Best WordPress Hosting
 

Az ember nem azért csinál filmet, hogy sikere legyen, hanem mert valamit el akar mondani

1921. szeptember 27-én született Vácott, ahová családja az I. világháború viharai elől Erdélyből menekült. Középiskolai tanulmányait a székesfehérvári cisztercita gimnáziumban végezte, majd Pécsett és Kolozsváron folytatott jogi tanulmányokat, 1944-ben szerzett diplomát. 1945 tavaszán szovjet hadifogságba került, ahonnan rövid idő múlva betegsége miatt hazaengedték. 1946 őszén már Budapesten volt, s felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára.

Diplomáját 1950-ben szerezte meg, ezután a Magyar Híradó- és Dokumentumfilmgyárba került, ahol nyolc évig híradó- és dokumentumfilmeket rendezett. Első önálló játékfilmjét (A harangok Rómába mentek) 1958-ban készítette el, ekkoriban ismerkedett meg Hernádi Gyula íróval, akivel barátok és alkotótársak lettek.

Első igazán jelentős játékfilmje az Oldás és kötés volt, az Így jöttem pedig már az összes jancsói stílusjegyet magán viselte: a szokatlanul hosszú beállításokat, a nagy tért befogó, horizontális kameramozgást, a képek erős vizuális hatással bíró megkomponáltságát. Az 1965-ös Szegénylegények kirobbanó nemzetközi sikert is aratott, ettől kezdve emlegették a legnagyobb rendezőkkel egy sorban. E filmjével indította az egész életművén végigvonuló gondolatiságot: az egyén és a hatalom, a hatalom és a közösség viszonya, a szabadság és a zsarnokság között feszülő ellentét filmes ábrázolását. Idősebb fia, Jancsó Miklós Nyika így emlékezik vissza erre az időszakra: „Ez a generáció nagyon komolyan vette a kultúrát. Mindenkit ismertek a saját generációjukból, de az idősebből is. Állandó jövés-menés volt nálunk, vacsorák, bulik. Az egy jó élet volt.”

Filmtörténeti kuriózumok az „átkosból”

Az egykori keleti blokk országainak „nemzeti mozijai” aligha ismeretlenek a világ filmkedvelői számára. A hidegháború idején kialakult kulturális megosztottság és konfliktusok ellenére Lengyelország, Magyarország, a volt Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia számos filmkészítője az 1950-es évektől az 1980-as évekig nemzetközi elismerésben részesült. Itthon és külföldön egyaránt kevésbé ismertek és ritkán láthatók a háború utáni Kelet-Európában a nagy állami játékfilmstúdiókon kívül zajló filmkészítés produktumai. A kiállítás bemutatja a háború utáni időszakban itthon létező filmkészítés és korai videós gyakorlat sokféleségét, és azon művészek és amatőrök, valamint profik munkáit, akik a korlátozások ellenére független és kísérleti alkotásokat készítettek mind önállóan, mind pedig kisebb, államilag finanszírozott amatőr filmklubok, fesztiválok és stúdiók támogatásával. A kiállításról Kigyós Fruzsina kurátor beszélt lapunknak.

Film a múzeumban?

Pontosan ez az a kérdés, mely foglalkoztatott bennünket a kiállítás létrehozása során. Mivel itthon ritkán lehet látni ilyen tematikájú tárlatokat, ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy a film is teret kapjon a kiállítóterekben.

Forradalom filmen – Ezeket a mozikat ajánljuk október 23-ra

Jancsó Miklós: Fényes szelek (1968)

Jancsó első színes filmje az allegorikus-metaforikus elbeszélésmóddal fémjelzett alkotói korszak terméke; nem sokkal a Szegénylegények és a Csillagosok, katonák után készült. A provokatív és megosztó történet egy csapat lelkes fiatalról szól, akik a kommunizmus eszméjének létjogosultságáról szeretnének meggyőzni egy kolostornyi papnövendéket. A kezdeti, voltaképpen békés eszmecsere nem vezet eredményre, így azt az erőszak váltja fel. A meggyőzés különböző módozatai az azonos célú csoportot is megosztják.

A mozi rávilágít a mindenkori forradalmak kettős természetére: míg az eredeti vezető, Laci (Balázsovits Lajos) az eszmeiséget, addig a hatalmat később magához ragadó Jutka és Teri (Drahota Andrea és Kovács Kati) a terrort képviseli. E karakterek nem is egyéniségek, sokkal inkább típusok, bizonyos gondolati tartalmak modelljei. Maga a történet sem pusztán a történelmi szituáció lenyomata. A konkrét kor csak kiindulópontja, alapja annak, ami Jancsót igazán érdekli: a hatalom egyetemesen értelmezett mechanizmusának. A tér tehát stilizált, egyszerre elidegenít és aktualizál: parabolaként eltávolítja tárgyától a nézőt, általános emberi drámaként viszont közel hozza őt magához. A mozi 1970-ben megkapta a Magyar Filmkritikusok díját a legjobb rendezésért, sőt az 1969-es cannes-i filmfesztivál programjának is része volt, egykorú közönségét azonban megosztotta. Ehhez nyilván hozzájárult Jancsó egyre bonyolodó filmnyelve és a lezárt műjelentés hiánya, a kérdések nyitva hagyása.

Jancsó Miklós-maraton a Cinema MOM-ban

A vetítéssorozat szeptember 1-jén a Szegénylegények című 1966-os alkotással kezdődik, amelyben Görbe János és Latinovits Zoltán játsszák a főszerepeket. A 87 perces dráma Jancsó későbbi védjegyei, a hosszú beállítások és az Alföld ábrázolása miatt filmtörténeti jelentőségű. A szegénylegények 1848–49-ben Rózsa Sándor betyárcsapataiban harcoltak, a történet az ő kiegyezés utáni sorsukról szól.

Ezt követi a Szerelmem, Elektra (1974) Törőcsik Marival, Cserhalmi Györggyel és Madaras Józseffel. Gyurkó László színdarabja az ókori görög dráma feldolgozása, amelyet Jancsó Miklós 12 egysnittes beállítással adatptált filmre.

A Fényes szelek (1969) Drahota Andrea, Kovács Kati és Balázsovits Lajos főszereplésével a II. világháború utánra kalauzol el. A címet a Népi Kollégiumok Országos Szövetségének egyik indulója inspirálta, a történetbe Jancsó és írótársa, Hernádi Gyula a saját élményeiket is belevitték.