphon lemezjátszó hangfalai és az Éva vermutos üvegek is a koloniál bárszekrényen. Azt mondja Ecsédi a rendszert kiszolgáló egykori osztálytársnak: „Csak annyi, Halmos, hogy elegem van a báljaitokból meg a bankettjeitekből, ti nem értek semmit, Halmos. Szart se!”

Örök lázadó – Baksa-Soós János 75 éve született

Szabadszellemű családban nevelkedett, apja az avantgárd iránt érdeklődő színész, később rádiós rendező Baksa-Soós László volt. Édesanyja Németországban született, így Baksa-Soós János jól beszélt németül. Zenei általános iskolába járt Budapesten, majd 1964-től Kelet-Berlinben az adlershofi könyvtárban és rajzfilmstúdióban dolgozott. Budapestre visszatérve 1968-ban alapította meg első, Wastaps nevű zenekarát, de ebből még abban az évben kiszállt a Kex kedvéért. A legendássá vált együttest Bianki Iván gitárossal, Doleviczényi Miklóssal, Kisfaludy András dobossal (a későbbi filmrendezővel) és Imre Attila basszusgitárossal hozta létre. A Kexszel zenélt Babos Gyula, Somló Tamás, Závodi János is. A névadó húga, Baksa-Soós Veronika volt, aki kijelentette: egy rockegyüttes nevében X-nek is kell lennie. Visszaemlékezések szerint a Buxa név is felmerült, de ezt elvetették.

Az 1971-ig működő Kex pár százfős közönség előtt lépett fel olyan kis klubokban, mint a Citadella Bár, a Rakpart klub, az Egyetemi Színpad, a Bercsényi Klub vagy a Corvin Mozi, de később az Illés előzenekaraként is játszottak. Eleinte rock and roll slágereket adtak elő, majd saját szerzeményeiket is, mint az Országút szélén, a Büdös sajt, a Kanapé vagy a Zöld-sárga. Megzenésítették József Attila versei közül A hetediket és a Tiszta szívvelt. A kor kultúrpolitikája egyetlen kislemezt engedélyezett nekik (ezen az Elszállt egy hajó a szélben és a Család hallható), és néhány dal erejéig feltűntek az éppen letiltott Illés helyett Mészáros Márta Szépleányok, ne sírjatok! című filmjében. Egy Kex-koncert szünetében lépett először a színpadra Cseh Tamás és Hobo is, aki a zenekar Csillagok, ne ragyogjatok című számának szövegét írta.

Az együttesnek nem volt két egyforma fellépése, koncertjeiket a kiszámíthatatlanság, a rögtönzés, a spontaneitás jellemezte. A magas, szőke hosszú hajú, rikító ruhákba öltözött Baksa-Soós gyakran megállította a zenét, egyszer eljátszott egy április negyedikei ünnepi felvonulást, miközben békegalambokat eregetett, máskor feltépte a nadrágszárát, vagy habostortákat dobált a közönségnek. Dalaikat mindig másként adták elő, Baksa-Soós pedig gyermekdalokat és kuplékat is elénekelt. Több koncertjük is botrányba fulladt, a Kassák Klubban kitört tömegverekedéshez két mikrobusznyi kutyás rendőr szállt ki, mire Baksa-Soós a színpadról megjegyezte: fura, hogy a kutyákon sapka van, a rendőrök meg ugatnak. Ezután persze ő is kapott gumibotot, majd felfüggesztett börtönt is.

„Nem kifelé játszom” – Másik János a kreativitás kalandjáról

A múltkori veszprémi ested után utánanéztem, mi az enklávé és az exklávé, mert ettől a modelltől reméltem, hogy segít megértenem az évtizedek során örökérvényű nemzeti kincsünkké nemesedett Bereményi–Cseh-pároshoz való viszonyodat, amelynek egyszerre tűnsz az enklávéja és az exklávéja lenni. Enklávéja: tehát olyan állam, amelyet minden oldalról egy másik ország vesz körül, vagyis egy nagyobb egység része, mégis önálló entitás. És exklávéja, azaz olyan, földrajzilag különálló terület, amely mégis egy másik országhoz tartozik. De tudom, hogy a te eseted még ennél is bonyolultabb, hiszen ha soha nem találkoztál volna velük, akkor is összetéveszthetetlen karaktere lennél a magyar kulturális életnek, vagyis afféle „társult államként” is el lehet gondolni a hozzájuk való viszonyodat.

Számomra ez az utóbbi közelíti meg legjobban a valóságot, de a másik két variáns paradoxonai is kifejezőek. Az én „felmerülésem” azért vált fontossá, mert a korábbiakkal ellentétben akkortól Tamás nem volt többé egyedül a színpadon. Igaz, az Ad Libitummal, Márta István és Novák János zenekarával is fellépett már korábban, de a mi párosunk más jellegű volt: két személyiségaspektust jelenítettünk meg a Levél nővéremnekben, miután a levélműfaj ötlete Géza szikrázó Zeusz-agyából kipattant.

