Best WordPress Hosting
 

Tíz magyar film, amit szeretni fogunk

Nyersanyag

Boross Martin február 15-én mozikba kerülő filmje az előzetese alapján nagyon életszagú: a magyar vidék nemegyszer nyomasztó viszonyait, kiszolgáltatottságát mutatja be. Kiskirály, mindent leuraló, mindenkit félelemben tartó polgármester által vezetett településen játszódik, ahová filmesek érkeznek szakkört indítani. Segíteni szeretnének, de felforgatják a stabil, bár igazságtalan rendet: anélkül, hogy ennek következményeivel igazán számolni tudnának, leleplezésre készülnek. A Nyersanyag azzal szembesít, hogy gyakran nincs jó döntés, és hogy csak akkor reális cél változásokat elérni, ha igazán ismerjük azokat, akikért tenni akarunk.

Most vagy soha!

Összeállt a XI. Friss Hús magyar versenyprogramja

A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál idén is a legjobb hazai és nemzetközi rövidfilmeket mutatja be. A fesztivál nemcsak a tehetséges filmrendezőknek, hanem a jelen és közeljövő hazai filmes színész-sztárjainak is a legfontosabb bemutatkozási fóruma. Idén rekordszámú hazai filmmel, cannes-i és annecy-i versenyfilmekkel és izgalmas színészgárdával találkozhat a fesztivál közönsége a Puskin moziban és a […]

The post Összeállt a XI. Friss Hús magyar versenyprogramja appeared first on Filmtekercs.hu.

Készíts karácsonyi filmet Molnár Piroskával és Vilmányi Benettel!

December 2-án indult el Dettre Gábor Csendes éj című karácsonyi filmjének közösségi finanszírozási kampánya a Brancson, melynek segítségével most bárkiből producer válhat! A legtöbb filmrajongó arról álmodik, hogy egyszer majd maga is részt vesz egy film megalkotásában – eljött az ő idejük, hiszen most mindenki neve felkerülhet Dettre Gábor Csendes éj című karácsonyi filmjének stáblistájára, […]

The post Készíts karácsonyi filmet Molnár Piroskával és Vilmányi Benettel! appeared first on Filmtekercs.hu.

A 18. CineFest életműdíjasa az Oscar-díjas Rófusz Ferenc

Jövő hét pénteken kezdetét veszi a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Az ünnepélyes megnyitón Molnár Piroska részesül életműdíjban, a zárógálán pedig egy másik életműdíjat is átadnak: a legendás hazai animációs filmkészítő, Rófusz Ferenc sok évtizedes kiemelkedő, világszinten elismert munkásságáért kapja a díjat. A tiszteletére levetítésre kerül az Oscar-díjjal kitüntetett A légy. A légy volt az […]

The post A 18. CineFest életműdíjasa az Oscar-díjas Rófusz Ferenc appeared first on Filmtekercs.hu.

Molnár Piroska a CineFest életműdíjasa

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő a CineFest szeptember 9-i, pénteki nyitógáláján veszi át az elismerést. Molnár Piroska személyesen vesz részt a Magyar hangja… című, magyar szinkronról szóló dokumentumfilm világpremierjén is, amelyre 10-én, szombaton kerül sor a CineFesten a Cinedocs versenyprogramban.

Molnár Piroska a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A kivételes művész számtalan emlékezetes színházi és filmszereppel örvendeztette meg a közönséget az évtizedek során. Alapító tagja volt a Katona József Színháznak, társulati tagja volt a Nemzeti Színháznak is. Színházi és filmszerepei mellett szinkronszerepeiről is ismert, mások mellett ő Kathy Bates állandó magyar hangja.

A Magyar hangja… című, egész estés dokumentumfilm a magyar szinkron történetéről, múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről szól. Azt is vizsgálja, hogy miképp vált a magyar kultúrörökség és kultúrkincs részévé a szinkronizálás és néhány emblematikus magyar szinkron. Átfogó képet nyújt a szakmáról, benne több tucat ismert színész és szakember beszél a szinkronszakmáról.