Best WordPress Hosting
 

Forradalom filmen – Ezeket a mozikat ajánljuk október 23-ra

Jancsó Miklós: Fényes szelek (1968)

Jancsó első színes filmje az allegorikus-metaforikus elbeszélésmóddal fémjelzett alkotói korszak terméke; nem sokkal a Szegénylegények és a Csillagosok, katonák után készült. A provokatív és megosztó történet egy csapat lelkes fiatalról szól, akik a kommunizmus eszméjének létjogosultságáról szeretnének meggyőzni egy kolostornyi papnövendéket. A kezdeti, voltaképpen békés eszmecsere nem vezet eredményre, így azt az erőszak váltja fel. A meggyőzés különböző módozatai az azonos célú csoportot is megosztják.

A mozi rávilágít a mindenkori forradalmak kettős természetére: míg az eredeti vezető, Laci (Balázsovits Lajos) az eszmeiséget, addig a hatalmat később magához ragadó Jutka és Teri (Drahota Andrea és Kovács Kati) a terrort képviseli. E karakterek nem is egyéniségek, sokkal inkább típusok, bizonyos gondolati tartalmak modelljei. Maga a történet sem pusztán a történelmi szituáció lenyomata. A konkrét kor csak kiindulópontja, alapja annak, ami Jancsót igazán érdekli: a hatalom egyetemesen értelmezett mechanizmusának. A tér tehát stilizált, egyszerre elidegenít és aktualizál: parabolaként eltávolítja tárgyától a nézőt, általános emberi drámaként viszont közel hozza őt magához. A mozi 1970-ben megkapta a Magyar Filmkritikusok díját a legjobb rendezésért, sőt az 1969-es cannes-i filmfesztivál programjának is része volt, egykorú közönségét azonban megosztotta. Ehhez nyilván hozzájárult Jancsó egyre bonyolodó filmnyelve és a lezárt műjelentés hiánya, a kérdések nyitva hagyása.

Bodor Ádám: „A szabadság fogalma a vastag falak mögött töltött évek során kitágult”

Hogy mit jelent számomra Kolozsvár? Egyebek mellett barátokat, magyarságot, történelmet, irodalmat és igen, Bodor Ádámot. Amikor ebben a városban járok, óhatatlanul eszembe jut az a tizenhét éves fiú, akit az ötvenes években rendszerellenes összeesküvés vádjával letartóztattak, aztán a szamosújvári fegyházba került. Azt, hogy Bodor Ádám a letartóztatásakor még csak egy kamasz gyerek volt, mi sem bizonyítja jobban, miszerint a bebörtönzésétől a két évvel későbbi kiszabadulásáig tizenegy centit nőtt. S ez csak egyetlen változás abból a sokból, amin keresztülment a börtönévek alatt. Bodor Ádámot, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar írót szabadulásának napjáról kérdeztük, de az is szóba került beszélgetésünk alatt, mit jelent neki a szabadság.

Hogyan emlékszik vissza a szabadulásának napjára? Milyen érzések kavarogtak önben, mit csinált, hová ment először? Azon a napon valóban „lógott valami a levegőben”? Tényleg megérzett valamit?

Ha sok mindenre talán már csak homályosan, de letartóztatásom és szabadulásom napjára elég pontosan emlékszem; sorsformáló eseményekről van szó. Nem hiszem, hogy megéreztem volna valamit, de tényleg szokatlan lelkiállapotban ért a meglepetés. Nem vagyok egy csüggedő alkat, a reménytelenség ritkán kerített hatalmába, mégis épp azon a napon – 1954. szeptember 3-a volt – a szabadulás, egyáltalán a falakon, őrtornyokon túli világ, ahonnan hangok sem szűrődtek be, teljesen valószínűtlennek, csak távolodó emlékképnek tűnt. A világot a büntetőtelep, a börtönépületek, műhelyek s az általuk körbezárt udvar valósága jelentette.