A kapcsolatunk barátság is volt. Tamásnak viháncoló, fricskázgató karaktert, míg nekem a szomorú clownét írta meg Géza, és amikor a 25. Színházban felléptünk a Levél…-lel, a nézőtéren minden alkalommal megállt a levegő. 17 évvel később jöttünk ki a Levél nővéremnek 2-vel, 2004-ben pedig az első Levélből kimaradt negyven percet is megjelentettük Az igazi levél nővéremnek címmel.

„Mindenképpen becsületes” – A Helyzetjelentések – Cseh Tamás 80 című kiállításról

24 éves korában második filmes munkájáról kérdezik a rádióban (az interjúrészlet meghallgatható a kiállításon). Roppant éretten beszél háromféle foglalkozásáról, kifejezésmódjáról (képzőművészet, zeneszerzés-zenélés, tanítás), de már ekkor későinek érzi, hogy „még mindig” ezzel a problémával küzd, és aggódik, mert egyiket sem szeretné félgőzzel csinálni. „Én egyet akarok csinálni. De ehhez először önmagamat kell megtalálnom” – mondja. Aztán – a látottak nyomán ez volt a benyomásom – egy egész élet telik el ezzel az önkereséssel.

*

Mintha összenőtt volna a gitárjával. Sokszor interjú közben is a vállára volt akasztva, és meg-megérintette, simított rajta. Mintha a gitárba kapaszkodva az azonosságát vélte volna megragadhatónak. Filmrészletek sokaságán szembesülhetünk furcsa, mesterkélt, a hangszer nyakát az ég felé emelő gitártartásával, amely a színpadi felvételeken nem jellemző. Talán rendezői utasításnak engedelmeskedett? Jancsótól, aki kérhette ilyesmire, az iránta való nagy megbecsülésről és művészete értő ismeretéről tanúskodó sorokat idéz a kiállítás szövege.

Cseh Tamás-kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Egy hagyatékból akkor lesz örökség, ha kiállítást kap egy múzeumban – emlékeztetett a tárlat hétfő esti megnyitóján a PIM főigazgatója. Demeter Szilárd kiemelte: az emlékkiállítás különlegessége, hogy társkurátorai, Cseh Bori és Csengey Balázs Cseh Tamás, illetve a dalszerző-énekes egyik alkotótársa, Csengey Dénes költő, író gyermekei, akik ritka alázattal és odafigyeléssel fordultak szüleik életműve felé.

Bérczes László rendező, a Cseh Tamás-beszélgetőkönyv szerzője hangsúlyozta, hogy Cseh Tamás életművének kulcsfogalma a szabadság. Hozzátette, a PIM kiállítása nem elégszik meg nagy szavakkal, ehelyett tárgyszerűen végigvezeti a látogatót a dalszerző munkásságán.

A kurátorok „fantasztikus kincseket” találtak: olyan írásokat, rajzokat, fotókat és tárgyakat, amelyeknek múltja van – hívta fel a figyelmet Bérczes László többek között Cseh Tamás lengyel autóstoppos igazolványára, Baksa-Soós Jánostól kapott gitárjára, íróasztalán őrzött személyes tárgyaira, valamint a fotókon elkapott számtalan személyes pillanatra. Akárhová néz a látogató a kiállításban, Cseh Tamással találkozik – hangsúlyozta.

„A ősi világ izgat, nem az, hogy mi megy a Twitteren” – Interjú Gauder Áron filmrendezővel

Megérte ennyi időt várni: a Kojot négy lelke kiérlelt, csodálatos mozifilm, amely ismét bizonyítja, hogy a magyar animáció világszínvonalú, a rajzfim pedig egyedülálló mágiára képes. A rendezővel indián mítoszokról, magyar animációról, Marvel-filmekről és természetközeli élményekről beszélgettünk.

Milyen érzés ilyen hosszú idő elteltével az új filmedet látni a mozik műsorán és a szinte egybehangzóan dicsérő kritikákat olvasni?

Röviden: jó! Persze nem minden kritika csak dicsér, de ez egyáltalán nem baj. Örülök, hogy egyrészt ennyi év után össze tudtuk hozni ezt a filmet, illetve, hogy kaptam még egy esélyt az élettől. Az is nagy szerencse, hogy nagyon jó stáb dolgozott a filmen, nélkülük ez biztos nem ment volna.

Két találkozás: Cseh Tamás és Bereményi Géza Salgótarjánban – Az én városom 7. rész

Salgótarján 100 – 10 x 10 fekete-fehér fotó

Cseh Tamás (Budapest, 1943. január 22. – Budapest, 2009. augusztus 7.) Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, énekes, színész, előadóművész, rajztanár.

Bereményi Géza (Budapest, 1946. január 25. –) Kossuth- és Balázs Béla-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező. Az Eldorádó című filmjéért 1989-ben Európai Filmdíjat kapott a Legjobb rendező kategóriájában. Cseh Tamással mintegy 1300 dalt írtak közösen.