Best WordPress Hosting
 

A könnyűzene piramisának tetejét adja majd a Póka Egon Művészeti Akadémia

Bár az intézmény Póka Egon nevét viseli majd, nem csak a 2021-ben elhunyt rockzenész álma volt a könnyűzene számos területét átfogó budapesti felsőoktatási intézmény létrejötte. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora 2017 óta tervezte a Bartók Béla Zeneművészeti Kar kibővítését, és tervéhez támogatókra is talált. Demeter Szilárd, a Petőfi Kulturális Ügynökség vezérigazgatója is hasonló képzésben gondolkodott, így még évekkel ezelőtt felvette a kapcsolatot Póka Egonnal, a Kőbányai Zenei Stúdió alapítójával. Ők 2020-ban kezdték el megtervezni az egyetemi képzést.

Demeter Szilárd elmondta, két alapdokumentummal áll a színpadra. Az egyik a magyar könnyűzenei stratégia, amelyet 2020-ban fogalmazott meg, és a könnyűzenével kapcsolatos elképzeléseit tartalmazta. A másik a Magyar Rocktörténet, amely tavaly jelent meg. E két dokumentummal kívánja képviselni kívánja a magyar könnyűzenét. Hangsúlyozta: ha akarjuk, ha nem, elsődleges kultúránk az, amit ma popkultúrának hívunk. Ehhez kapcsolatban megjegyezte azt is, hogy a rendszerváltozás előtt volt egy sajátos karaktere a hazai popkultúrának, amely nem akart megfelelni a globális trendeknek.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a Magyar Zene Házában tartott sajtótájékoztatón 2024. január 17-én. Fotó: Bach Máté

A zene és a tanítás itt maradt velünk – interjú Póka Vanessával

Mielőtt beleástam volna magam abba, hogy mit is kell tudni a Kőbányai Zenei Stúdióról, illetve édesapádról, Póka Egonról, megkérdeztem a páromat, illetve az ő édesapját, akik szintén zenei körökben mozognak, hogy ők mit tudnak róla. Meglepődve fogadtam, hogy a kiváló basszusgitározás és a Hobo Blues Band mellett a szeretetreméltóságát, segítőkészségét, az emberek iránti jóságát is kiemelték, pedig nem is ismerték személyesen, mégis, ez már úgy tűnik, elterjedt a köztudatban. Neked milyen érzés volt kiskorodban, majd felnőttként, hogy édesapádat ennyien szeretik, sokan pedig pótapaként is tekintettek rá?

Gyerekként az egyik legmeghatározóbb emlékem, hogy felismerték az utcán, és odaszóltak, hogy „Szevasz, Egonkám!”, és ő mindenkinek örömmel válaszolt. Kiskoromból maradt meg az az emlékkép is, amikor rákérdeztem, hogy „Apa, őt ismerted?”. Többnyire persze nem ismerte ezeket az embereket, éppen ezért egy idő után már nem kérdeztem rá. Ennél jobban már csak azt szerette, amikor elment egy fesztiválra, és gyakorlatilag egyfajta öregdiák-találkozóvá vált a backstage; sorra jöttek oda a Kőbányai Zenei Stúdióból a növendékek, és ezt mindig, minden egyes alkalommal csillogó szemekkel mesélte nekem – végtelenül büszke volt mindenkire.

Nagyon sok embert tanított úgy az iskolában, mint az életben. Neked mi volt a legfontosabb, amit megtanultál tőle?

Így teltek a 33. Művészetek Völgyén a Petőfi udvar és a Póka udvar összművészeti programjai

Készítette: Talum Fruzsina és Ujvári Gyula

Ez a bejegyzés: Így teltek a 33. Művészetek Völgyén a Petőfi udvar és a Póka udvar összművészeti programjai eredetileg innen származik: kultúra.hu.