Best WordPress Hosting
 

Ha semmi más nem érdekel, csak a hangszered, gyere és jelentkezz!

A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti karának kortárs könnyűzenei alapképzése nyolc szakirányt hirdetett meg, amelyekről a felvi.hu-n tájékozódhatnak részletesen a jelentkezők.

Készítette: Scrob Andrea, Honti Gergely, Kojnok Dávid, Sófalvi Kiss Csaba

A sajtótájékoztatóról szóló tudósításunk itt olvasható.

A könnyűzene piramisának tetejét adja majd a Póka Egon Művészeti Akadémia

Bár az intézmény Póka Egon nevét viseli majd, nem csak a 2021-ben elhunyt rockzenész álma volt a könnyűzene számos területét átfogó budapesti felsőoktatási intézmény létrejötte. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora 2017 óta tervezte a Bartók Béla Zeneművészeti Kar kibővítését, és tervéhez támogatókra is talált. Demeter Szilárd, a Petőfi Kulturális Ügynökség vezérigazgatója is hasonló képzésben gondolkodott, így még évekkel ezelőtt felvette a kapcsolatot Póka Egonnal, a Kőbányai Zenei Stúdió alapítójával. Ők 2020-ban kezdték el megtervezni az egyetemi képzést.

Demeter Szilárd elmondta, két alapdokumentummal áll a színpadra. Az egyik a magyar könnyűzenei stratégia, amelyet 2020-ban fogalmazott meg, és a könnyűzenével kapcsolatos elképzeléseit tartalmazta. A másik a Magyar Rocktörténet, amely tavaly jelent meg. E két dokumentummal kívánja képviselni kívánja a magyar könnyűzenét. Hangsúlyozta: ha akarjuk, ha nem, elsődleges kultúránk az, amit ma popkultúrának hívunk. Ehhez kapcsolatban megjegyezte azt is, hogy a rendszerváltozás előtt volt egy sajátos karaktere a hazai popkultúrának, amely nem akart megfelelni a globális trendeknek.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a Magyar Zene Házában tartott sajtótájékoztatón 2024. január 17-én. Fotó: Bach Máté

Marilyn Monroe klasszikusa és közkedvelt magyar slágerek is elhangzanak Perczel-Kováts Orsolya koncertjén

Az előadás nem véletlenül kapta a Feeling Good címet. Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb énekesnője, akinek 12 éve volt ilyen nagyszabású koncertje utoljára, most egy csokorba szedte azokat a dalokat, amelyek fellépésein véletlenszerűen hangzanak el.

A koncerten olyan neves formációk kísérik a művészt, mint a Stúdió 11 Ensemble és a Danubia Zenekar, az este vendége pedig Farkas Gábor Gábriel lesz. Örökzöld, közkedvelt slágerek hangzanak el teljesen egyedi hangzásvilágban, például a Dimonds are a girl’s best friend, a Szerdán tavasz lesz vagy a Tíz után.

Az este egyben dalpremier is, hiszen az énekesnő legújabb megjelent dala itt hangzik el először élőben. Az Elmegyek Molnár Levente, Révész Richárd és Major Eszter szerzeménye. „A dal nemcsak rólam szól, hanem azokról az erős nőkről vagy akár férfiakról, akik, ha nehéz is, de határozott döntést tudnak hozni a már tarthatatlan élethelyzetekben – mondta Orsi. – Én magam olyan típus vagyok, aki nehezen vagy egyáltalán nem alkuszom meg. Már nem egyszer történt meg, hogy egyik pillanatról a másikra feladtam egy kapcsolatot és újrakezdtem mindent, a szerelemben – és persze másban sem – nem vagyok hajlandó a megalkuvásra. Eszter ezt nagyon jól átérezte, megérezte és a dal szövegében tökéletesen megfogalmazta.”

Frank Sinatra: Csak egyszer élsz, de ha úgy csinálod, ahogy én, akkor az is épp elég

Francis Albert Sinatra 1915. december 12-én a New Jersey állambeli Hobokenben látta meg a napvilágot szicíliai bevándorlók gyermekeként. Írástudatlan apja bokszolóként, tűzoltóként, majd bártulajdonosként kereste kenyerét, anyja bábaasszony volt, aki – ha kellőképpen megfizették – tiltott beavatkozásokat is vállalt. Sinatra több mint hatkilós baba volt, s amikor az orvos speciális fogóval a világra segítette, átszúrta a dobhártyáját, és sérülést okozott a bal arcán.

Nagyravágyó anyja sztárnak nevelte, nem csoda, ha kora gyermekkorától meg volt győződve arról, hogy nagy dolgokra hivatott. A jóképű fiú gyakran énekelt apja bárjában, s már ekkor hatalmas sikere volt, főként a nők körében. A befutásig még sok mindent kipróbált, volt pincér és újságíró is, mígnem a Hoboken Four együttessel megnyert egy rádiós tehetségkutató versenyt, szerződést kaptak, és országos turnéra indultak. Pályája egyre meredekebben ívelt felfelé, mind gyakrabban lehetett hallani a rádióállomásokon.

Eleinte Harry James, majd Tommy Dorsey zenekarával lépett fel, végül 1943-ban önállósította magát. Amerika hadba lépése után – átszúrt dobhártyája miatt – szolgálatra alkalmatlannak minősítették, otthon kellett maradnia. Ontani kezdte a slágereket, 1952-ig nyolcvanhat dalt vitt sikerre, világhírű lett. Tizenéves lányok és felnőtt nők egyaránt odavoltak érte, Frankie Boy telt házas koncertjeinek sikerében érzelmes, magával ragadó előadásmódja is szerepet játszott, s elkezdték „A Hangnak” nevezni.

Szabadság, szerelem – országos zenés irodalmi programsorozat indul

Rendhagyó zenés irodalmi előadássorozat indul 2023-ban Szabadság, szerelem – Petőfi 200 címmel. A program keretében neves színészek és zenei előadók dolgozták fel Petőfi Sándor verseit, egyórás színdarab formájában. A szövegkönyvet a József Attila-díjjal kitüntetett, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatójaként is tevékenykedő Ugron Zsolna írta Petőfi Sándor, Szendrey Júlia és Ady Endre műveinek nyomán, a rendező Káel Csaba. Az összművészeti produkció célja, hogy a fiatal generáció figyelmét ráirányítsák Petőfi Sándor és a márciusi ifjak szellemi hagyatékára, a szabadság és a hazaszeretet értékeire.

Ugron Zsolna

A darab két szereposztással indul országjáró útjára a március 15-i bemutatót követően. A narrátorok szerepében Eszenyi Enikőt és Katona Kingát, valamint Berecz Istvánt és Szabó Sebestyént láthatja-hallhatja majd a közönség, Petőfi Sándort pedig Koltai-Nagy Balázs és Berettyán Nándor alakítják majd. Az előadás gerincét adó versfeldolgozásokban – melyeket a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány felkérésére készítettek el a zenészek – közreműködött az Aurevoir. zenekar, Dánielfy Gergely, Ember Márk, Paulina, a Romengo zenekar, a 4s Street formáció, Trap kapitány és a Tha Shudras valamint a Biebers és Sena is.