Jancsó Miklós: Fényes szelek (1968)
Jancsó első színes filmje az allegorikus-metaforikus elbeszélésmóddal fémjelzett alkotói korszak terméke; nem sokkal a Szegénylegények és a Csillagosok, katonák után készült. A provokatív és megosztó történet egy csapat lelkes fiatalról szól, akik a kommunizmus eszméjének létjogosultságáról szeretnének meggyőzni egy kolostornyi papnövendéket. A kezdeti, voltaképpen békés eszmecsere nem vezet eredményre, így azt az erőszak váltja fel. A meggyőzés különböző módozatai az azonos célú csoportot is megosztják.
A mozi rávilágít a mindenkori forradalmak kettős természetére: míg az eredeti vezető, Laci (Balázsovits Lajos) az eszmeiséget, addig a hatalmat később magához ragadó Jutka és Teri (Drahota Andrea és Kovács Kati) a terrort képviseli. E karakterek nem is egyéniségek, sokkal inkább típusok, bizonyos gondolati tartalmak modelljei. Maga a történet sem pusztán a történelmi szituáció lenyomata. A konkrét kor csak kiindulópontja, alapja annak, ami Jancsót igazán érdekli: a hatalom egyetemesen értelmezett mechanizmusának. A tér tehát stilizált, egyszerre elidegenít és aktualizál: parabolaként eltávolítja tárgyától a nézőt, általános emberi drámaként viszont közel hozza őt magához. A mozi 1970-ben megkapta a Magyar Filmkritikusok díját a legjobb rendezésért, sőt az 1969-es cannes-i filmfesztivál programjának is része volt, egykorú közönségét azonban megosztotta. Ehhez nyilván hozzájárult Jancsó egyre bonyolodó filmnyelve és a lezárt műjelentés hiánya, a kérdések nyitva hagyása.